Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1953-08-01 / 8. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ gassanak vagy helyezzenek el. Tudjuk, hogy a zsidóságnak megvan az Ó-Testamentoma, még pedig a saját fordításában, illetve ősi nyelvén. Mégis helytelenítjük a zsidóságnak a Biblia elleni rugódozását. Mi fog több jót jelenteni nékik: bibliátlan, vallástalan, keresztyénieden köziskolák, avagy az Istenről némi ismerettel biró, az Istenre némi tekintettel lévő nevelési módszer? Ahol Krisztus ar ur, ott nem kell antiszemitizmustól félniök, de ahonnan Krisztust elűzik, oda még az antiszemitizmus ördöge is beköltözhedk. Olyan nehéz ezt megérteni és egy vallási kisebbségnek az óriási többséggel szemben kissé több tapintatot tanúsítani? Mi anti-szemitizmus ellenesek vagyunk. Éppen ezért mutatunk rá egyes olyan kiáltóbb esetekre, ahol annak a lehetőségét maguk a zsidók készítik elő, a Bibliánk ellen még törvényszék előtt perelés árán is. Szabadságtörvényeink szerint ezt is megtehetik, de ha szelet vetve vihart aratnak, ne sírjanak; ránk, keresztyénekre ne vessenek. A BELSŐ EMBER ÉRTÉKÉRŐL, a rábizottak jelentőségéről igy irt Pál apostol: “Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen és nem magunktól való.” (2 Korinthus 4:7.). — Ez az Ige jutott eszünkbe, amikor a világ egyik sorsdöntő hatáskörű államfejét: President Eisenhower-t, szemtől szembe láttuk. — Külső emberében semmi sem, különbözteti meg más embertől. A külön értéket belső ember, hivatala és hatásköre jelenti; az, aminek a test, a cserépedény csak hordozója. Testileg törékeny, mint más, mégis része van sorsunk formálásában. Nem csoda, hogy az írás int bennünket az uralkodókért, államfőkért való imádkozásra (I. Tim. 2:2.). — Az elnöki látogatás nyomán (1953 okt. 7-ikén, az Am. M. Szöv. konvenciója kapcsán) azon is elgondolkoztunk, veszitettünk-é valamit az által, hogy földi sátorozásának napjaiban nem láttuk az Urat. Az az érzésünk, hogy nem. Az Ur belső embere, istensége, megváltói tiszte a Szentirás lapjain talán még tisztábban előttünk áll, mint a szemtőlszembe látás révén lehetett volna. Az, hogy a szentirókat a test, a cserépedény, nem akadályozta mind ennek meglátásában, ékes bizonysága az ő ihletett, inspirált voltuknak. — Az elnöki látogatás annak is bizonyságát szolgáltatta számunkra, hogy reformált Anyaszentegyházunk helyesen jár el, amikor képekben és szobrokban kiábrázolások helyett az Igén keresztül akarja megláttatni velünk Istent az Ő Szent KANADAI PRESB. TESTVÉREINK minden jel szerint erősen belejöttek a misszióba. Lapjuk (“Uj Élet”) bizonysága szerint nem kisebb fába vágták fejszéjüket, mint hogy magyar reformátusra változtassák Kanadai Presbyteriánus Egyházuk köztisztséget viselő méltóságainak a hivatali titulusát. így az országos moderátort kinevezték országos püspöknek, az egyházi moderátorokat espereseknek, az angol “The Rev.”-et átváltoztatták “főtiszteletü”-re. Csak a “Di- Di”-t hagyták meg eredetiben. Úgy látszik, ezt érti a magyar, csak a többit nem, — szerintük. Urak, urak, mire való ez a gyerekes csintalankodás a nevekkel, fogalmakkal, hogy ne mondjuk: az “ethikával”? A MAGYAR NEMZETI BIZOTTMÁNY viszont a másik végletbe esik. Angolnyelvü folyóiratában (The Hungarian Observer) ismételten presbyteriánusnak nevezi a magyar reformátusokat, mintha attól félne, hogy “Reformed” név alatt nem tudnák az olvasók, hogy kikről van szó. Ne aggódjanak e felől, kérjük a Bizottmányt. A Magyar Református Egyház a maga tulajdon igaz neve alatt ismeretes az egész világ evangyéliomi protestáns keresztyénsége előtt, létezésének kezdeteitől fogva. Az esetleges tájékozatlanokért pedig ne homályositsuk el a fogalmakat s ne hozzuk zavarba a tájékozottakat. Ha a tokaji asszu és még egy pár magyar dolog neki merészelt vágni a világnak a maga magyar neve alatt, ne féltsék a református keresztyénség magyar ágát sem. Mi egy félévszázadnál tovább meg tudtuk tartani eredeti nevünket és jellegünket Amerikában, a Bizottmánynak egy pár év is sok? GYÜLEKEZETEINK háromnegyede már jubilált vagy még jubilálni fog ebben az esztendőben. Ismér teljük, az egymás örömében való testvéri résztvevősnek a kiváltképpen gyakorlására emlékeztető körülmény ez. Ugyanakkor a jubileumi teendők forgatagában egyetlen gyülekezet se feledkezzék meg a közegyházi élet szükségeiről. (V.K.) JÉZUS ÉS ÉN . . . Ember volt, tehát ember előtt Meg nem alázta magát, Szenvedéye lángostorával Verte a Bűn csapatát. Ember vagyok s ha ember ellen Szenvedélyem elragad, Az Ő haragjával verem le Az embertelen vadat. Isten lelke lakott Jézusban, Tehát csupa szeretet, A bűnösre kegyelme csurgóit, Ha többé nem vétkezett. Bennem az Ö isteni lelke Mámoros csuda-balzsam, Szemem csilló harmata jelzi, Mély bübánat a dallam. Hozzá hasonlón váltja bennem Csodás fénye az árnyat, Keresztjébe ütődött lelkem Isten előtt alázat. Könny és harag, szánalom és tűz, Mikor Jézus bennök él, Előttem áll az Ige-szülte Istenemberi tökély. Lelkemnek zengem éjjel-nappal: Jézus életét élje! Akkor ékes Menyasszonyáért Eljön hü Vőlegénye. Isten dicsősége világit A kristály nászi utón, Szenvedélyem vihara miatt Nem kell majd elpirulnom. Szabó László.
