Magyar Egyház, 1932 (11. évfolyam, 5-12. szám)

1932-10-01 / 10. szám

Volume XI.

OCTOBER, 1932.

Number 10.

Publication Office: Alexander Daróczy 102 Seventh Avenue McKeesport, Pa.

HAGRtMQ

Editorial Office: Geo. Borsy-Kerekes 925 Mahoning Avenue Youngstown, O.

Published monthly. — Subscription: $1.00 year.

CONTRIBUTING

STAFF: MINISTERS

OF THE

FREE MAGYAR REFORMED CHURCH

IN AMERICA

Entered as Second-■Class Matter, April 19,

1932, at the

Post Office at McKeesport, Pa., under the Act

of Mar. 3, 1879.

TÉPETT SZÁRNYÚ MADARAK.

Nincs szomorúbb az érző szivü emberre, mint amikor a föld porában lát vergődni egy szerencsétlen, tépett szárnyú madarat. Hogy igyekezik, hogy küzd a felemelkedés lehetőségéért, de hiába. Ott vergődik, ott senyved és ha egy jótékony kéz fel nem emeli, ki nem ragadja a porból, hát menthetetlenül el is vész mindörökre. S a tépett szárnyú madárnak tragédiájában benne van az emberi élet is, mert hiven példázza azt.

Mi magyarok is tépett szárnyú madarak vagyunk mindnyájan, a csonka hazában levő testvéreink is, de mi is. Van bennünk életerő, még pedig nagy életerő, van bennünk vágyódás, hogy magasba emelkedjünk, de ugylátszik hiába. Van bennünk akarás, hogy alkossunk, de haj, mikor megindulunk, két karunk erőtlenül hullik alá. Mi nemcsak tépett szárnyuak vagyunk, de igen sokan hazátlanok is, mert az ősi föld, melynek minden darabja drága, ma idegen martalócok tanyája. Hát vájjon nekünk is az a sorsunk, mint azoknak a szegény tépett szárnyú madaraknak, miket senki sem emel fel. mik ott pusztulnak el a földnek porában? Nem és ezerszer nem, testvéreim. Ha ma tépett szárnyú madarak vagyunk is úgy lehet, de nem szabad mindörökre azoknak maradnunk, a lassú pusztulást várva. Nem szabad! Nekünk élnünk kell, élnünk, hogy belekiáltsuk a néma, gyötrő éjszakába a magyar igazságot, az eltemetettnek hitt, de már mindinkább kibontakozó magyar igazságot. S nemcsak belekiáltsuk, de valóságra is hozzuk. Nekünk még repülnünk kell, magasságok felé; nekünk még helyünk van a bérceknek ormain, hol Istent közelebb érezzük.

— De hogyan, mi módon? — hangzik mindenfelől. — Hiszen gyöngék vagyunk, szegények vagyunk, nagy a munkanélküliség, nincs támogatónk, semmit sem csinálhatunk.

Nem úgy van. Bár szegények is vagyunk, nagy is a munkanélküliség, de

mégis csinálhatunk, cselekedhetünk: cselekednünk kell. A cselekvést pedig lehetővé teszi az, Aki felemel bennünket a porból, akinek érintésére a tépett, sőt a tört szárnyunk is meggyógyul és mi megindulhatunk a magasságok felé. Megindulhatunk a feltámadás, az élet felé, mert velünk van, mellettünk áll, segít bennünket Krisztus.

Ne arról siránkozzunk, hogy pusztulunk, veszünk, hogy nem lesz, aki folytassa a mi munkánkat, hanem dolgozzunk, tegyünk meg mindent a magyar feltámadásért. Gyermekeinket ne csupán tanítsuk a magyar nyelvre, de beszéljünk előttük a magyar nemzet dicsőséges múltjáról, diadalmas történelméről, kiváló Íróiról, költőiről. Nem volna reménytelen a magyar jövendő itt Amerikában sem, ha gyermekeink ismernék Petőfit, Aranyt, Tompát, Vörösmartyt, Jókait, Eötvöst, Jósikát, Keményt s a többi újkori kiváló Íróit is a magyar nemzetnek. Nem volna hiábavaló beszélni a magyar jövendőről akkor, ha Bocskaiak, Bethlenek, Rákócziak lelkét vinnénk bele abba a bizonyos annyiak által elveszettnek ítélt második és harmadik generációba. Nem hiába beszélnénk Magyarország szépségeiről, ha bemutatnánk képekben a Kárpátokat, Budapestet, a Balatont mindenhol; ha megmutatnánk, nem egy elmaradott világ a régi, történelmi Magyarország, hanem a magyar kultúrának, a magyar őserőnek csodálatos birodalma, mely mindenkor hősöket teremtett. Ebben kell összefogni az egész amerikai magyar társadalomnak és ebben összefogva megépítjük azt a jövendőt, melyen a poklok kapui sem vehetnek diadalmat. S mindezt nem csupán a mieink között, de amerikaiak között is, angol nyelven s ha mindezek mellett emeljük fel szavunkat a magyar igazságért, a tépett szárny meggyógyitásáért, magyar hazánk feltámadásáért, akkor elmondhatjuk mi is azt, mit nagy Széchenyink mondott: “Magyarország nem volt, hanem lesz.” Kuthy Béla.