Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ arra, hogy mi lesz velük, ki hirdeti nekik az igét, ki szolgáltatja ki nekik a Krisztus teste és vére sákramentomát, ki avatja be az anyaszentegyházba kisdedeiket, ki adja ifjaik házasságára az Anyaszentegyház áldását, ki szárítja könynyüiket szeretteik idegen földbe hántolandó koporsójánál... ?! Lelki Édesanyánk, magyar református Sión! Mi, szintén vándorsorsra választott gyermekeid kérünk innét, ahonnan ezt a problémát jobban át lehet érteni és érezni a maga tisztán magyar református vallási vonatkozásában, hogy menj utána gyermekeidnek! Az evangyéliom szerint reformált ősi hit számára ne engedd minden megtartási kísérlet nélkül elveszni őket! Ne engedd bennük és általuk veszteséget szenvedni a világprotestantizmusnak épen ezt a drága, komoly ágát! Te légy az első, aki rájuk gondolsz! Te légy az első, aki értük áldozatot hozol! Lám, nekünk, sokfelé szakadozott amerikai gyerrnekeidnek is abból eredt minden nyomorúságunk, küzdelmünk és meghasonlásunk, hogy nem Te voltál az első, aki felvette gondunkat. Mire Te jöttél, mások már jogot formáltak ránk. Ezért is van az, hogy ujabbkeletü kegyekért magát életre-halálra lekötelezni könnyen hajlandó, öncéluságát vélt lovagiasságból és túlzott loyalitásból könnyen feláldozni tudó néped már jórészt más anyák gyermekeiül szegődött. Elkéstél. Mert nem jöttél rögtön. Mert az első kivándorolt magyar református után nem volt mindjárt a második a református lelkipásztor. Óh menj legalább ezek után az újabb vándorok után és Te légy az első, aki lelkűkre gondolsz. Az ő lelkűk gondozása, az ő önálló egyházi életre való elindításuk a Te legtermészetesebb, legelsődlegesebb, legmulaszthatatlanabb külmissziói feladatod. “Az Ur előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást.” (Sám. I. 14:6.) KUTHY BÉLA: EGYETLEN UT — EGYETLEN LEHETŐSÉG Mikor a legfelségesebb munkamezőn dolgozunk, Isten országáért, mindenek előtt azt kell tudnunk, hogy mely közvetlenebb célért munkálkodunk. Minő eszmény alakult ki lelkűnknek mélyén, minő kép az, melynek valóságáért nemcsak dolgozunk, hanem, minden erőnket megfeszítjük. Nem elégedhetünk meg azzal a nagy általánosságot takaró felelettel, hogy Isten országáért küzdünk. Nem, mert egyfelől az Isten országáért végzett munkának is vannak mélységesebb, de vannak könnyebben elérhető állomásai is a szerint, amint gyülekezeteinket vihet jük-e már a mélységek és a kálvinizmus csodás magasságai felé, vagy pedig még csak az utegyengetés munkáját kell végeznünk a végre, hogy minnél előbb eljuthassunk a mélységek és magasságok csodálatos meglátására és megismerésére. Mindezek mellett, nekünk független amerikai magyar református lelkipásztoroknak még egy másik, nem kevésbbé nagy célunk és nagy küldetésünk van. Nevezetesen, az idegenbe szakadt magyar véreink előtt fel kell tárni az elhagyott és ezer sebből vérező édesanyának, a szerencsétlen csonka magyar hazának mindinkább elhaloványuló képét, gyermekeink előtt pedig — kiknek számára, fájdalom, idegen a magyar hazának fogalma, idegen a magyar haza iránt érzett szeretet — meg kell ismertetni a magyar hazát úgy, hogy szeressék ők azt a távoli számukra ismeretlen édesanyát, szeressék úgy, mint szeretik Amerikát, a mi fogadott hazánkat. Ebben a munkában bármennyire előre jutottunk is, vagy bármennyire az elején vagyunk is, soha nem lankadó buzgalommal kell végeznünk a magunk Istentől nyert prófétai és nemzeti küldetését. Igen, de vájjon minő lehetőségeink vannak, vannak-e egyáltalában lehetősé-2
