Magyar Egyház, 1939 (18. évfolyam, 10. szám)
1939-11-01 / 10. szám
12 MAGYAR EGYHÁZ sem szállítja alá, hogy az első világháborút követő esztendők első sorban a római katholicizmus erejét gyöngítették meg (okának kutatása most nem ide tartozik) s hatalmi súlya Európából idestova Amerikába, az Egyesült Államokba, tehát egy kezdettől fogva kifejezetten protestáns s ennél fogva toleráns, türelmes országba tolódik át. A magyar protestántizmus a római katholicizmus igazi értékét mindig megbecsülte s magyar vonatkozásban ezt akkor is kifejezésre juttatta, amikor a kölcsönösség a másik oldalról hiányzott. A szenvedések tüzének tisztitó ereje van. A testvéri szónak szívből örülünk, mert az a protestántizmus lelkületének visszhangja. A Protestáns Napokra a magyar állam is felfigyelt s ebből az alkalomból a posta hat, tiz, húsz, harminckét és negyven fillér értékben egy igazán művészi kivitelű bélyegsorozatott bocsátott ki. A hat filléres bélyeg két emléktáblát ábrázol; az egyiken Dévai Biró Mátyás, a “magyar Luther”, a másikon Méliusz Juhász Péter, a “magyar Kálvin” neve és kedvenc textusaik (János 12:24-26, János 15:1-8) olvashatók. Az egyik emléktáblát buzakalász, a másikat szőlőfürt díszíti. A tiz filléres az “istenes vén embert”, a teljes Szentirás első magyar fordítóját, Károlyi Gáspárt ábrázolja, akinek 1590-bén, az Abauj megyei Vizsolyban kiadott, magyar nyelven megszólaltatott bibliája a magyar protestánsoknak negyedfélszázad óta mindennél drágább lelki tápláléka. A bélyeg a nyomdából kikerült első kész bibliapéldány elmerült szemlélésében mutatja. A háttérben az egykorú könyvsajtó látható. A húsz filléres Szenei Molnár Albertet örökíti meg, akinek magyar fordításában a százötven zsoltárt 1607 óta énekeljük. A háttérben a XC. zsoltár dallamának első két és fél üteme van, egykorú hangjegyekkel. A harminckét filléres az Erdélynek aranykort szerző Bethlen Gábor fejedelmet, a magyar református férfiú, a negyven filléres pedig Lorántffy Zsuzsánna fejedelemasszonyt, a magyar református nő mintaképeit ábrázolja. A sorozat kétszázezer példányban jelent meg s az állam a névérték felével a protestáns érdekeket szolgáló Bethlen Gábor Alapot gyarapítja. A protestánsokat ilyen módon is megbecsülő magyar állam leghűségesebb polgárait tüntette ki. Hárommilliószáztizezer magyarreformátus. A Debrecenben megjelenő “Igazság és Élet” októberi számában dr. Makkai Sándor egyetemi tanár, volt erdélyi püspök igen érdekes kimutatást közöl a földön élő magyar reformátusokról. Statisztikája szerint kétezernégyszáztizennyolc gyülekezetben kétezerhatszázkét lelkész hárommilliószáztizezer magyar református lelket pásztorok Ebből kétmilliónyolcszázezer Magyarországon és az utódállamokban él, százhetvenezer a két Amerikában s negyvenegyezer pedig a föld többi országaiban. A ma élő magyarság számát tizenhárommillióra teszik. Eszerint a magyarság 23%-a református. 1850-ben az akkori osztrák népszámlálási adat szerint mindössze 4,812,000 magyar élt s ebből 1,846,000 volt református, vagyis a magyarság 38%-a. Vesztettünk-e 15%-ot? Nem. Mert bár a magyarság szaporulata kilencven év alatt 27% s a reformátusságé pedig csak 59%, az előbbi szám nemcsak a természetes, hanem a beolvadási, az utóbbi pedig majdnem kizárólag a természetes szaporulatot mutatja, hiszen a reformátusok kezdettől fogva törzsökös magyarok. Az arányszám veszteséget máskép állapíthatjuk meg. 1850-ben a történelmi Magyarországnak felfele kikerekitve 13 millió lakosa volt s ennek 14%-a református. Ma ugyanazon a területen kb. 24 millió ember él és ennek 13%-a református. Arányszám veszteségünk tehát van s a Magyarországi Református Egyháznak nem lehet fontosabb feladata, mint az, hogy az utóbbi másfél évtizedben megindult újraéledést mennél gyorsabb Üteművé tegye s ugyanákkor teljes erejével álljon a szociális reformok mögé. Ugyanez vonatkozik a nem magyarországi református egyházakra is. New Yorki Magyar Információs Könyvtár. Bölcsen cselekedett a Magyar Nemzeti Muzeimi, amikor néhai Feleky Károlynak a maga nemében páratlan könyvtárát megszerezte s ezt new yorki fiókjaként az érdeklődők számára hozzáférhetővé tette. A New Yorki Információs Könyvtár Dr. Telkes László kiváló igazgatása alatt rövid egy éves működése alatt is olyan nagyszerű kulturális és felvilágosító munkát végzett az egyre nagyobb mértékben érdeklődő amerikaiak között, ami teljes elösmerést érdemel. Azonban rendeltetésének csak akkor felelhet meg maradék nélkül, ha támogatását az amerikai magyarság szívügyévé teszi. Mert a könyvtár amerikai magyar életünk dokumentumainak gyűjtőhelye is akar lenni. Épen azért össze szeretné szedegetni mindazokat a magyar és angol nyelven nyomtatásban megjelent müveket, amiket magyar származású amerikaiak írtak, hasonlóképen fénykép reprodukció formájában az amerikai magyar művészek alkotásait, valamint az amerikai magyar egyházak és egyletek életét megörökítő fényképeket, stb. Ez az akció azonban csak egy része a Könyvtár által kezdeményezett munkának. Tízezer kötete, 250 folyóirata, hatalmas terme (19 W. 44th Street) állandóan nyitva van a kutatók számára s levélben! megkeresésekre is ingyen nyújt felvilágosítást. Emellett nívós előadásokat, kiállításokat rendez. A közel jövőben kerül sorra a Nemzeti Színház száz éves emlékkiállítása, egy Kossuth kiállítás, az amerikai magyar művészek reprezentatív kiállítása és több könyv, valamint iparművészeti kiállítás s művészeti és zenei előadás sorozat. A New Yorki Információs Könyvtár támogatásával amerikai magyarságunknak teszünk felbecsülhetetelen szolgálatot. Felujult a Habsburg propaganda. Egyik túlzó Hitler-barát hetilapunk hasábjain olvastuk ámulva a közelmúltban, hogy a piavei emlékű Zita Félix nevű csemetéje milyen hódolatteljes fogadtatásban részesült egyik magyar római katholikus intézményünk falai között. Papok, apácák, intézeti növendékek, gyermekek szemei csillogtak. Volt fehérruhás sorfal, üdvözlő dal, virágcsokor, áldás, mosolyt fakasztó gyermeki “elszólás” s Habsburg ifjonci bölcsesség megnyilvánulás, mondván “Hitler nem győzhet s hadseregének veresége után forradalom fogja elsöpörni helyéről.” Ami ellen nekünk semmi kifogásunk nincs, de eddig ugyancsak volt a szóbanforgó hetilapnak. “Végül” — mondja tovább a fogalmazvány — “a főherceg beírta nevét az intézet vendégkönyvébe, a kíséretében levő Müller kapitány pedig átadott egy a Habsburg-család címerével ellátott, német nyelven Írott emléklapot, melyet meg fognak őrizni az intézetben.” Nekünk ebben a mondatban a “Habsburg-család címerével ellátott német nyelvű emléklap” tetszik legjobban. Úgy látszik, a Habs-
