Magyar Egyház, 1948 (27. évfolyam, 2. szám)
1948-02-01 / 2. szám
4 Magyar egyház gazdátlan ebet, büntetlenül verhet agyon minden gazember.” Ami ezután következett, ha nem volna históriai valóság, azt kellene hinnünk, hogy ezeregyéjbeli tündérmese. Kossuth üzenete visszahangot vert minden igazi magyar szívben és utána először megkezdődött a magyar áldozatkészség bucsujárása. Bűvös kosarak teltek meg szinte pillanatok alatt. A nők ékszereiket, fülbevalóikat, a férfiak órájukat, zekéjük ezüstveretes gomjait, drágaköves diszkardjukat s a nép egyszerű fiai nehezen nélkülözhető ingóságukat adták oda. Az anya fiát, a hitves férjét, a mennyasszony vőlegényét küldte a honvédzászlók alá. De Kossuth kiáltása tulharsogott a haza határain is. Galíciából, cseh és morva országból az ott katonáskodó magyar fiuk ezer veszéllyel dacolva siettek haza, az ország védelmére. Lándzsa lett a kaszából, ágyú a harangból, honvéd a főnemesből és pásztorfiuból egyaránt. Mindez azért, mert igv kívánta Kossuth Lajos. Sokáig tartott a kétfejű sas harca a turulmadárral s mikor a turul mármár végzett földrevert ellenfelével, akkor taposott őreá szörnyűséges talpával a lesben lapuló orosz medve. “Tavasz elmúlt, s a rózsának lehullott a szép virága .. .” Kossuth Lajos azonban, aki halál rákeresni elől menekülni volt kénytelen, sem Törökországban — ahol csak hitének elhagyása árán adtak neki további menedéket-, sem Marseillesben — ahonnan a lelkes ünneplés dacára már nem merték az oszág belsejébe engedni a nyullá lett párducfiak-, sem Nagybritániában -ahol kérő szavait a hideg angol számítás mérlegére rakták-, sem Amerikában -ahol szabadsághőst megillető tisztelettel és őszinte szeretettel fogadták-, sőt még később turini magányában sem szűnt meg hinni és hirdetni, hogy lesz még porbasujtott hazájának szabadsága. De nemcsak saját hazájának, hanem minden népnek biztosítani kívánta a szabadságot. Nemcsak eddig, mig hatalmon volt, hanem keserű száműzetésében is teljes meggyőződéssel hirdette; hogy “amint egy az Isten és egy az Ő világossága, azonképen egy és oszthatatlan a szabadság is; ahol ez megtörik, onnan árnyék vetődik a szabadságra mindenfelé.” Ez a fennkölt gondolkozás érlelte meg lelkében a Közeurópai Federáció eszméjét. Tudta, hogy ennek az eszmének a pánszláv imperiálizmus a legádázabb ellensége; azt is tudta, hogy sem ez eszméért való harcában, sem saját népe szabadságának kivívásában nem támaszkodhat semmiféle európai hatalmasságra. Ez a tudat késztette arra, hogy különösen Amerikában kövessen el mindent az orosz-pánszláv hegemónia letörésére. Prófétai lélekkel próbálta hát meggyőzni hallgatóit, hogy a világbéke és minden népek szabadsága forog veszedelemben, ha Amerika eltűri a pánszláv imperiálizmus hatalmaskodását. “Észak Cézárja és a Szabadság Géniusza nem fér meg együtt a földtekén . . .” -mondotta st. lousi beszédében. “Biztosak lehetnek önök afelől, — jósolta Salemben- hogy amikor ők (az oroszok) a szabadság eszméjét Európában kiirtották, abban a pillanatban, amikor a Kontinens minden ereje felett rendelkezni fognak, Önök ellen fordulnak.” “Igen, Uraim, -fejezte be concordi hires beszédét- felteszem rá az életemet, a becsületemet és minden mást, ami egy emberi szívnek drága, hogy vagy Amerikának kell vállalni részt Európa politikai regenerálásában, vagy be kell adni saját derekát az európai politika romboló befolyásának . .. Igen, Uraim, vagy Amerika szüli újjá az Óvilágot, vagy az züleszti le az újat.”
