Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1933-08-01 / 4. szám

MAGYAR EGYHÁZ 5 Mi ránk, akik a Független Amerikai Magyar Református Egyházban élünk, s esetleg annak ügyeit irányítjuk, igen di­vatos dolog ránkkenni az elfogultság, rö­vidlátás, gyűlölködés, magyarkodás és nem tudjuk hirtelenében még hogy mi más főbenjáró bűn alaptalan vádját. Nagyon nehezünkre esik tehát épen nekünk tenni szóvá azt a zsinati határozatot, melyet a Reformed Church in the U. S. A. 1932 évi akroni General Synodja hozott. Ha azonban sem a világi magyar sajtó, sem a Reformed Church házi újságja nem vette észre vagy nem akarta észrevenni ezt a határozatot, úgy, hosszú meggondolás után, mi nem tartjuk összeegyeztethetőnek lel­kiismeretünkkel annak elhallgatását. Vártuk, egy teljes esztendeig vártuk, hogy azok a szolgatársaink, akik a köz­tudatban úgy szerepelnek, mint összekötő férfiak s igy a Reformed Church veze­tőivel közelebbi érintkezésben vannak, ta­lálnak majd módot e furcsa s minden igaz magyarnak a vért arcába kergető határozat meg, — vagy legalább is ki­­magyarázására. Hiába vártuk. Pár hó­nappal ezelőtt aztán már türelmünket ve­szítve nehány nyilvántartó sorban jelez­tük is, hogy mi már tudunk a dologról. Újabb mély hallgatás következett. De csak ebben az irányban. Mert egyébként tudunk arról is, hogy “általános offenziva” határoztatott el bizonyos egyházmegyei gyűléseken minden és mindenki ellen, aki a Független Amerikai Magyar Református Egyház felfogását vallja, vagy netalán annak a felfogásnak cselekvője is. Most már nem várhatunk tovább. Nem az “offenzivára” felelünk, hiszen a nyílt vagy burkolt támadásokat tiz hosszú esztendő alatt megszoktuk már s azokhoz hozzáedződtünk, hanem a hitünk és faj­tánk, amerikai magyar reformátusságunk sorsa fölötti végső elkeseredés irat velünk. Ám lássák meg már egyszer a pénzzel, ígérettel, pozícióval el nem vakítható igaz magyar reformátusok, hogy mi lett az eredménye a tiffini egyezménynek. Mi lett a hazátmentő nagy csatlakozásból, mi lett az amerikai kapcsolatokat amerikaiak­tól igényelt és igénybevett pénzekkel épitő propagandázásokból ? Mi lett a füg­getlen ellenvéleményt deportálási fenyege­tésekkel terrorizálni akaró “szélesebb lát­­kör” egyházpolitizálásából? Ez lett: A Reformed Church General Synod­­jának van egy állandó bizottsága, mely a “Committee on International Friendship” (Nemzetközi Barátság Bizottsága) nevet viseli. Ez a bizottság egy terjedelmesebb jelentést terjesztett az 1932 augusztusá­ban Akronban, O., tartott egyetemes zsi­nat elé. Ebben a jelentésben a békeszer­ződésekre vonatkozólag a következő javas­lat olvasható: Angolul: “With others we hold that the Peace Pact of Paris is the political charter of the world’s peace!” Magyarul: “Másokkal együtt úgy valljuk, hogy a Párisi Békeszerződés a világbéke politikai szabadalom-levele!” Erre a javaslatra az Egyház egye­temessége a következő határozatot hozta: “The report as a whole was adopted.” Azaz: “A javaslat a maga egészében el­fogadtatott.” Ezek után tökéletesen megértjük, hogy az elmúlt évtized alatt miért nem láttuk nyomát azoknak az eredményeknek, miket oly zengő propagandákban ígértek be ne­künk árva, megrugdalt, megnyomorított trianoni magyaroknak. Ha Reformed Church egyetemessége, a maga germán eredete s több évtizedes magyar barát­­kozása után igy gondolkodik a Párisi Béke gyűjtőneve alá foglalt versaillesi és trianoni békeszerződésekről; ha a zsi­natnak semmit nem fáj a nagy kultúrájú magyar reformátusoknak oláh elfogultság alá igázottsága; ha a zsinatnak semmit nem fáj a “müveit csehek” magyar re­formátust nyomorgató áldemokráciája; ha semmibe tekinti a yugoszláviai magyar reformátusok szerbszülte koldusságát; ha semmibe veszi szerződő felének, a Magyar­­országi Református Egyháznak bűnös meg­csonkítását ; ha ők a világbéke szabadalom­levelének határozzák meg azt a papirost, amibe a világ legvérlázitóbb igazságtalan­ságait fogalmazták össze: akkor mit vár­hattunk volna tőle? Mi, őszintén szólva, nem is igen vár­tunk. De vártak, vagy legalább is azt mondták, hogy várnak, azok a testvéreink, vezető papok és világiak, akik a leghan­gosabbak voltak Tiffin előtt és még után is. Akik még csak legutóbb is elgáncsol­tak, elpolitizáltak egy a magyar református sajtó egyesítésére néző kisérletet. Tudják ők most, hogy mit kell ten­niük? Ha olyan loyalitással viseltetnek “köz­egyházuk” iránt, mint aminőt a közegy­házuk pénzén kiadott újságjukban mutat­nak, akkor nekik most propagandát kell csinálniuk arra, hogy minden magyar re­

Next

/
Thumbnails
Contents