Magyar Egyház, 1946 (25. évfolyam, 3. szám)
1946-03-01 / 3. szám
LEÁNYKÉRÉS Irta: Tildy Zoltán Boronkainé kegyetlen keményen beszélt ez egyszer a leányával. Nagyon szerette öt, hiszen olyan kedves jó leány aligha volt még egy a faluban, mint az övé. De már nem tűrhette tovább azt, hogy legyen egy dolog, amiben a lánya szembeszáll vele, amiben nem akar engedelmeskedni egy világért sem. — Hát ha nem mégy el, Eszter, — szólt rá mégegyszer keményen — nem vagy az én lányom. Kitagadlak. Rád se nézek. Eszter máskor mosolygós szép kék szemét könny futotta el. Tekintetében mintha a félelem érzése is ott borongott volna. Szomorúan ingatta a fejét. — Nem mehetek el, édesanyám. Ne haragudjon rám... de én nem tudok oda elmenni. Egyszerű ésszel azt hinné az ember, mikor ezeket a szavakat olvassa, hogy Boronkai Esztert valami olyas helyre küldözgette az anyja, ahol valami épületes dolgok folynak. Nem. Boronkainé bálba szerette volna vinni a lányát. Szépen kiöltöztetni, aztán büszkélkedni vele. Olyan volt az Eszter, mint egy üde szép rózsabimbó. Hadd látná meg mindenki, hogy nincs több olyan lány a faluban, de egy sem, mint az Eszter. A leánya azonban nem engedett. Szívósan, határozottan ismételgette:-— Nem mehetek. Nem megyek, édesanyám. —- Hát aztán, — vette elő az utolsó tromfot az anyja — itt akarsz maradni a nyakamon vénleánynak? Hiszen igy sohase visz el senki. Hiszen a szégyenem leszel! Hát azért küzködtem érted az édesapáddal együtt? Vén lány maradsz, tudod-e? De az Eszter még erre az érvre sem hallgatott. Csak ingatta a fejét szomorúan. Boronkainé pedig, amikor látta, hogy mire sem megy, összecsapkodta a kikészített szép ruhákat s bosszúsan ült le a kályha mellé. A lányához egész nap, egész este egy szót sem szólt. A harmadik faluban, szép magas nagy házban, Mike Jánoséknál nagy családi tanács van. A legfiatalabb, kedves, jó fiú, a Pál, házasodni készül. És baj van ezzel a házassággal. Már legalább is a családi tanács úgy véli. Ki hallotta az ismeretlenből, nagy messzeségből (a harmadik faluból) házasodni? Csak úgy egyszeri látás után. De Pálunk nem enged. — Már hiába szól kegyelmed, — veti ellen a nagybátyjának — én láttam a szemében annak a kedves lánynak a jóságát. Aztán beszélgettünk...... sohase felejtem el...... Itt van már a képe a szivembe zárva. Elmegy kegyelmetek, ugy-e, édesapám és megkéri nekem?...... A Mike-család végül is úgy döntött, hogy a tapasztalt, okos, csavaros eszü s emellett igen jólelkü Mihály báty’ elmegy előbb körülnézni. Elmegy elő-követségbe. így lett, hogy éppen a bál utáni délelőttön, mikor a tegnapi nappal együtt Boronkainé talán már százegyedszer vetette lánya szemére azt, hogy vénlány marad, idegen ember kocogott az ajtón. A Mike Mihály jött követségbe. Mert az ifjú Mike Pál szivének Eszterünk volt a választottja. Együtt jöttek egyszer a városból s Pál a maga faluján túl is elkísérte a szelid, kedves leányt. Ott ismerkedtek meg s már ott határozta el Mike Pál, hogy amit a szive mond, arra fog hallgatni. Az öreg Mike Mihály hát bekocogott. Boronkai uram valahonnan ismerte őt. Szívesen is fogadta. — Eljöttem, öcsém, Kisfaludba. Először, mondok, ide nézek be hozzátok. Célom is van vele. — Akárhogyan jött kegyelmed, szívesen látjuk, — szólt mosolygósán Boronkainé. Mike Mihály leült s elbeszélgettek mindenről. Talán két óra is eltelt már és csak MAGYAR EGYHÁZ - 17
