Magyar Egyház, 1932 (11. évfolyam, 5-12. szám)
1932-10-01 / 10. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ SZEMLÉLŐDÉS Az uj magyar kormány. Eddig egyetemes megnyugvást keltettek Amerika magyarul érző magyarjaiban azok az ujsághirek, amelyek az uj magyar kormány célkitűzését, programját ösmertették. Sőt jóleső érzéssel kell megállapítanunk azt is, hogy hosszú évek után talán ez a legelső magyar kormány, amelyről az amerikai sajtó is szimpatikusán emlékezik meg. A statárium eltörlése s a közszabadság visszaállítása politikai bölcsességre vall. A tűzzel nem jó játszani ... A Habsburgok elleni erőteljes állásfoglalás, a titkos választói jog s mindenekfelett a becsületes földreform a magyar népnek több évtizedes kívánsága. S ha az ígéretek nem maradnak szavak, hanem tettekké is válnak, a mostani kormány jelentőség tekintetében az 1848-i mellé kerülhet. Azt bizonyosra lehet venni, hogyha — ami pedig az ígéretek után erkölcsi kötelessége — a kormány programját keresztül is akarja vinni, látszólag erős ellenzékkel kell megküzdenie. Ha erkölcsi súlyát nem is, mert ilyennel nem rendelkezik, de anyagi erejét s agitátorait mozgósítja ellene a “magyar” mágnások és római kathólikus főpapok ama csoportja amelynek soha, egyetlen gondolata nem volt közös azzal a szerencsétlen magyar néppel, amely pedig békében neki verejtékezett, háborúban érte vérezett. De még inkább bizonyosra lehet venni azt, hogy háta megett találja szivvel-lélekkel legalább 90 százalékban az igazi magyarságot, amelynek még ma is Kossuth a bálványa s joggal számíthat a külföldi magyarság komolyabb részének az erkölcsi támogatására, amelynek annak idején a kormányok bűne miatt kellett vándor botot venni a kezébe. Még annyit hozzá tehetünk, hogyha a mostani kormány programjába felveszi az 1848 20-ik tc.-nek a megvalósítását is, és több gondot fordít a külföldi magyarságra, akkor megállapíthatjuk, hogy a külső revízió felé az első komoly lépés megtörtént. (D-r.) A depresszió haszna. Az a megállapítás, hogy nincs olyan rossz amiből valami jó ne jöhetne ki, elcsépelt közhely, de igaz. A depressziónál aligha lehet valami rosszabb s ime, ennek is van haszna: amerikai magyarságunk kezd rájönni arra, hogy paraziták nélkül is lehet élni, sőt! Amig erősebb volt, nem igen vette észre a rajta élősködők hadát, most hogy gyengülni kezd, érzi hogy teljesen tönkre megy, ha ettől meg nem szabadul. A tisztogatási folyamat tehát kezd egyre erősebb lenni. Nem csak a tiszta magyar közéletet kívánók egyre növekvő tábora érzi ezt, hanem azok is, akiknek ez alkonyatot jelent. Az utóbbiak, a magyar te' lepek szesz-racketeer-jei, önkinevezte “politikai bósz”-szai, a nagy magyar egyletek “pénzügyi zsenijei”, “bondszakértőjei”, magukat “örökösnek” képzelő basájai, a sajtó egyes betüzsonglőrjei, lezüllesztett magyar egyházi életünk “telefonszámos” (1223, stb.) papjai, most harangokat félreverő, vagy csalhatatlan (?) medicinákat kinálgató farizeusi, a legvakmerőbb s a legkétségbe esettebb manőverekkel és trükkökkel próbálják ugyan vakítani a tiszteséges magyar tömegeket s magukat hiú ábrándokban ringatni, hogy még mindig nincsen vége a “szép” napoknak, azonban ez már csak utolsó rugdalózás. * A “szép” napoknak visszavonhatatlanul végük. A tisztulási folyamat végre megindult s a parazitáknak pusztulniok kell. Ha egyéb nem, de ennyi haszna mégis van a depressziónak. (D-r.) “Kommunista termelésből fakad a jólét.” Nem voltunk Oroszországban mióta a cár helyén a népbizotosok és a Stalin féle “vasemberek” ülnek az orosz nép nyakán, de el tudjuk képzelni, hogy magyar mintára, ott is öles betűkkel hirdetik a plakátok azt, amit mi címül irtunk. Vagy talán már nem is hirdetik, hiszen az a bizonyos jólét már meg kellett, hogy érkezzék azóta, mióta a kommunista termelés elkezdődhetett abban a mamut birodalomban. Mert mig magyar földön csak három hónapja volt annak a bizonyos termelésnek, addig Oroszországban már öt éves terveket hajthattak végre. Igaz, hogy Magyarországon sokkal gyorsabbak voltak, mert három hónap alatt is sikerült nekik kiüriteniök az állam kasszát is és a magánosok kamráit is, úgy, hogy a kenyér lakás és stb. jegyeken kívül nem igen volt más a közszükségleti cikkekből, csak gersli, az is nagyon nagyon vékonyan. De úgy látszik Oroszországban sem akar eljönni az a bizonyos jólét. Erre vall legalább is az a hir, melyet szóról szóra veszünk át Amerika egyik legtárgyilagosabb és legelterjedtebb heti lapjából. Ez a lap az értesüléseit két hivatalos orosz kommunista lapból veszi. Az “Izvestia” és “Pravda”-ból. íme a hir: “A halál és hosszú lejáratú börtönbüntetéseknek a hulláma söpör végig Oroszországon, hogy a kormányzat megakadályozza az élelmi szerekkel való spekulációt és az országszerte elterjedt tolvajlását az áruknak és élelmi cikkeknek. A bebörtönözések ezreiről érkezik jelentés.” Az “Izvestia” Írja, hogy a Közép Ázsiai Vasút bírósága 35 banditából 15-öt halálra, a többit börtönbüntetésre ítélt. A “Pravda” szerint a depók és élelmiszer állomások munkásai bandába állottak és úgy garázdálkodtak. — Nem folytatjuk tovább, mert nincs az ö lapjaikból vett hosszú idézetek számára helyünk. De megkockáztatjuk annak a kijelentését, hogy a kommunista termelésből úgy látszik banditizmus fakad. Az istentelenség vetéséből gonoszság. Sőt nem is kockáztatunk mig ezt mondjuk, hanem kommunista forrásokból merített igazságott állapítunk meg. Nem is mi, hanem a Biblia, miket azt mondja: “Mert szelet vetnek és vihart aratnak”. (H. S.) Az Istne igéjének három alakját különbözteti meg a modern protestáns theológia, melyneg legújabb irányát Barth Károly berlini professzor és követői képviselik. Az Ige első alakjának a testté lett Igét, a mi Urunk Jézus Krisztust, második alakjának az Írott Igét, azaz a Szentirást, harmadik alakjának pedig a prédikált Igét, vagyis az egyházi igehirdetésben jelentkező Igét tartják. Ez helyes, de nem teljes előtárása az Isten Igéjének. Az Ige negyedik alakjának okvetlenül fel kell venni az Igének a Krisztustól rendelt sákramentomokban jelentkező sakramentális formáját, a “látható Igét”, a “verbum visibile”-t. Csak ebben a négyes formában áll előttünk a maga teljességében az Istennek élő és ható Igéje. (V. K.) “Sem a napnak fénye és melege sem az étel és ital nem oly szükségesek a jelen élet ápolására és fentartására, mint amilyen szükséges az apostoli és pásztori tiszt az egyháznak e földön való megtartására.” (Kálvin János, Inst. IV., 3, 2.)
