Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1953-08-01 / 8. szám
« MAGYAR EGYHÁZ gyár szivemnek, hogy életed fája szépen kivirult. Büszke is voltál rájuk. De kár, hogy a kis huszárokban már nem gyönyörködöl. A bánat beárnyékolta a konferenciánkat is. Csik alelnök vezette a presbiterek konferenciáját tiszteletre méltó jó igyekezettel. Benedek József jegyző minden elismerést megérdemlő hatalmas munkát végzett terjedelmes jegyzőkönyvének megírásával. Csupa élvezet volt hallgatni a volt warreni főgondnokot, Veres Ferencet. Lendületes előadásával elragadtatott bennünket. Témája mindannyiunkat érdeklő téma volt, mert az egyház anyagi ügyeiről szólott. Nt. dr. Tóth Sándor értékes előadása magyar szivünket különösen megdobogtatta. Jólesett izes, tiszta magyar nyelvét hallgatni és vele együtt megvallani fajtánk iránti szerelmünket. Szomorúan vettük tudomásul, hogy Nt. Borshy Kerekes György előadását nem tarthatja meg, mert Soós Géza Ligonierba való szállításáról kell gondoskodnia, továbbá az élet és halál közt levő Koszorús Ferenc vk. ezredeshez kell sietnie. A lelkész értekezleten lapunk szerkesztője, Bertalan Imre és Dr. Harsányi András tartották az igehirdetést. Mindkét igehirdetés üdítő, erőt adó felelősségre ébresztő és szolgálatra buzdító volt.. Fel kellett nyögnünk az előttünk tornyosuló feladatok láttára. A világ tele van bujdosó, vándor, idegenben szétszórt magyarokkal. Szétvert nyájai a magyar reformátusságnak, leégett mezőkön testvérért kiálltának, simogatásra, gyógyításra és szeretetre van szükségük. Munkásokra van szükség. Az aratás ura munkásokat keres. Előadásokat tartottak Hamza András, Tóth Bálint, Dr. Benkő István és Csordás Gábor. Dinamikus, nagyon értékes, alaposan előkészített előadások voltak. Bátran megvallhatjuk, hogy amerikai magyar reformátusságunk Isten kegyelméből olyan lelkészi karral rendelkezik, amilyenre sokkal hatalmasabb tömegű egyház is méltán büszke lehetne. De ennek a lelkészi karnak mégse a tudományos képzettsége és felkészültsége volt a legszebb ékessége, hanem, hogy a szivében levő testvéri szeretetet gátlás nélkül engedte megáradni. Soós Géza lelkipásztort egy szívvel saját halottjuknak nyilvánították és az általában nagycsaládu de kevés pénzű lelkipásztorok, amit a zsebükben találtak a testvéri szeretet oltárára tették és azonnal több mint ezer dollárt adtak össze. A megajánlott összeget pedig ezenfelül küldik be. Könnyeket csalt a szemünkbe, amikor láttuk, hogy az aggmenház lakói, ezek a pénz híjával levő de szeretetben gazdag öregek, féltve őrzött dollárkájukat oda tették a lelkészek által gyűjtött alaphoz. Tudjuk, hogy még sok szív megindul ezen a tragédián és a magyar reformátusság csoda kútja el kezd buzogni és megárad a szeretet közöttünk. Soós Géza lelke pedig megvallja Isten színe előtt, hogy érdemes volt halálosan szeretni ezt a szegény és nagyon árva népet. Halottunk a ligonieri kis templomban volt felravatalozva. Úgy pihent ott, mint egy csendesen szendergő diák. Alázatosan el kell fogadnunk Krisztus akaratát, hogy az Soós Géza, aki annyi magyar diákot vezetett az Úrhoz, maga is fiatalon menjen Mesteréhez. Megmaradt mind örökre fiatalnak, diáknak. Fiatalon vette át az örök ifjúság koszorúját. Ifjú testét kálvinista palást takarta be. Szolgálatát bírói talárban kezdte és most egy kopott kálvinista palástban végezte be. A bírói talártól a papi palástig! Mig eddig elért, Magyarország leégett. Megtizedelték, meggyalázták, kifosztották és másodszor is halálosan megcsonkították. Százezrek menekülése, éhsége, könnye, rongya és betegsége esik erre az időszakra. De erre az időszakra esik Soós Géza nagy alázatossága és Krisztus iránti szerelme és a világban szétszórt magyarságért végzett szolgálata is. A kormányzó gyűrűs jogi doktor theológusnak megy és Kálvin városában magyar református lelkésszé lesz. Elnéztem, amint ott feküdt palástjában némán s lelkemben zengett élete prédikációja. Hűséges élete, nagy Krisztus-szerelme és alázatos szolgálata után királyi palásttá szépült a kopott palást, ott ragyog rajta a Krisztus érdeme és Géza boldogan indul Ura elé, “onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fii. 3:14.) A temetési szertartást a darabokra tört amerikai magyar reformátusság vezetői végezték. Az Igét Dr. Harsányi András hirdette. Szavainak külső köntösén, formáján érezni lehetett a hires magyar irói apától vett örökséget, de tartalma a 16-ik századbeli kálvinista prédikátorok bibliai vigasztalása volt. Nekünk szóló és nekünk való vigasztalás volt. Mindannyian meghajoltunk a fiatal özvegy hite és hősiessége előtt. Amikor egyik hü barát fájdalmában a templomi padra roskadt, ereje volt az özvegynek, hogy a siró férfit vigasztalja. 56 lelkipásztor kisérte ki utolsó útjára Soós Gézát. Otthon ilyen temetést csak püspökök kaptak. Soós G'ézát az amerikai magyar lelkészi kar siratta meg, de szerte a világon vájjon mennyi könnyet morzsolnak még szét? Ki tudja? Jó, hogy az Ur tömlőkbe gyűjti a könnyeket. A ligonieri temetőbe vittük. Egy magyar névvel több van ebben az idegen temetőben és egy magyarral szegényebb lett itteni magyar világunk. A temető olyan mintha egy gömöri kis falu hegyoldalban levő temetője lenne. Nem messze kukorica tábla. Őszi tarlók. Távolabb erdők szegélyezik a földeket. Csak a felettünk átszálló repülőgép juttatja eszünkbe, hogy nagyon messze vagyunk kis falunktól. Száll, száll énekünk. Benne húsvéti hitünk: “Nincs már szivem félelmére, Nézni sírom fenekére.” Könnyebbül szivünk. Az őszi tájék is búcsúzik Soós Gézától. Egy könnyű szellő száll felénk, mintha egy szelíd sóhaja lenne a körülöttünk levő világnak. Megrázza a fákat és egyetlen egy száraz falevelet a hátunk megett levő vadcseresznye fáról reádob Soós Géza koporsójára. Egyenesen oda hull a virágok közé. Ki tudja mit susoráz a még élő virágoknak ez a megszáradt falevél? Temetőből hazajövet, kezembe akadt az általa szerkesztett Uj Magyar Ut c. folyóirat. Ebben Soós Géza utolsó cikke: Mi lesz a magyar Ifjúsággal? Ugyan mi lenne Gézukám? Le tesszük a Krisztus kezébe, ahol Te vagy. És imádkozunk érte. Eltűntek a szép ligonieri napok, de fájó emléke mindörökre megmarad. Addig idézzük őszi szemerkélő eső mellett, mig egy száraz falevelet a mi sírunkra is odasodor a szél. Nagy Lajos “Ha egy nép válságos viszonyok közé kerül, akkor azon a népen kétféle módon lehet segíteni éspedig vagy úgy, hogy megváltoztatjuk a fenyegető külső körülményeket, vagy ha ez nem lehetséges, felfokozzuk a nép belső erőit, erkölcsi életét úgy, hogy a nép hősies erkölcsei által el tudja hordozni a terheket s hitében, erkölcsében, hivatása betöltésében akkor is, úgy is megmarad.” VÁSÁRHELYI JÁNOS
