Magyar Egyház, 1939 (18. évfolyam, 10. szám)

1939-11-01 / 10. szám

MAGYAR EGYHÁZ 13 burgok “sem nem tanulnak, sem nem felejtenek.” Pedig volt rá alkalmuk. Egyébként a néhai való nagyfejedelem, a meggyőződésesen római katholikus II. Rákóczi Ferenc nótájának egyik verse jut eszünkbe: Ne higyj magyar a németnek, Akármivel hitegetnek; Mert ha ád is nagy levelet, Mint a kerek köpönyeged S pecsétet üt olyat rája, Mint a holdnak karimája: Még sincs abban semmi virtus, Verje meg a Jézus Krisztus! Világitó Torony Rovatvezető: Dr. Nánássy Lajos. MILYEN IDŐTARTAMRA VÁLASZT­JÁK MEG A LELKIPÁSZTOROKAT? A Magyarországi Református Egyház és több amerikai protestáns egyháztest törvényei ér­telmében EGÉSZ életre. Ha panasz van a lel­kész ellen, az egyházi felsőbb hatósághoz kell fordulni és az gondoskodik arról, hogy a pa­naszosok és a bepanaszolt lelkész kihallgatá­sa után igazságos Ítéletet hozzon és ha arra elegendő ok van, meg is fossza a papot a hi­vatal viselésétől. Az az eljárás, amelynek szór­ványos jelenségeivel találkozunk amerikai ma­gyar református életünkben, hogy akár a kis­­sebbség, akár a látszólagos többség ultimátu­mot küld a lelkésznek minden komolyabb ok nélkül és az egyházi felsőbb hatóság megke­rülésével: nagyon veszedelmes dolog, mert megbontja a régi határokat és, törvénytelen­séghez vezet. Ha ezen a téren egy egyházköz­ség a törvényt megszegi, hogyan vérhatja, hogy többi határozatait tiszteletben tartsák? Azért használtam ezt a kifejezést, hogy van “látszó­lagos többség,” mert a hajszában rendszerint az izgékony, harcias elem vesz részt, a jobbér­­zésüek pedig félre húzódnak és gyakran elő­fordul, hogy a kisebbség akarata dönt. Azért vannak tödvényeink, hogy azokat betartsuk és biztosítsuk a rendet az egyházi életben a tel­jes vonalon. LEVÁGHATÓ-E A LELKIPÁSZTORI FIZETÉS? Mikor egy gyülekezet meghív egy lelkészt, dijlevelet küld neki, amelyben bizto­sítja a fizetést a lelkipásztor részére. Ez a dij­­levél szerződési jelleggel bir és nem változtat­ható meg. A depresszió nehéz éveiben meg­történt, hogy némelyik gyülekezet nem volt ké­pes eleget tenni a diólevélben vállalt fizetési kötelezettségnek legjobb akarata mellett sem. Ilyen esetben ,a lelkipásztor belátván a hely­zetet, ideiglenesen ÖNKÉNT lemondott fizetése egy részéről, vagyis azt ajándék gyanánt adta vissza az egyházközségnek; a dijlevél azonban csak az egyházi felsőbb hatóság tudtával és beleegyezésével változtatható meg. Ott, ahol ezt nelm akarják belátni, ha a lelkész perre viszi a dolgot, a világi bíróság kötelezi az egyházköz­séget a dijlevélben biztosított lelkészi fizetés kiutalására. NEM TAKARÉKOSKODNA AZ EGY­HÁZKÖZSÉG, HA KEVESEBB FIZETÉST ADNA A LELKÉSZEKNEK? Ezt az okos­kodást gyakran lehet hallani amerikai reformá­tus egyházi körökben. Némelyek úgy gondol­kodnak, hogy mivel az adósságot és annak ka­matját is fizetni kell, vagy pedig az egyház­­község valamilyen építkezést tervez: úgy kell “spórolni”, hogy törvényellenes módon a papi fizetést szeretnék csonkítani. A mi lelkipászto­raink elég gyöngén vannak fizetve és bűn tőlük irigyelni azt a keveset, amit kapnak. Tessék összehasonlítani a magyar lelkészek fizetését ha­­sonlónagyságu amerikai angol nyelvű gyüleke­zetek lelkészeinek fizetésével, azonnal rájönnek a takarékoskodók, hogy a mi gyülekezeteink nem elég gavallérosan fizetik papjaikat. Aztán meg azt is jó tudni, hogy végeredményében az olcsó pap a legdrágább. A hü munkás megszolgál fizetéséért és ezzel használ vallásilag, erkölcsileg és anyagilag is egyházának. Egy lelkészválasztó gyűlésen a pályázók némelyike a megállapított fizetésnél kevesebb összegért is elment volna megválasztás esetén, amire nagyon bölcsen egy értékes “világi papunk” ezt az indítványt tette: “Én a drágább papot ajánlom, mert az lesz a legolcsóbb minekünk.” Szavait megszívlelték és a “drágább” jelöltet választották meg, de nem is bánták meg. Ha történetesen a másik jelöltet választották volna meg, aki kevesebb fizetésért ment volna el, az olcsó pásztor már régen szétverte volna a nyájat. Ezért nem jó ott és akkor “spórolni”, mikor annak nincsen helye és ideje. MIÉRT MENNEK KI TÖBB HELYEN A TEMPLOMBÓL AZ ÚRI SZENT VA­CSORA KISZOLGÁLTATÁSA ELŐTT EGYESEK? Mert nem tudják a rendet és nem becsülik meg a szent sakramentumot, amelynek hátat fordítanak. Ezen a téren a lelkipásztor és egyházi elöljáróság részéről ko­moly nevelő munkára van szükség és a bajon MINDENÜTT segíteni kell. Ha Perth Amboy­­ban a független egyházban, Toledóban és más egyházakban az EGÉSZ gyülekezet bent marad a sakramentum kiszolgáltatása alkalmával, miért ne lehetne ez igy minden helyen? Jön a kará­csony, segítsünk a bajon! “A pásztor szegény ember. Nincs neki sem­mije a _ világon, csak a nyája, de ez aztán drága élethivatása, legnagyobb ajándéka. A pásztor nyája nem az övé, a gazdájáé, ideig­­óráig van csak rábízva, a gazdának csak a vagyona, a pásztornak a lelke, a szeretete, a szenvedélye. Egész életre össze vannak kötve, együtt mennek beláthatatlan téreken, hihetet­len veszedelmeken kersztül, egyiket a másik nélkül elképzelni sem lehet. Lehetetlenség, hogy a pásztornak mellékfoglalkozása legyen, valami egyébre gondoljon, mint a nyájára. Lehetetlen, hogy a pásztor elfeledkezzék a nyájáról, le­hetetlen, hogy a nyáj a pásztor nélkül élhes­sen .... Ő a csendes árnyék, amikor éget a nap, a biztos fészek, amikor hidegek járnak, ő az erős védelem a farkasokkal és ellenségek­kel szemben. És ő az a biztos ut, amely hazavezeti a nyájat napsütötte alkonyatok arany­­párázatában. A pásztor az, aki mindeniket is­imeri a nyájból és csak ő ismeri, a pásztort senki sem ismeri a világon, magányos és is­meretlen ember, csak a nyája, de az aztán mindenik ismeri a pásztorát. A pásztor az, aki mindeniket külön személy szerint gondozza, mert látja a sebet és tudja, hogy hol van a gyógyulás, és látja a veszedelmet és tudja, hogy hogyan lehet hazavinni a nyájat. A leg­gyengébbet szereti legjobban és az elesettet vállára veszi és úgy viszi haza.” (Dr. Ravasz László.)

Next

/
Thumbnails
Contents