Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1953-04-01 / 4. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ I ÉS ÉLET Az Atva és a Fin szeretet© •/ Irta: Szabóné Lévay Margit. Mint a Tízparancsolatot, úgy a szeretet parancsolatát is kettős táblába véste Isten eleve elrendelése: a predestináció. Mert mikor látta Isten, hogy a Mózes által kőtáblába vésett Tízparancsolata nem hozta meg azt a tökéletes eredményt, amit célzott vele; hogy választott népe azután is folytatta előbbeni képmutató életét, mert csak elolvasta a kőtáblába vésett Tízparancsolatot, de nem aszerint élt, még egy nagy áldozatot hozott, hogy megmentse a világot, amit annyi gyönyörűséggel teremtett s benne alkotásának remekét: az embert. Igen, egy nagy áldozatot hozott, meghozta szeretetének legnagyobb áldozatát. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. 3:16.) Istennek ez a nagy szeretete a bethlehemi jászolbölcsőben ragyog előttünk: a Fiát adta e világ Megváltójáúl. Úgy szerette e világot az Abrahámokért, a Lótokért, a kevés igazakért, hogy az ő Egyszülöttét adta, hogy aki hiszen ő benne, el ne vesszen a Kajafások, az Annások, a képmutató farizeusok állandóan hullámzó büntengerében. A Fiú tanításaiban, példázataiban is előttünk ragyog Istennek eme nagy szeretete. De amely szeretet éppen a Fiú által tanított példázatokban lett Isten parancsává az emberiség megmentésére és testvériességére. De a szeretetnek Béke Ó, mennyi kincsem folyt már szét mögöttem, mig megtanultam: semmi sem enyém; Mig Istennel békességet kötöttem s beláttam, hogy csak hit nélkül szegény, sivár a sorsom. Minden más: a lázak, emlékek, álmok, tájak, emberek megváltoznak. Dicsőség és gyalázat futóhomok csak, mely van s szétpereg. Mi kívülem van, annyi, mint a nincsen. A bennem élő már csupán a kincsem s a szeretet, mely mindig uj marad. S ha lelkem megtisztul, mint lenge pára beolvadok az árnytalan világba s a Mindenséggel leszek gazdagabb. Kannás Alajos Krisztus által szemléltető parancsolatait is csak hallgatták, de nem követték. Krisztus látta és érezte, hogy Istennek a Fiúban testet öltött szeretete sem tudott minden szívben gyökeret verni, a kemény-szívűség miatt. Hiszen még a hozzá legközelebb álló tizenkettő közül is egy elárulója lett a szeretetnek; a megtisztúlt tíz bélpoklos közül is csak egy jött vissza hálát adni a gyógyúlást adó szeretetért; a Nikodémusok is csak éjjel, a sötétség leple alatt mentek el hozzá, de nappal kerülték, beárúló szolgákkal figyeltették, mert inkább akartak tetszeni az embereknek, mint Istennek, és a Világosság mellett nappal is a képmutatás sötétjében éltek. Igen, Jézus mindezt látta, és mert a Fiú szeretete semmivel nem volt kisebb, mint az Atya szeretete, az életét adta váltságúl az emberért. "Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért”, — hirdeti tanítványainak, követőinek a szeretet felülmúlhatatlan nagyságát és mérhetetlen mélységét. De nemcsak hirdette, be is bizonyította: Életét adta érettünk, azért, hogy éljünk ő általa, az ö szeretete által, az Ő szeretetében. Krisztusnak ez a nagy szeretete a Nagypéntek Keresztjében ragyog előttünk: Életét adta az ő barátaiért. De a nagypénteki Kereszt alatt nem látták még leghűségesebb tanítványai sem halálában az életet. Megrendült lélekkel, fájdalmas szívvel néztek arra, akit átszegeztek. És kétségbe esve, az árvaság érzetével futottak haza. "Elvégeztetett! Elvégeztetett!” zokogta mindegyikük. Csak a húsvéti üres sír felett elhangzott angyali szózatban látták meg Krisztus kereszt-halálában az Életet. "Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt hanem feltámadott!” hirdette a húsvéti angyal a sírhoz siető tanítványoknak és szentasszonyoknak. És a feltámadás örömében felcsendül lelkűkben Mesterük új parancsolata: "Egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” És ezzel a szeretettel, nagy örömmel térének vissza Jeruzsálembe, és mindenkor a templomban valának, dicsérvén és áldván az Istent. Igen, a bethlehemi jászolbölcső és a nagypénteki Kereszt hirdeti az Atya és a Fiú szeretetét. Mert a Krisztus megszületése az Atya könyörülő szeretetének, a kereszthalál pedig a Fiú áldozatos szeretetének a bizonysága: a Szeretet két kőtáblája. De ez a kettős szeretet parancsolat is: "Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Ján. 13:34, 35.) Vajha nem csak elolvasnánk időről-időre a Szeretetnek eme új parancsolatát, hanem gyakorolnánk is. Vajha nem csak benéznénk a húsvéti sírba, hanem be is mennénk és látnánk és hinnénk. Mert példát adott nékünk, hogy amiképen ő cselekedett velünk, mi is akképen cselekedjünk felebarátainkkal, embertársainkkal. Ha úgy ünnepelsz, hogy a hitedbe vésett eme szeretet jó cselekedetekben példaképül ragyog, a hitetlenek számára is, akkor vagy csak az Ő követője és csak akkor ismerted meg a Fiú áldozatos szeretetében az Atya könyörülő szeretetét.
