Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1933-08-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 rendítő magyar tragédiaként, ott van egy egész sereg olyan amerikai református magyar gyülekezet, amely, irtózatos szerencsétlenségére, hitetlen és világtalan vezetőkre hallgatva odasülyedt, hogy hitvallásaként egyetemes Egyházával azt kell ma vallja, hogy vesszen Magyarország és éljen Trianon! Hangsúlyoznom kell, hogy a Reformed Church kezére került magyar gyülekezetek hitvallásszerüen ezt kell vallják. Legutolsó egyetemes Zsinatuk ugyanis egyhangúlag meghozott határozatként mondotta igy bele a világba, hogy: “With others we hold that the Peace Pact of Paris is the political charter of the world’s peace.” Ha a szerencsétlen áldozatokban maradt még valami abból, amit vegyitetlen magyar reformátusságukban megtanultak, tudniok kell, hogy egyetemes Egyházuk végzéseit és határozatait megtartani Isten iránti szent kötelességük. Jeleztem. Nagyméltóságu Ur! hogy bár a magyarországi református Egyház egyetemes konventjének a Tiffini Egyezmény aláírását elrendelő határozatából egyenesen folyó következmény az, hogy az amerikai magyar reformátusság nagyobb része ebben a kétségbeejtően szégyenletes állapotban kell ma találja magát, amelyben úgy magyarsága mint keresztyénsége vizetlen felhővé vált, mégis a mi ajakunkról azok irányában, akik odaát e határozat meghozatalát valósággá tették, egy kárhoztató szó sem hangzott el. Nagy nemzeti szerencsétlenségek idején divatos foglalkozás a bűnbak keresés és a hirtelen való aratásra néző “megmondtam”-ozás. A sorok azonban, amelyek itt Nagyméltóságod elé kerülnek, egy olyan egyházi közösség lelkiismeretéből fakadnak fel, amelyik bűnbak keresés helyett hajlamosabb a magyar református bünbánat vizeiben való megtisztulás s az ebből jövő élet-áldások keresésére, és arra, hogy a “megmo,ndtam”-ozásokat a világ fiaira hagyva, szemeit inkább a magasságok felé emelve keresse a világosságot és vigasztalást. Mégis mélyen átérzem, hogy a minden oldalra néző igazságosság, jogosság és méltányosság megköveteli azt, hogy félre érthetetlenül rámutassak valamire, ami az ősi magyar református Sión határozást tevő atyáiból hiányzott akkor, amikor a Tiffini Egyezményre a sorsdöntő “jóváhagyj uk”-ot kimondották és viszont egy más valamire, ami, az ősi magyar református Sión nagy kárára a “jóváhagyjuk”-ot a végzettel terhes időkben sajnálatosan könnyűvé tette számukra. Azok az amerikai magyar reformátusok, akik, előre látva a könnyen előre láthatókat, a Tiffini Egyezményt nem fogadták el, s akik az ennek alapján megindított és ma is folyó, pusztító hadjáratszerü csatlakoztatási irányzattal valóban bámulatra méltó lelki erővel és hűséggel szembeállottak, 1924 december 9-én hét egyházközséggel és egy egyházmegyével megalapították a pennsylvania-állambeli Duquesne-ben a “Független Amerikai Magyar Református Egyház”-at, a ma is egyedül álló amerikai magyar egyháztestet. Az 1928-ik évre odaerősödött a Független Egyház, hogy trentoni, N. J., Alkotmányozó Gyűlésén egy egyházmegyéjét kettőre osztva, kiépithette egyházkerületi alakulatát. E korszakos esemény megtörténte alkalmával történt, hogy egyik napilapunk intervjut kért e sorok Írójától, az egyházkerület megválasztott főesperesétől, a közegyházi jellegét immár teljesen kiépített Független Egyház céljairól és jelentőségéről. Ez intervju egyik kérdése ez volt: “Melyek azok az elvi, hittani, és kormányzati jellegzetességek, amelyek a független egyházakat elkülönitik az amerikai felekezetekben élő többi református csoportoktól? A felelet pedig ez: “A református keresztyénség egész nagy testében a magyarországi református Egyház páratlanul álló alakulat. A mi őseink a református keresztyénség legmagasabb igazságait magukhoz ölelve, kiépítettek egy olyan Egyházat, amely ugv hitében mint egyházkormányzati rendszerében, kultuszában és minden élet-tevékenységében méltán megérdemli, hogy ugv tekintsünk reá, mint ideális keresztyén Egyházra. Mindazok között a nagy értékek között, amelyeket fajunk kitermelt, a legnagyobbnak épen a magyarországi református Egyházat tartom.” Jól tudom, hogy ez a tétel, majdnem végzetes nemzeti szerencsétlenségként, általános elfogadottsággal nem birt a magyar református Sionban az utóbbi időkben, s nem bir ma sem. Vitatását teljesen helyen kívülinek tartom, mert célom nem lehet itt a magyar református Anvaszentegyház ilyen vagy olyan jellegének megállapitása. Elég ha leszegzek itt annyit, hogy nem egy alkalommal, amikor ősi Sionunk életébe ilyen vagy olyan nem a természetszerű magyar református fejlődés törzséből táplálkozó jobb vagy baloldali beoltások igyekeztek bejutni, Sionunk mindig abban fejezte ki a maga egyéniségét, hogy a
