Magyar Egyház, 1950 (29. évfolyam, 3-6. szám)

1950-03-01 / 3. szám

MÁRCIUS, 1950.

Vol. 29—No. 3.

Contributors! Dr. Charles Vincze Alexander Daróczy Zoltán Béky Stephen Kovács

MAMI«

Editor:

JOSEPH URBAN 895 Home Street New York 59, N. Y.

OFFICIAL ORGAN OF THE FREE MAGYAR REFORMED CHURCH IN AMERICA

Re-entered as 2nd class matter on May 3, 1949 at the Post Office at New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879. Acceptance of mailing at special rate, provided for by Section 538, P. I*, and R. 1940, Paragraph 4

Published monthly, except July—August when bi-monthly, by Magyar Egyház Publishing Company at 895 Home Street, New York 59, N. Y.—Subscription $2.— yearly

A FELTÁMADÁS UTÁN

(U.) A legörvendetesebb üzenet, ami emberek számára valaha is elhangzott, ebbe a rövid szóba van befoglalva: Feltámadott ! Igen, feltámadott Az, akiről a kegyes Jób még valamikor a régmúlt idők ködös homályában igy szólott: “Tudom, hogy az én Megváltóm él” s akiről Ézsiás próféta már az első keresztyén Husvét előtt hétszáz esztendővel megmondotta \ “Elveszti a halált örökre és . . . letörli a könnyhullatást minden orcáról.”

Az Ur angyala újságolta először ezt az örömhírt azoknak a bánatos szivü asszonyoknak, akik a hajnali félhomályban szomorúan közelegtek a halottnak hitt Mester sírjához, hogy drága kénetekkel róják le iránta való szeretetük végső adóját s amikor odaértek, igy fogadta őket az angyali szó: “Mit keresitek a holtak között az élőt? — Nincs itt, hanem feltámadott . . . Menjetek el és mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek!” (Mk. 16:6-7)

A feltámadás után tehát nem János, “a szeretett tanítvány” volt az első, akivel feltétlenül közölni kellett az örömhírt, hanem Péter. Bizonyára nem azért, mert ő vagy állítólagos utódja, mint Krisztus földi helytartója lett volna kiszemelve arra, hogy az egyetemes Keresztyén Egyház feje legyen, mert hiszen annak Feje a feltámadott Krisztus, aki ma is él és itt van a jelenvaló világban is, tehát nincs szüksége semmiféle helyettesre. (II. Helv. Hitv. 18. R.—Mt. 28:20) Nem is azért, mert Péter lett volna megbízva azzal, hogy a mennyország kapujában üljön s tetszése szerint bebocsássa vagy elutasítsa az oda bemenni akarókat, mert hiszen e hatalmat a feltámadott Ur Jézus magának tartja fenn és nem ruházta át senkire sem. (II. H. Hitv. 18. R—Jel. 3:7.) Azért kellett inkább Péterrel közölni először a feltámadás örömhírét, mert az ő hitének volt legnagyobb szüksége a feltámadott Jézus Krisztusban való megerősödésére. Mert ő volt az, aki legerősebben fogadkozott, hogyha Mesterével kell is meghalnia, akkor sem tagadja meg őt — és háromszor is megtagadta. Igaz, hogy már elkövetése után azonnal megbánta tettét, de még több bátorításra, még több lelki erőre volt szüksége, hogy valóban sziklahitü apostollá legyen. Ezt a bátorítást és lelkierőt kapta meg a feltámadás után.

A Krisztus nevéről nevezett nagyon sok mai ember sem különb, mint Péter volt. Sok odaadó, lelkes és fogadkozó egyháztag esik bele ma is az ő hibájába. Ha valami nem úgy megy, mint ők szeretnék, könynyen cserbenhagyják az Urat. Elfutnak, mint a messiási várakozásukban csalódott tanítványok, vagy ha a helyzet úgy hozza magával, még meg is tagadják őt. Ez az eset, amikor a Sátán a világi dicsőség csillogó ruházatát kinálgatja valakinek az egyházban való munkálkodásáért vagy áldozatkészségéért s ha nem kapja meg azt, kiábrándultán fordul el hittestvéreitől; ha pedig a Sátán az istentelenség vörös talárját öltve magára, beül a csufolódók székébe vagy a hatalom trónjára, “megtántorodnak a legkülönbek is” és vagy lapulva hallgatnak, vagy maguk is beállanak szekértolónak a hitetlenek seregébe. Vájjon nem magát az Urat tagadja-é meg az, aki bármilyen okból hátat fordít az Ő földi testének, az Anyaszentegyháznak ?

A húsvéti evangyéliom igazi lényege az, hogy Krisztus “halálra adatott a mi bűneinkért és feltámasztatott megigazulásunkért” (Róm. 4:25.) Tehát azért támadott fel, hogy az emberi számításukban csalódottak, az ingatagok, a kishitüek, a meghátrálók, sőt még az Urat megtagadók is életet nyerhessenek ő általa. Mivel pedig senki sincs közöttünk, akiben fogyatkozás ne volna, mindnyájunknak szükségünk van a feltámadott Krisztusban való megigazulásra, mert ez a biztosítéka annak, hogy bűn és hűtlenség sem szakaszthatnak el bennünket Isten szerelmétől, ha a feltámadás örömhírének vétele után Péterrel együtt őszinte szívből megbánjuk azokat.