Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1953-08-01 / 8. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 HITTANÓRÁN TÖRTÉNT . . . Kincses Erdély földjén történt. Egy mezővárosi plébános ur útbaigazított egy kis diákot Isten lélekben és igazságban való keresésére. A kis diák édesapja római kathólikus, az édesanyja református vallásu volt. Öt római kathólikusnak keresztelték. A történet az iskolaév elején kezdődött, a harmadik vallásórán, mikor eltérve a vallásoktatás kötött formájától “az elkárhozott lelkekről” kezdett beszélni a plébános ur. Az osztályban két kis diák ült, akik vegyesházasságból születtek. A vallásoktató először egyikre, aztán a másikra irányította tekitentét, majd egy fölényes mozdulattal rámutatott az egyik kis diákra s ezt a megjegyzést tette: “Az ő édesanyja is egy elveszett lélek s addig nem üdvözölhet, amig vissza nem tér az egyedül üdvözítő Anyaszentegyházba, a római kathólikus vallásba.” A kis diák addig nyugodt lelkiismerete egyszerre nyugtalanná vált. Az édesanyja iránt érzett határtalan szeretete megszólalt gyermeki lelkében. Jól tudta, hogy református szülője imával kezdi a napot, hálaadással veszi kezébe Isten minden áldását, soha egy szegényt, vagy koldust el nem bocsát üres kézzel, az istentiszteleteken hallott tanításokat másoknak is elmondja, a Szentirást naponta olvassa, gyermekeit Ígérete és fogadalma szerint Istennek neveli és a sok jó cselekedet, mely édesanyja életét kedvessé, széppé és példaadóvá teszi számára. Miért lenne “elveszett lélek” az ő édesanyja? Ettől a naptól kezdve, az addig várva-várt és kedvelt vallásórák kezdtek üresekké válni számára. A vallásoktató, akiben eddig az Ur Jézus földi képviselőjét látta, egyik óráról a másikra a gyarló ember formáját öltötte magára, aki egyre jobban éreztette a kis diákkal, hogy ő is azok közé az “elveszett lelkek” közé tartozik. Lelki viaskodását egy késő őszi délután, kukorica fosztás közben panaszolta el nagyapjának, ki harminckét évig főgondnoka volt egyházának s akinek a Szentirás olvasása volt élete legfőbb tápláléka. A nagyapa éppen egy pirosszemü kukoricacsövet bontott ki, amikor a kis diák-unoka lefejtette szivéről lelkiéletét háborító gondolatait. A nagyapa hosszasan nézte a színes kukoricacsövet s egy mély sóhajtás után igy szólt: “Az az ember, aki lelkek felett mer Ítélkezni, nem alkalmas az Isten országára. Ne nyugtalankodjék a te lelked és szived, az Ur Jézus követői között, ahol édesanyád példát adó életét éli számodra is van hely. A szokások és hitelvek bilincseiben neked is szól az Ur Jézus hívogató szava: ‘Jöjjetekj én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket.” Még sok más bibliai idézettel bizonyította, hogy egyedül az Ur Jézus Krisztusban való hit által nyerhetjük meg az idvességet s hogy az emberi lélek az igazságot, lelke megigazulását Isten kegyelméből nyerheti el. Másnap reggel nagyapa és unoka együtt mentek fel az istentisztelet órájára, ahol a Tiszteletes Ur Dániel könyvéből vette fel az Igét: “Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökön örökké.” Beszédében rámutatott az Ur Jézus, az Apostolok, Luther Márton, Kálvin János, Zwingli Ulrich, a magyar reformátorok és hitünk hőseinek tiszta, egyenes, példátadó életére, keresztyén munkájára. A kis diák megnyugodt lélekkel ment vissza az iskolába. Ismét kedvvel és vágyakozással hallgatta a vallás oktatást, de most már a református lelkipásztor ajkáról. Azóta felszabadult lélekkel dicséri és imádja Istent egyetlen közbenjárója az Ur Jézus által. Nagy P. János. “Akiknek gyermekeik vannak, tanítsák őket Isten félelmében, erre legyen főgondjuk, mert ennél jobb örökséget gyermekeinek nem adhatnak.” KÁLVIN. • “Ha gyermekkorunkban semmi derék és értelmes dolgot nem tanultunk, ha ifjú korunkban nem okosodunk meg és férfikorunkban nem küzdünk meg a kapzsisággal, akkor csúf hajótöröttekként jutunk az aggkorba." CHRYSOSTOMOS. Az iskolában történt: Tanító: Jóska! Mennyi két fánk meg két fánk? Jóska: Az összesen négy fánk! Tanító: Hát négy fánk meg négy fánk? Tanuló: (Nevet.) Tanító: Mit nevetsz? Felelj a kérdésre! Tanuló: Négy fánk meg négy fánk nékem éppen elég volna! • Egyik sakkbajnokunkat megtámadta az utcán egy férfi és össze-vissza verte. Elfogták és a bíró elé állították. —Mi oka volt rá, hogy megverje a doktor urat? —Fogadásból tettem kérem. —Fogadásból? —Igen! A barátaimmal fogadtam, hogy én megverem Magyarország legjobb sakkozóját. Iskolai feleletből: —A Fülemilét Arany János költötte. Tanító: Mondd meg fiam mi a kör? Tanuló: A kör egy olyan hely, ahol a papám kuglizni szokott.
