Magyar Egyház, 1932 (11. évfolyam, 5-12. szám)
1932-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 “Hisszük és tanítjuk — ugyanis — hogy Istennek Fiát, a mi Urunk Jézus Krisztust, az Atya öröktől fogva eleve kijelölte vagyis eleve-elrendelte a világ Megváltójául és hisszük, hogy Ő született, nemcsak akkor, midőn szűz Máriából testet öltött magára és nemcsak a világ alapjának letétele előtt, hanem a teljes örökkévalóság előtt, még pedig az Atyától, kibeszélhetetlen módon.” (Második Helvét Hitvallás, XI :1.) Hisszük és valljuk és tanítjuk Mikeás próféciájával, hogy “az Ő származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” (Mikeás 5:2.) Erre az időre mutatva pedig, amikor az Atyán, a Fiun és az Őket egy Szentháromság Istenségbe ölelő Szent Lélek Ur Istenen kívül még semmi sem volt meg abból, ami később lett, a Szentirás a legnagyobb szeretetre valló kifejezésekkel szól arról a szeretetről, amely az Atya Ur Isten szivét a Fiú Ur Isten iránt betöltötte. A Fiú “Istennél volt.” Egyenesen “az Atya kebelében”. Dicsőségben. Istenségben, ő az egyedüli, Aki az Atyát a maga valóságában látta, Aki Őt igazán ismerte. Akivel tanácsát az Atya megosztotta, Akit világteremtő munkásságának minden részesévé tett. Akit “szerelmesének”, “egyszülöttjének”, “másának” nevezett, Akiben “gyönyörködött”. (Ján. ev. 1:2, 18; 17:5; 1:3; Kol. 1:15-17; Máté ev. 3:17.) Az Atya Isten e nagy szeretetének elhatározó jelentősége volt az Atya világteremtő munkájában. Amikor az Atya elhatározta, hogy a mindenséget megteremti, ugyanakkor azt is elvégezte magában, hogy olyan lényeket is teremt, akik az Ő szerelmes Egyszülöttjének az ,v ábrázatát tükrözik vissza. Önnőnmagára nézve tette ezt azért, hogy igy bármerre tekintsen is kezének munkáin, mindenütt találkozzék Egyszülöttjének kedves arculatával ; szent Fiára gondolva pedig cselekedte azért, hogy a mindenség arra nézve se legyen idegen, hanem legyenek benne mindenkor olyan lények, akik az Ő ábrázatához hasonlatosak, akik néki “atyafiai”, akik között, mint elsőszülött, otthon érezheti magát. így rendelt létezésre az Atya Isten “sokakat” mind az angyalok, mind az emberek fiai közül egyenesen 'azért, hogy “azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy Ő legyen elsőszülött sok atyafi között.” Ezek az eleve-ismertek, eleve-elválasztottak, eleve-elrendeltek, ezek a hivatalosak és ezek voltak és ezek is lesznek a megigazítottak és megdicsőitettek is mind az angyalok, mind az emberek közül. Boldog megkönnyebbüléssel olvashatjuk a Szentirásból, hogy “sok” ilyen atyafiról van benne szó. Olyan sokról, hogy ha majd mind egybe fognak gyüjtetni, olyan “nagy sokaságot” fognak kitenni, hogy az emberek fiai közül senki sem számlálhatja még őket. (Jelenések 7:9.) Örömmel fogadja szivünk lelki édes anyánk biztatását is: “Ha hiszesz és Krisztusban vagy: akkor elválasztott vagy.” (II. Helvét Hitvallás, X :5.) íme, tisztán áll előttünk az örök eleve-elrendelés igazsága. Annak eredete, az Atya Isten akaratából folyó kegyelmi jellege, a Fiú Ur Istenhez kötöttsége, a hívők valóságos idvességére néző volta és az elválasztottak egész életét az Isten akaratának a szolgálatába állító gyakorlati iránya. * * ❖ Mi azonban magunktól még az isteni eleve-elrendelés mellett sem lehetünk az Isten Fia ábrázatához hasonlóvá, mióta elsőszüleinkben megromlott bennünk az az emberi természet, amely Isten képét és hasonlatosságát viselte. Ezzel a természettel magunkra hagyatva nem tölthetjük be azt a rendeltetést, amelynek a betöltésére rendeltettünk. Erre magunktól mindenestül és mindenünkkel együtt elégtelenek, képtelenek vagyunk. Itt csak ugyanaz a kegyelmes, irgalmas Ur Isten segíthet, Aki létünk célját és értelmét a szent Fiához való hasonlatossá léteiben megszabta. És Ő segít is. Szent Fiával és Szent Leikével egyetértőén. Közösen felénk fordulva azzal a szeretettel, amely a teljes örökkévalóságnak előtte Őket egy Istenségben egybefüzte. “Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. ev. 3:16.) Egyszülött szent Fiához a bűn ellenére is hasonlóvá lehessen, hogy Az a bűn ellenére is, az Atya eredeti akarata szerint elsőszülött lehessen sok atyafi között. Ez, Krisztusnak a választottak lényében, személyiségében és életében és végső sorsában való kiábrázolása, az Atya eredeti örök tervének a megvalósulása az igaz* célja a Krisztus váltságmunkájának. Testté léteiének, az emberek fiai kr való sátorozásának, tanításának, csőd szenvedésének, halálának, az elk lelkek birodalmába való alász feltámadásának és döbbeni
