Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1953-03-01 / 3. szám

MAGYAR EGYHÁZ 5 jesztve mindenütt, ahova csak elértek. Segélyt most sem kérnek, de elfogadnak. És sokan vannak, akik adnak, mert a hollandok jósága közismert a világ előtt. Ebből mi ameri­kai magyar reformátusok sem maradhatunk ki. Otthoni vé­reinknek valószínűen ki kellesz maradniok. Nekünk megvan az adás szabadsága és lehetősége. Adnunk kell az otthoni magyar reformátusok becsületéért is, adnunk kell magun­kért is. Adnunk kell külnösen nekünk, független amerikai magyar reformátusoknak, akiket először az amerikai holland hittestvérek "fedeztek fel” és emeltek ki, mint felekezetet, mint önálló egyháztestet, az elszigeteltség, az ismeretlenség homályából, és adtak és ma is adnak bő és tág teret arra, hogy magyar református sorskérdéseket a világ kálvinista közvéleménye elé vihessünk. Minden gyülekezetünk minden tagja szálljon magába, aztán nyúljon a szivén át a zsebébe és adjon Egyházunk holland-segélyakciójára. Adományain­kat központilag amerikai holland testvéreink utján úgy küldhetjük át Hollandiába, hogy minden cent a szándékolt célt szolgálja és a magyar református névnek szerezzen tisz­tességet. A "kölcsön-kenyér visszajár” becsületbeli igazsá­gának ismeretéről szolgáltassunk bizonyságot. Fel tehát, testvérek, tegyük meg a tőlünk telhető legjobbat! MEMORANDUMUNK Lapunk múlt havi számában teljes szövegében közöltük azt a Memorándumot, amellyel az "Alliance of Reformed Churches Throughout the World Holding the Presbyterian System” amerikai ágának a pennsylvániai Buck Hill Falls­­on február 24-26-ik napjain tartott évi gyűléséhez fordul­tunk, kérve, hogy azt vegyék tudomásul és nyújtsák szolgá­latukat annak az Alliance tagegyházaihoz is eljuttatásához. A gyűlés kérésünket teljesítette és a Memorandum pél­dányai az amerikai ág titkári hivatalának kísérőlevelével a genfi központba már el is jutottak, hogy onnan viszont az összes tagegyházakhoz amelyeknek száma több, mint hatvan, szétküldessenek. Memorándumunkra szükség volt. Képtelenség volt tétle­nül tovább szemlélni azokat a törekvéseket, amelyekkel mind merészebben fehérnek igyekeztek feltüntetni a feketét, akár szívből, akár színből, némely óhazai egyházi férfiak. Képtelenség volt tétlenül tovább szemlélni szent hitünk igaz keresztyén voltának gyanúba hozását és annak, változás ese­tén, magyar földön békében létezhetésének a kockáztatását. Egyházi, vallási vonatkozásban éppen úgy le kellett tenni ellenvéleményünket, mint ahogy azt politikai tekintetben az amerikai magyarság már régen megtette. Nem dicsőséget kerestünk. Kockázatot vállaltunk és szolgálatot teljesítet­tünk, hitünk minden szabad cselédjének. Ismét megbizonyo­sodott, hogy Egyházunk függetlensége és egyháztest jellege magyar érték és hogy mi ezt szolgálatra elkötelezettségnek vesszük. EGYHÁZUNK AZ EGYHÁZAK KÖZÖTT A Buck Hill Falls-i gyűlésen azonban egyebet is meg kellett éreznünk. Meg kellett éreznünk, hogy ebbe vagy ab­ba a felekezetközi szervbe tartozásunkban nem vezethet bennünket tisztára magyar vagy magyar református szem­pont. Ezzel egy-két gyűlést meg lehet úszni, de nem min­det. Hovatartozásainkat elvi, hittani vizsgálat alá kell ven­nünk és döntésünkben végeredményben a hitvallási elemnek kell dominálni és annyi felekezetközi fórummal beérni, amennyit elveink, hitvallásos felfogásunk kompromittálása nélkül kiépíthetünk. A világ protestáns keresztyénsége és abban különösen az amerikai protestántizmus sok lényeges dologban nincs annyira egy véleményen, hogy bármelyik táborban nyugodt lakozásunk lehetne. A modernista-libe­­rálizmus és az orthodox-biblikus hittani és világnézeti fel­fogás közötti ellentét tetőfokán látszik lenni. Szélsőséges elemei mind a két tábornak vannak. A mi középutra bei­­degzettségünk még csak bírná a dolgot, de ha önmagunkhoz híven forgolódunk és teszünk bizonyságot, kérdés: az el­lentáborok kibirnak-é bennünket. Ilyen körülmények között a szellemi, theológiai elmélyülés közegyházi kötelességként jelentkezik mindnyájunk számára. A hitünk, meggyőződé­sünk rovására menő társulás igen nagy ára volna még ma­gyar és magyar református vonatkozású szolgálati lehetősé­geinknek is. Az éppen sodródó árral együttuszás tábora so­hasem voltunk. Ha azok lettünk volna, Független Egyház soha létre nem jött volna. A mai amerikai protestáns egy­házi élet pedig olyan forrongásban van, hogy benne igazán jól csak az árral úszásra berendezkedettek érezhetik magu­kat. Ilyen körülmények között a saját hitvallási adottsá­gainkkal tisztában levés formájában jó készen tartani a hor­gonyunkat. A felekezetközi életnek nem csak előnyei, hanem gyötrő gondjai is vannak. Éppen úgy, mint az országbirás­­nak. Éhez is hozzá kell szoknunk, ehez is hozzá kell edződ­nünk. Az erőt, útmutatást azonban mindig "felülről” kell keresnünk. Se nem személyekben, se nem számokban. Jó lelkiismeretet csak Az adhat, Akitől van a lélek is, meg az igaz ismeret is. Dr. Vincze Károly • "Népemnek a szabadságért érzett fanatizmusa a kálvinizmusért érzett lelkesülésböl született. . .” Bancroft amerikai történetiró. • "A szeretet a gyermeknek annyira szükséges, mint a virágnak a nap. De ennek a szeretetnek okos szeretetnek kell lennie, olyannak, amely néha felhők mögé, a szigor felhői mögé búvik el, mint a nap a felhők mögé.” Anselmus. • ”A békétlenség ördöge kettőnél van egyszerre, a rágalmazónál és az őt meghallgatónál: egyiknek a nyelvén ül, másiknak a fülében”. Bernardus.

Next

/
Thumbnails
Contents