Magyar Egyház, 1932 (11. évfolyam, 5-12. szám)
1932-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 reménykedést, más harcmódot maga Anyaszentegyházunk cáfol meg, itél el, nyilvánít hiúnak és szabálytalannak. Maga Anyaszentegyházunk, kezében a Szantirással, amelyet mind magával, mind tagjaival, mind a világgal szemben kérlelhetetlen határozottsággal tesz belső és külső világunk zsinórmértékévé. A Szentirással, amelyben írva vagyon, hogy “nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté ev. 7:21.) Csak az idvezül, akiben itt és most kiábrázolódik a Krisztus, mert “nincsen senki másban idvesség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” (Ap. Csel. 4:12.) Istennek magyar református népe, vigyázz ! Hogy Istennek nagyságos dolgait könnyen-vevésed; kevés-hitüséget Krisztus vallásával való összetévesztési hajlandóságod ; felvilágosodottságnak dicsekedett közömbösséged; szabadságnak vélt olykori szabadosságod meg ne fosszon az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmától! Vigyázz, hogy Krisztus ábrázata helyett azokhoz ne légy hasonlóvá, akik láthattak volna és nem láttak; hallhattak volna és nem hallottak; tálentomokat kamatoztathattak volna és elásták azokat; Isten országának boldog lakosai lehettek volna és kizárták abból magukat! A neked megjelentett világosság, a neked kegyelemből adott nagy kincs és idvezitő lehetőségek birtokában valahogy élet és világosság nélkül ne hagyd magadat! Hanem a kiválasztottak szent örömével, lelkűk idvességére menő felelősségérzetével, “félelemmel és rettegéssel” (Fii. 2:12) szorgalmasan, áldozatosan, tisztességben és méltóságban munkáld idvességedet. Légy rajta, amennyire csak az Atya Isten akarata, a Fiú Isten váltsága, a Szent Lélek Isten segedelme mellett rajta lehetsz, hogy kiábrázolódják benned Krisztus, hogy hasonlatossá lévén az Isten Fiához, közötted is sok, megszámlálhatatlanul sok atyafi között lehessen elsőszülött a Te egyetlen, drága Krisztusod. Ez az Isten akarata. Ennek közted és benned megvalósulása Istennek dicsőség, neked idvesség! Dr. Vincze Károly. Egy bizonyos lehetetlenség. “Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik.” (Zsid. ii:6.) SZEMLÉLŐDÉS Molnár István. A Magyar Egyház e sorokban szívesen sorozza magát azok táborába, akik harminc éves szolgálati jubileuma alkalmából minden áldást kívánnak Molnár Istvánnak, a Református Egyesület érdemes titkárának. Harminc esztendei szolgálat igen nagy idő, de seholsem lehet nagyobb és több, mint Magyar- Amerikában, sőt még közelebbről az amerikai magyar református közélet mezején. Ez ugyanis háborús front már negyven esztendeje s a fronton töltött évek pedig kétszeresen számítanak a jó katonának. Molnár István jó katona volt azon a helyen, ahová állíttatott. Hogy az Amerikai Magyar Református Egyesület az elmúlt évtizedek alatt nem fejlődött még azzá, amivé fejlődhetett volna, az nem a Molnár István hibája, de hogy ismételt kísérletek ellenére sem hanyatlott egyik-másik klikk járma alá, abban az érdem oroszlán része alighanem a Molnár Istváné. Nem egy esetben tudta megtenni azt, hogy semmi mást nem volt hajlandó meglátni, csak az Egyesületet. Ez pedig nem volt könnyű teljesítmény egy olyan helyen, ahonnan meglehetősen messzire és veszedelmesen mélyre lehet látni. Rekordtörő teljesítmény a Molnár István lankadatlan kitartásban átdolgozott harminc esztendeje ott, ahol ezer nekilendülés s kétezer elkedvetlenedés erőtleniti meg az élen haladók energiáit. Legyen Istené a dicsőség, hogy őt hűségben szolgálni engedte, tőlünk pedig fogadja a jubiláns köszöntésül ezt a pár őszinte szót. Beiktatás. A figyelmes újságolvasó különös hirt vehetett észre az egyik amerikai magyar napilapban. Beiktatására hívogattak egy olyan egyénnek, aki lelkész korában a Független Egyháztól fegyelmi vizsgálat elől szökve a Reformed Church keleti egyházmegyéjének tépett zászlaja alá menekült s ott oly sikerrel működött, hogy munkálkodása a rendőrség fényképészeti osztályát is élénken foglalkoztatta. Művészeknek igen nagy ambíciója az, hogy egy-egy képük valamelyik hires galériába kerüljön. A szóban forgó ifjú, úgy látszik, megfelelőbbnek vélte, ha nem általa, de róla készült kép kerül a U. S. A. rendőrségének képtárába s valami szelíd csekkhamisitással érdemelte ki a kitüntető 1223-as számot. Aztán Istennek szentelte életét s a holland eredetű Reformed Church fennhatósága alól igyekezett, new yorki presbiteriánus támogatás mellett, kilopni két gyülekezetek Úgy látszik sikerrel, mert, ime, beiktatásra zúgott a hirharang. Eddig szól a nóta egyelőre, amihez nagyon szerényen csak annyi megjegyzést füzünk, hogy — a beiktatáson nem volt egyedül. Akadt egy pár úgynevezett pap, aki asszisztált ehez a szentségtöréshez s akadt újság is, mely a sötét múlt tökéletes ismeretében is “megtámogatta’' a szemérmetlen kalandort. Feljegyeztük ezt is. “Vegyétek! Egyétek!” “Igyatok ebből mindnyájan!” (Máté 26:26-27.) Nincs az a katonai vezényszó, amelyik határozottabb parancsként hangzana, mint Krisztusnak ezek a parancsolatai. * * * * Egy gyönyörű bemutatkozás. “Én Izráel békeszerető hívei közül való vagyok.” (2. Sám. 20:19.)
