Magyar Egyház, 1952 (31. évfolyam, 3. szám)

1952-03-01 / 3. szám

MAGYAR EGYHÁZ 11 bereket. Egy idegen név, amelyet mintha villamos szikra érintette volna őket, suttogni kezdenek: Kossuth, Kossuth. . . A Kossuthot fogadó suttogás lassan­­kint riadóvá vált, mint a halk muzsika, amely dörgő viharrá dagad. Mint ide­gen lépett a tömeg elé, de akinek leiké­ből egész nemzetének a géniusza ragyo­gott a jelenvoltak felé ... A történelem 1852-őt jelzett. “Bocsássanak meg, hogy a nagy Shakespeare nyelvét profanizálom . . .” Szavainak foszlányai szállingóznak a fülledt levegőben s felolvasztják a hall­gató lelkek hideg tartózkodását. Min­den szó zengő melódiává válik, amely úgy szűrődik be a szivekbe, mint a jég­virágos ablakon a mosolygó napsugár. “Az emberiség sorsa közös. E közös­ség nélkül az egyének élete nem lehet biztos és a nemzetek szabadsága csak illúzió ...” S a szegény, bujdosó magyar szavára az emberek szivében minden csepp vér az élet patakjává változott . . . “És most az örökkévaló Igazság nevé­ben és mindenre, ami szent és drága az embernek, állítom, hogy mióta csak történelmet Írnak, nem volt még igazabb ügy, mint a magyar nemzet ügye!” És az érzelmek húrjainak ez a csodálatos nagy művésze angolul beszél. Mintha csak Hamlet töprengene ezen a nyelven, vagy Byron Childe Harold ja zengené dalát, avagy Longfellow “Aranylegen­dája” mesélne. De mintha hangja mesz­­sziről jönne . . . Valahonnan a kitépett akácfák honából, vagy a vérrel áztatott barázdák sivár televényéből. A csillagok meggyalázott országából, ahol néma határra virrad a pitymallat, de ahol élő és halott honvédek még most is azt ri­koltják: ‘Ne bándd fiam, csak előre!” S a magyar bujdosó Eszme-Titánná nőtt a vendéglátó nép szemében. Talán mert országát akkor is, ma is le akarták törölni a térképről. De nem sikerült. Ő is nemzete is a győztes császárok felé emelkedett: a szabadság Eszméjévé fi­nomult nagyságával. * A százmilliós temetőből megmenekült árva barlanglakó alig ismert rá a sorok között fénylő szellemóriásra: Kossuth Lajosra . . . Talán jobb is igy, mert ha sejtené, hogy ő is magyar, megszakad­na a szive . . . * Magyar Pál ujamerikás felriadva ál­mából, majdnem leperdült a székről, amelyen elszundikált, de azért az álom hatása alatt egy halk “Éljen Kossuth Lajos” szakadt fel a melléből . . . Hirte­len azt se tudta, hogy hol van, csak ami­kor az előtte viliódzó televíziós masina lapjára tekintett, akkor eszmélt telje­sen magára. A boszorkányos szerkezet egy “nyu­gati” film egymásra lövöldöző cowboy csapatát vetítette bele a szoba félhomá­lyába . . . Németh Dezső. ★ MÁRCIUS IDUSÁN Valahol messze, hazámban is uj márciust hívogat a Föld, kis rügyek szive dohog, zizegve lüktet a fü, lüktet és sziszegve lehull a vér. A vér és a szégyen piroslik, börtönök rácsai közt tekint ki a rab, felhők között vonaglik a hold. Március fölött zsarnok ül és fegyverek őrzik az ifjú tavaszt. ünnepi hónapunk, te fiatal és szabad: Március, törj ki a börtön ajtaján, törj ki a földből, törj a füveken és rügyeken át, zizegj és zúgj a szélben, zengj, sikolts a sziveken át. Hadd hallja hangodat az éj, remegjenek a csillagok. Zúgd a világba, hogy ünnepet akarunk! ünnepi hónapunk, zengd a fájdalmak népének panaszát. Ha majd egy napon szerte a világban minden testvéri szív uj márciust kiván s ha minden népben zengni kezd a márciusi vér, megértik: miért csörgeti láncát a rab. Fájdalmak népe, készülj és várj, március Idusán a szabadság kitör a börtön ajtaján, feltör a földből a füveken és rügyeken át, zizeg és zug a szélben s ahol magyarok élnek: győztesen zeng a sziveken át! FLÓRIÁN TIBOR ★ SZERETI A MAGYAR EGYHÁZAT? HA IGEN, FIZESSEN ELŐ!

Next

/
Thumbnails
Contents