Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. Kellett-é dolgozni az első embernek, Ádámnak is? S ha igen, akkor mit és hol? 4. Gondoskodott-é Isten pihenő időről is a dolgozó ember számára? 5. Mivel ruházta fel Isten az embert a többi földi teremtményekkel szemben és mit követelt tőle magával szemben? 6. Milyen lénynek teremtette Isten az embert? 7. Kitől származik az egy férfi és egy nő közötti s Isten szine előtt kötött házasság? 8. Hogy hangzik az a régi magyarázat, amely a nőnek a férfi oldalából való teremtetéséről szól? 9. Volt-é mindig háborúság az állatok között és lesz-é mindig? Arany-ige: Teremté Isten az embert az ő képére; férfiúvá és asszonnyá teremté őket. Ének: VIII. Zs. 4. Imádság: Uram, én Istenem vagy Te. Nem idegen Isten, hanem hozzám tartozó Isten: én Istenem, Akinek köszönhetem lételemet. De én sem vagyok idegen és ismeretlen a Te számodra. A Te gyermeked, a Te teremtményed vagyok és csak közeledben érzem jól magamat. “A magad számára teremtettél minket, Uram, és nyughatatlan a mi szivünk, amig Te benned el nem pihen.” Óh, add, hogy bűnömmel el ne szakítsam és el ne idegenitsem magamat Te tőled, meg ne tépjem és meg ne szaggassam magamban isteni képedet és hasonlatosságodat, sőt szent Fiadban: a Krisztusban megtisztulva teljes szivvel, teljes lélekkel és minden erőmmel szerethesselek és szolgálhassalak. Ámen. NYOLCADIK HÉT. IV. A teremtés célja és a gondviselés. Ének: 97. d. 1. Olvasandó: Máté VI:25-33; X:29-31. Imádság. Olyan nagy munkával és olyan szép és jó munkával (I. Móz. 1:31.), mint amilyen a teremtés, Istennek céljának (purpose) kellett lennie. Céltalanságot, oktalan vagy hiú kedvtelést lehetetlenség feltételeznünk. Vájjon mi lehetett a szentséges Isten célja a mindenség teremtésével? Sokat gondolkoztak már ezen a kérdésen az emberek. Mi minden különösebb okoskodás nélkül ezt feleljük: Az, hogy dicsőségét (His glory) kijelentse (to reveal, to disclose, to manifest), és isteni életét Ő általa létre hivott teremtményekkel atyai szivvel megossza. Tudván Istennek a teremtéssel való célját, azon kell lennünk, hogy annak a célnak a megvalósításában mi is részt vegyünk. Munkáljuk Isten dicsőségét s munkáljuk azt főképen az Ő életébe való mind fokozottabb begyökerezéssel. Isten azonban a világot nem csak céltudatosan megteremtette, hanem arra gondot is visel. Mit gondolnánk arról az édes anyáról, aki megszülné gyermekét és azután eldobná? Mit gondolhatnánk arról az Istenről, Aki ezt a világot létre hozta volna csak azért, hogy aztán magára hagyja és a biztos pusztulásnak átadja? Könnyű a felelet: egyikről azt mondanánk, hogy nem igazi édes anya, a másikról pedig azt, hogy nem igazi Isten. Azonban a mi Istenünk az Ő teremtményeiről gondot viselő Isten. Maga az Ur Jézus tesz róla bizonyságot, hogy még hajunk szálait is számon tartja s még a kicsiny verebek sem kerülik el gondviselő figyelmét. Épen azért mi “hisszük, hogy ennek a bölcs, örökkévaló és mindenható Istennek gondviselése tartja fenn és kormányozza mindazt, ami a mennyben, földön és minden teremtményben van.” (II. Helvét Hitvallás. VI :1.) “Ő általa élünk, mozgunk és vagyunk” és “Ő tőle, Ő általa és Ő benne vannak mindenek.” (Ap. Csel. 17:28; Róm. 11:36.) Valójában tehát nincs “vaksors” vagy “véletlen”, “mert semmi' sem lesz az Ő parancsolata nélkül”. (Augustine.) Ugyannyira, hogy “fák és füvek, eső és szárazság, termékeny és terméketlen esztendők, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szóval minden” .. .“az Ő atyai kezéből jő”. (Heidelbergi Káté 27. K.) Isten teremtői munkásságának és gondviselésének a megismerése igy ébreszt bennünk hűséges bízó hitet és igy tesz bennünket a viszontagságban türőkké, a boldogságban háládatosakká, a jövőt illetően pedig jó reménységben bővölködőkké. (Heidelbergi Káté 28. K.) — 16 —
