Magyar Egyház, 1932 (11. évfolyam, 5-12. szám)

1932-11-01 / 11. szám

2 MAGYAR EGYHÁZ * dat van az emberek életében, annál keve­sebb bűn is van. Mert ha az egyház, az állam, a társadalom az osztályérdek, vagy én mondom meg, hogy mi a bűn, végre azt sem tudom, ki is hát az illetékes ennek megmondására. De ha az élő Isten mondja meg az ő törvényében, akkor az előtt egy­háznak. államnak, társadalomnak, osztá­lyoknak és egyéneknek meg kell hajolniok, mert a legmagasabb itélőszék szólt és a legtökéletesebb igazság nevében ítélt. Az ő törvénye ítéli meg a kenyérkérdést és a so­viniszta telhetetlenséget egyaránt. Az ő törvénye elé áll a szegény és a gazdag, amaz a felebbezésével ez az igazságával. A házastársak között is Ő lesz a biró, de Ő ismeri ám a szivek gondolatait. Azok az évezredes problémák, melyek nemzedékekként visszajárnak, minden.pem­­zedéknek az Őhozzá való viszonyában ol­dódnak meg. Amennyire Őt imádják, neki hódolnak és engedelmeskednek, annyira lesz közöttük úrrá egy igazság, annyira mennek egy cél felé, annyira lesz hasonló­vá az életük Őhozzá. Annyiban tehát igaz az Ádám és Éva vád, hogy mert nálunk is az engedetlenség volt a bajok forrása, nekünk is arra kell mutatnunk, mint végzetesen visszarettentő rossz példára, mert ha nem is özönvízzel, de fájdalmas fenyítésekkel ma is arra akar­ja a vallásában megtanítani Isten az em­bert, hogy az erkölcsi életében neki enge­delmeskedjék. Neki, aki az egész emberi­ség problémáit az egyes sziveken keresztül oldja meg, miután már egyszer és végérvé­nyesen egy szívben megoldotta a kereszt­fán. Az ő vallásos imádatában vannak a mai kor nagy erkölcsi kérdéseinek a meg­oldásai. Hegyi Sándor. AMIRE ELEVE ELRENDELTETTÜNK. Róm. 8:29.: “Mert akiket eleve-ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyeinek, hogy Ő legyen elsőszülött sok atyafi között.” Evangyéliom szerint reformált szent vallásunknak fundamentális tanítása az “Isten eleverendeléséről és a szentek el­választásáról”, vagyis a predestinációról szóló tanítás. (Lásd: Második Helvét Hitvallás, X. Rész.) Ennek a tanításnak a lényege a Knsztusban hivő és .élő lé­lekre nézve az, hogy az ő idvessége nem az időnek, hanem az örökkévalóságnak az ügye: az ő örök sorsának a meghatáro­zója nem az, amit emberi igyekezetek tehetnek érte, hanem az, amit az örök, szent, erős, idvezitő akaratú Isten hatá­rozott felőle. A predestinációnak ezt, a szentekre vonatkozó, pozitív oldalát hang­súlyozza a Második Helvét Hitvallás is és helyteleníti a kérdésnek puszta spe­kulativ érdekből vagy kíváncsiságból a “Krisztuson kívül” való feszegetését. — Hangsúlyozza a tannak a Krisztus sze­mélyéhez kötöttségét és a választottak­nak elválasztottságuk tényéből következő kötelességeit. “Krisztus legyen hát a tü­kör, amelyben a mi elválasztásunkat szem­léljük.” “Nem az a ti dolgotok, hogy ezek felől kíváncsian kérdezősködjetek, hanem inkább arra törekedjetek, hogy az egyenes utón bejussatok a mennybe”... szól hozzánk hivatalos Hitvallásában lelki édes anyánk: Anyaszentegyházunk. És Anyaszentegyházunknak igaza van. A predestinációt valóban csak a Krisztus­ban érthetjük meg és annak világot átérő nagyméretüségére valóban csak a gyakor­lati keresztyén élet területen döbbenhetünk rá. Teljes mértékben erre mutat az a szent ige is, amelyet elmélkedésünk vezér­fonalául választottunk. Ez a szent ige a rómabeliekhez írott apostoli levélnek ab­ból a részéből való, amelyben a meg­­igazult hívők gyakorlati keresztyén életé­ről van szó és teljesen a Krisztus sze­mélyéhez kötötten és a megszentelődő keresztyén életnek értelmet, célt, irányt adó módon szól az Atya örök elválasz­tásáról és eleve-elrendeléséről. “Akiket eleve-ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy Ő legyen elsőszülött sok atyafi között.” Az Atya Isten öröktől fogva való , elválasztásának és üdvösségre való eleve­­elrendelésének a szülő méhe egyenesen az Atyának a Fiú iránti örök időknek előtte való szeretete. Tiszta, szent, isteni forrásból: szeretetből, eredez tehát az eleve-elrendelés népeket gyógyító folyama (Ezekiel 47:1-12; Jelenések 22:1-2) és nem az Atya Isten egész istenségét antropomorfizáló, istenségét bűnös emberi indulatok Neki tulajdonitásával leromboló és a szeretetnek ellentmondó indulatokból, mint ahogy azt az eleve-elrendelés mély­séges és felséges igazságának a nem értői és éppen ezért ellenzői állítani szeretik. Az eleve-elrendelés szeretetből fakad. A legmegmérhetetlenebb, a bűntől ködös emberi képzelettel el sem képzelhető leg­szentebb szeretetből: az Atya Istennek a Fiú Isten iránti örök szeretetéből.

Next

/
Thumbnails
Contents