Magyar Egyház, 1948 (27. évfolyam, 2. szám)
1948-02-01 / 2. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ / / Rudolf trónörökösről évtizedekig azt tartotta a népies hiedelem, a legenda, hogy nem halt meg. Ugyannyira, hogy egész könyvtárnyi irodalom épült fel a kérdés körül. Napjainkban a Rudolf trónörökös legendájának megismétlődését látjuk más történelmi személyiségekkel kapcsolatban. Ahol csak a legparányibb rejtély veszi egyegy történelmi személyiség életének végét, ott menten legendát sarjaszt a termékeny népies képzelet. Ez mindig igy volt, igy van és valószínűen mindig igy lesz. Ezen nem változtat az, hogy irnak-é róla vagy nem, tesznek-é rá célzást avagy nem. A hiedelem hiedelem marad és megtalálja a maga terjesztési módját mindaddig, amig az idő el nem koptatja, a történelem folyása más hasonló hiedelmekkel nem pótolja, így van ez napjainkban Hitler esetében és igy lappang ez sokak agyában néhai Roosevelt elnökkel kapcsolatban. — A “Magyar Egyház” decemberi számának “Szemlélődés” cimii rovatában egy 23 soros megjegyzés közöltetett egy más lapban “A nevető Roosevelt” cim alatt megjelent cikksorozatra. A megjegyzés annak a véleménynek adott kifejezést, hogy egyelőre, amig oly sokan és olyan elevenen érzik a roosevelti külpolitika nem várt és nag) költséggel (lásd: Marshall Terv!) korrigálni igyekezett következményeit, addig jobb az egykor hires elnöki nevetéséről hallgatni és öt magát békén hagyni a sírjában. — A körülbelül ennyit jelentő megjegyzéshez zárjelben ez a mondat volt még odafüzve: “Némelyek abban is kételkednek, hogy ott van.” — Ebből a zárójeles mondatból kerített irgalmatlanul nagyfenekü dolgot Fáy-Fisher Andor ur, a “Magyar Bányászlap”-nak egyébként kitűnő és magát mi irántunk eddig ennyire még el nem lovagoló szerkesztője. Lapjának január 8-iki és február 5-iki számában nagybetűs címek alatt és hasábokon át újra nekifekszik pársoros megjegyzésünknek, különösen a szerkesztőnknek, kit “egy megtévedt és durvaságot elkövető lelkészének titulál, amiért a megjegyzésnek és különösen annak a zárójeles egyetlen mondatnak a “Magyar Egyház”-ban helyet adott. —• Lássuk most már, hogy igaz-é az a zárójeles egyetlen mondat, amely szerint némelyek abban is kételkednek, hogy néhai Roosevelt elnök a sírjában van? Idézzük rá magát Fáy-Fisher urat a saját lapjából: “Aljas, gonosz és názi szimpátiára valló egyének évek óta azt az ocsmány susogó hirt terjesztik, hogy Roosevelt nem halt meg, hogy — tébolydában van, s üres koporsót temettek el helyette.” Zárójeles mondatunk igenis erre a hiedelemre célozott, de olyan nyílt és részletezett megemlítésre, ismétlésre, tovább adásra és terjesztésre nem méltattuk, mint amilyen mértékig annak ismétlőjévé, tovább adójává, terjesztőjévé tette magát annak, ellenünk való oktalan hadakozása közben, Fáy- Fisher Andor. Lelke rajta! Elkövetését egyeztesse össze Roosevelt-hódolatával úgy, ahogy tudja! De az Isten áldja meg, ízlésben, illemben, keresztyénségben ne akarjon ő is tanítónk lenni. Egy általa is tudottan létező és brutális meztelenségében papírra vetett hiedelemnek zárójelek között, tehát nem osztását kifejező, jelentőséget neki nem tulaj donitó megemlitéseért ne tángáljon bennünket. Ne viselkedjék úgy, mint a falvakba két hétre bekerült illem- és tánctanár, aki egyszerre maga akar lenni a megtestült illem, ízlés és finomság. Némely újságosaink között úgyis eléggé elharapózott ez a szellem. Szenvedélyszerüen örökké csak keresztyéneket akarnak kitanitani; hol ilyen, hol olyan gyűlöletes kategóriába klasszifikálni; a lenácizással még mindig szabadon és lazán élni. Elég egyetlen kikapott, felfújt, vagy félreértett mondat, hogy szedjék rólunk a keresztvizet, tépjék rólunk a jó név és tisztesség gúnyáját. Engedelmet kérünk! Egyszer a mi keresztyéni türelmünknek is lehet vége. A mi erdőnkben makkolnak és folyton minket rágnak! A világ keresztyénsége, és benne szerényen mi is, már csak arányszámunknál fogva is összemérhetetlenül több áldozatot hoztunk a nácizmus eltörléséért, mint az Istennek bármely más hivő csoportja. Ne vagdossák hát olyan könnyen a fejünkhöz a nácizmus tépett, véres rongyát. És ha egy vagy más formában olykor-olykor kitör belőlünk némi keserűség a felett, hogy mindezért cserébe és legalább egyelőre a mi hitsorsaink, keresztyének milliói, kerültek a barna zsarnokságnál egy szikrányival nem istenesebb és irgalmasabb vörös zsarnokság alá, az ne vetessék tőlünk rossz néven. Ennyit immár nem elvárunk, hanem megkövetelünk. Mindenkitől. V. K.