Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ SEBESTYÉN — KOVÁTS — BODNÁR — BORSY-KEREKES — VINCZE — DARŐCZY: ELMÚLT ÉVEK TÜKRE. 1922 Annak a programnak, amelyet a “Magyar Egyház” szerkesztője a lap megindításakor magáévá tett, egyik pontja az, hogy ennek a lapnak a hasábjaim megörökittessenek minden olyan tények, amelyek igaz megvilágításba helyezik azt az irtózatos lelki sötétséget, amelybe az amerikai magyar reformátusságot, vezetői, mint világtalanokat vezető vakok belevitték. Pár rövid év, s mintha átkos vihar zúgott volna rajta végig, szétrombolva, összemarcangolva, anyagi és erkölcsi leromlás sebeitől borítva áll előttünk magyar református Egyházunk teste. Kiáltó ellentétben a valóságnak ezzel a tényével, a “testvéries egyesülésről”, “békéről”, a “szeretet és igazság eláradásáról” hangzanak az egészséges lelket fel émelyítő beszédek. Nagyobb átok nem érhetné a magyar kálvinizmus tiszta levegőjét megszokott, s azt szerető, komolyan gondolkozó református magyart, mintha az efajta malaszttal teljes beszédeknek bedülve, megcsalatná magát, s elhinné a hamis próféták szavait, amelyek épen úgy mint régente vala, “békéről” beszélnek az általuk békétlenséggel sújtott népnek. Átok volna ez azért, mert még remény sem lehetne arra, hogy a református magyarság életéből kitisztuljon az abba beerőltetett genny és rothadás. A “Magyar Egyház” szerkesztője tudja, hogy az amerikai magyar reformátusság életébe megújulásnak kell jönni. Tudja, hogy a bűnnek megnövekedése egy lépcső az igazság keresése felé. Jeleit látja annak, hogy a kegyetlenül megrongált sorokból, itt is ott is, erős elhatározással a szívben, nagy bátorsággal a lélekben, előre lépnek a Gedeon rendje szerinti harcosok (Bírák 7:1-7), akik tudják hogy nem nehéz az Urnák sok vagy kevés által diadalmat venni. (Sebestyén Endre “Egyháztörténelem” cimü cikkéből, “Magyar Egyház”, 1922 ápr. 20.) 1923 “Kedves magyar testvérek! A szent Biblia szerint, a jó (Isten akkor amikor azt látta, hogy Izráel népénél meglazult az apák hite iránti buzgóság, időről időre férfiakat támasztott, a kik visszavitték a népet apáik hitéhez. Az amerikai magyar reformátusok között, ezt az igazságot látom én megkoronázva ma akkor, amikor ti örömkönynyekkel szenteltétek fel az Ur eme hajlékát arra a czélra, hogy ebben, sírban nyugvó apáitok vallását akként gyakorolhassátok, a miként ezt, ott az óhazában a ti őseitek gyakorolták egykor. McKeesporti Magyar Református Testvérek! Legyen érte áldva a ti nevetek ; mert hiszen olyan dicső és történelmi munkát koronáztatok meg ezzel, amelyhez hasonlót Amerikában a református magyarok között eddig még nem volt képes felmutatni senki. Sok esztendők óta, rólatok mindenki azt hirdette, hogy Amerikában a ti vallástok népe, önmaga sehol se képes egy magyar templomot felépíteni, sem pedig önerejéből egy magyar lelkészt fenntartani. Sőt legutóbb, a világháború óta, még az óhazai konvent is, abban a hitben egyezett bele abba, hogy Amerikában a sok fajtájú református vallás közül, hozzá csatlakozhassák az amerikai magyar reformátusság az egyikhez, mert még az is elhitte, hogy ez nem csalóka festék, de színtiszta igazság. Én mint intranzigens római katholikus magyar plébános, higyjétek el, elsírtam e hirre magamat, mert ebben én a magyar faji önérzetnek, a legszégyenteljesebb kapitulációját láttam. 4
