Magyar Egyház, 1950 (29. évfolyam, 3-6. szám)
1950-06-01 / 6. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 laszt kért a Nemzeti Bizottmánytól. Kérdezett és feleletet kapott, vagyis megkapta azt a méltánylást, amit amerikai magyarságunk joggal igényel és legszentebb meggyőződésünk szerint meg is érdemel. Ha pedig ideidézzük a Nyilatkozat bevezetéséből azt a részt, mely szerint “a Magyar Nemzeti Bizottmány Végrehajtó Bizottsága változatlanul nagy súlyt helyez az Amerikai Magyar Szövetséggel és a magyarság más reprezentatív szerveivel kialakult jóviszony és összeköttetés fenntartására és ápolására”, valamint a záradékból azt, hogy a Nyilatkozatban lefektetett elvek alapján “ünnepélyes kötelezettséget vállal, hogy teljes erejével, legjobb tudása szerint és egységesen fogja mindvégig megvívni a maga harcát .... a magyar nemzet mielőbbi felszabadítása” érdekében: Úgy érezzük, hogy ez az iratváltás igen jelentős lépés volt egy olyan tisztultabb légkör megteremtésére, melyben a célok eredményesen szolgálhatok. Borshy Kerekes György. * * * Megjegyzések.—A fenti összefoglaló cikk, amely az Amerikai Magyar Népszava 1950 június 29-iki számában jelnt meg, a körülbelül maximum eredményét adja annak a “légkör” tisztítási folyamatnak, amelyet lapunknak “A Magyar Nemzeti Bizottmány a mérlegen” cimü cikke indított el. ügy első, mint azt követő cikkeinkben az Amerikai Magyar Szövetséget ismertük el képviselő és részleteket helyettünk kitárgyaló szervünknek. Nem igen tetszett ugyan, hogy a Szövetség igazgatósága ha kérdések formájában is, de valósággal programot rágott a Bizottmány szájába. Sokkal jobban értékeltük volna, ha a Bizottmány vezérfonal nélkül nyilvánította volna az elképzelése szerint való uj magyar életre vonatkozó nézeteit. Ezen azonban már túlestünk és az eseményekre bízzuk kinek-kinek az igazolását. Három dolog megállapításával azonban még tartozunk olvasó közönségünknek. Az egyik ez: ügy az Amerikai Magyar Szövetség kérdései, mint a Nemzeti Bizottmány feleletei politikai stílusban vannak megfogalmazva. Hátsó ajtókban egyikben sincs hiány. Az egyházak és az állam elválasztását például mind a kettő csak kerülgette, nevén a gyereket egyik sem nevezte. A másik megállapítás a Bizottmánynak a vita alatt tanúsított magatartására vonatkozik. Ez a magatartás csak megerősítette azt a benyomásunkat, hogy ez a Bizottmány, vagy legalább is annak Végrehajtó Bizottsága még mindig a “régi Magyarország” lelkiségével telt emberekből tevődik össze. Ezt mutatja részükről kritikánk nehézményezése, holott azt a Bizottmánynál nagyobb ügyért: Magyarországért és a magyar népért gyakoroltuk. A harmadik megállapításunk ez: Úgy az Amerikai Magyar Szövetség kérdéseiből, mint a Nemzeti Bizottmány feleleteiből kimaradt az a követelésünk, hogy a Bizottmány demokratikus módon alapozza és a magyar élet újjáépítésére érdemes elemekből egészítse ki magát. Tettük ezt azért, hogy az az amerikai magyarság, amelynek mindig az egész magyar nemzet volt a szeretete tárgya, a Bizottmány támogatása révén se essék csak egy politikai csoport támogatásának a vádja alá. Ennek a kérésünknek óriási visszhangja volt mindenütt, ahol csak emigráns magyarok vannak. A kérdés negligálásáért az amerikai magyarság felé az Amerikai Magyar Szövetségen, az emigráns magyarság felé pedig a Magyar Nemzeti Bizottmányon nyugszik a felelősség. Lehet, hogy politikailag ők vették a kevésbé kockázatos kockázatot. Ha a jövő igy bizonyítaná, az csak azt mutatná, hogy nem vagyunk politikusok, csak lelkiségünkre hallgató és annak megfelelő ideálok után igazodó emberek. Ezt nem szégyeljük, ebbeli mivoltunkat fel nem adjuk. Mint ilyenek, imádkozunk, hogy ezek ben a könnyen véresre változható időkben Isten minden magyarnál jobban és hathatósabban szeresse az ö magyar népét. V. K. A jegenye (óhazai országúton) A jegenye az országút kilátója. Alatta kopott szekerek zörögnek és katonák menetelnek. Vén parasztok és asszonyok haladnak, barmok bőgnek. Por szállong, zugó gépkocsik és a keserű hétköznap füstje. De ő magasba nyúlik, a szenny fölé és zaj fölé. Mint egy torony emeli fejét az égbe. Fölfelé rohan, száll a földről. Felejteni akar: a kövek és a por, a szegénység és a szitok emlékét, mely minden ajakról előbbutóbb feltör. Felejteni a hétfőt, a keddet, a rohanó napokat és felejteni az elégedetlenséget, mely ott csikorog durván az élet talpai alatt. Isten felé mutatni, mint óriás felkiáltójel. Kardként az ég szivébe döfni. Figyelmeztetni, de nem menekülni sohasem, mert erős gyökérszálakkal kötözi a sors. Szenvedni és élni e kétféle életet: lent a szenny és a sár, örvénylő és derékig fölcsapó iszaptenger, rothadás gőze fojtogatja; fent lágy selymébe göngyöli az ég, ringatja és félti, arcát illatos kenettel illeti, vidám felhőrajzokat, angyalokat mutat neki és életet, boldog éveket, madarakat és hegyeket, a messzeséget s mikor csüggedten lehajtani szeretné fejét, kigyujtja felette a Napot . . . A szegénység oszlopa ő, örök kiáltás és figyelmeztetés, messzire mutató jel, lármafa, melyhez összefutnak. És a próféta ujja ő, mely egyre int, könyörög s jövendölve biztat. Ezért kell neki élni s égni fáklyaként kiolthatatlanul. Flórián Tibor.
