Magyar Egyház, 1948 (27. évfolyam, 2. szám)

1948-02-01 / 2. szám

Vol. 27. ■— No. 2

FEBRUARY 1948

Publishing Office: 611 Sinclair Street McKeesport, Pa. Subscription $1 Yearly

MAGMMMi

Editor:

JOSEPH URBAN 895 Home Street New York 59, N. Y.

OFFICIAL ORGAN OF THE MAGYAR REFORMED CHURCH IN AMERICA

Re-entered as 2nd class matter, Sept. 10, 1947 at the Post Office in McKeesport, Pa., under the Act of March 2, 1879. Acceptance of mailing at special rate provided for by Section 538, P. L. and R., 1940, Paragraph 4.

Published monthly, and during July and August bimonthly, by Magyar Egyház Publishing Company.

KOSSUTH LAJOS AZT ÜZENTE...

(U.) Tüzes márciusi ünnepségek hosszú sora elevenedett meg mindig lelki szemeink előtt, valahányszor fülünkbe csendült a régi magyar nóta: “Kossuth Lajos azt üzente . . .” Mint a szférák zenéjének bűvös vezérakkordja, itt vibrál most is, 1948 várakozásteljes levegőjében és száz esztendő távlatából is megrezditi a halló magyar fülek dobhártyáját ez az egyszerit, de mégis gyönyörű melódia: “Kossuth Lajos azt üzente . ..” Melyik Isten-áldotta költő volt e dal szerzője, kinek a leikéből fakadt fel a bűvös melódia? Talán nem is költő irta, nem is zeneszerző komponálta, hanem csak úgy termett a magyar nép ajkán, mint az alföldi búzatáblán az illatos vadvirág. És mint a leszakított virág tovább illatozik, túlélte ez a Kossuthnóta is a múló esztendőket s most, száz év múltán amerikai magyarok százezreit lelkesíti méltó ünneplésre. Mint valamikor a magyarországi falvak és városok népe sietett oda, ahol Kossuth beszélt, az Atlanti Tenger partjaitól a Csendes Óceánig minden valamirevaló magyar kolónia lakói egymás után sereglenek az Amerikai Magyar Szövetség által kibontott zászló alá, hogy együtt ünnepeljék a dicsőséges 48-as események centennáriumát. Gyülekeznek, hogy meghallgassák, mit üzent Kossuth Lajos és azután együtt küzdjenek azokért az ideálokért, amelyekért az ő lelkesítő szavára együtt küzdöttek őseik.

Kossuth Lajos azt üzente, hogy elfogyott a regimentje . . . Odalett a magyar nép véren szerzett szabadsága. Sokan közömbösek lettek, lethargiába sülyedtek, sokan feltelepedtek saját érdekük piszkos szemétdombjára, sőt bőven akadtak olyanok is, akik átpártoltak az ellenséghez.De Kossuth a márciusi ifjak fénylő arcú seregével talpraállította a halódó nemzetet. “Úgy érzem magam — mondá — mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely fölkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek vagy gyöngék, örök halálba sülyedjenek, ha pedig van bennök életerő, örökéletre ébredjenek.” Majd midőn bekövetkezett az a paradoxon, hogy az osztrák császár hadat üzent a vele egyszemélyben uralkodó magyar királynak és a nemzetiségek fellázitása után még sötétebbé váltak a haza egén a vészes fellegek, úgy dörögtek szavai, mint a Garizim és Ebál hegyéről az áldás és átok: “Védelmezd magad, szegény élárult magyar nép, mint ahogy védelmeznéd magad, ha utónál lók támadnának meg ... Ha véded magad, nincs mitől félned, mert veled az Isten és az igazság. De ha föl nem kél a magyar, neve a földön szégyen lesz és gyalázat . . . maga az Isten is elátkozza és leszen hazájában vándorkoldus, akit, mint