Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1933-08-01 / 4. szám

4

MAGYAR EGYHÁZ

TÍZ ÉVI “MAGYAR IGAZSÁG HIRDETÉS” SZOMORÚ EREDMÉNYE

— A Reformed Church in the U. S. A. zsinati határozata —

Nehány évvel ezelőtt a “Magyar Egyház” folyóirat kiadásában jelent meg Borsy-Kerekes György “Az Egyetlen Ut” cimü könyve, mely az amerikai magyar reformátusság problémáival foglalkozva egy helyen azt a kérdést veti fel, hogy mi történik majd akkor, ha az egyes amerikai felekezetekhez becsatlakoztatott magyar gyülekezetek, a felettük igazgatást és irányítást gyakorló közegyházak részéről azt lesznek kénytelenek érezni, hogy annak szelleme ellentétben áll a magyar vagy református felfogással?

Erre a kérdésre a könyv nem annyira feleletet adott, mint inkább preventív intézkedést ajánlott abban, hogy minél hamarább alakittassék meg a teljesen önálló, autonom és egyetemes Amerikai Magyar Református Egyház, mely foglalja magába az összes, jelenleg öt különböző csoportban élő egyházközségeket, igy kerülve el azt a lehetőséget, hogy valaha is felfogásbeli ellentétbe kerülhessen fölötte irányítást gyakorló közegyházával.

Az említett könyvben, már három évvel ezelőtt, pár példa is felsorakozott arra, hogy a felfogásbeli ellentétre való gondolás nem rémlátás, hanem szomorú jelenségekkel kellőleg alátámasztott aggódó előrelátás.

Azóta eltelt már pár esztendő. Csak a felszint nézve úgy tetszhetett, hogy a jelenlegi legnagyobb magyar kérdésben — mely egyben magyar református kérdés is — az átkos trianoni békeszerződés revíziójára tekintő kérdésben semmi különösebb baj nincs a becsatlakozott vagy becsatlakoztatott egyházközségeknél, annak papjainál és közegyházánál. Hiszen, ha nem is láttuk azt, hogy a revíziót mind hangosabban követelő világközvélemény kialakításában valami nagy részt követeltek volna maguknak azok az amerikai egyháztestek, melyeknek jurisdikciója alá közel száz magyar református egyházközség s majdnem ugyanannyi magát magyarnak valló lelkész tartozik, de legalább nyíltan semmi jelét nem adták annak, hogy szentnek és sérthetetlennek tartanak olyan okmányokat, melyek nemcsak a mi egész magyar fajtánkat, de közelebbről magyarországi református testvéreinket a közönséges rabszolgaságnál nem sokkal különb állapotba parancsolták.

Nekünk feltűnt ugyan, hogy azok a közegyházak, speciálisan pedig a Reformed

Church in the U. S. A., melyről a tiffini szerződés idején úgy hirdettetett, hogy nagy magyar-szimpátiájával és tekintélyével óriási segítségünkre lehet a “magyar igazság” kiharcolásában, annyi fáradságot sem vesz magának, hogy legalább emlitést tegyen valahol azoknak fájdalmas tragédiájáról, akik a tiffini egyezmény révén “szerves részei” lettek, sőt arról sem igen beszélt tudomásunk szerint, hogy német eredetű léttére neki még közelebbről fájna német faj- és hittestvéreinek megalázottsága, de úgy gondoltuk, hogy titokban annál többet dolgozik a világ legvérlázitóbb igazságtalanságainak, az úgynevezett párisi békeszerződéseknek megváltoztatása illetve jóvátétele érdekében. Annál is inkább gondolhattuk és feltételezhettük ezt, mert hiszen Borah szenátor, az Egyesült Államok külügyi bizottságának elnökétől kezdve lefelé a kisebb súlyú helyi politikusig, az amerikaiak egész légiója nyilvánította már ki ez irányú véleményét, tehát félelemre vagy tartózkodásra ok nem lehetett.

Úgy mondhatjuk szinte, hogy titokban, de örömmel mi is készültünk megszégyenülésünkre azért, mert mi kezdettől fogva hirdettük, hogy azok az amerikai egyházi kapcsolatok, melyekben mintegy száz gyülekezetünk él, semmit nem tudnak s esetleg nem is akarnak segíteni nekünk abban, ami pedig nekünk úgy is mint magyaroknak, úgy is mint igazságot szerető, igazságot kereső s igazságot követelő reformátusoknak is ma legszentebb ügyünk.

Keservesen, nagyon keservesen csalódtunk. Nem azért kell megszégyenülnünk, mert felfogásunkban tévedtünk, hanem azért, mert úgy kell tapasztalnunk, hogy nekünk volt igazunk. A Reformed Church in the U. S. A. ugyanis sem nyíltan, sem titokban nem tett épen az utolsó három esztendő alatt akuttá lett revíziós kérdésben semmi olyat, amire rá lehetne fogni azt, hogy segíteni akar akár német faj testvérei, akár a “szerves részeivé” fogadott magyar reformátusok európai életének nagy baján.

Ezzel szöges ellentétben azonban tett olyat, amit ma talán már a győzelmi hisztériából még teljesen ki nem gyógyult, s magyarokkal vagy .németekkel semmi közelebbi rokonságban vagy “szerves viszonyban” nem levő legelfogultabb amerikai jingó szekta sem tenne meg.