Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ Imádság: Mely nagyok, Uram, a te cselekedeteid, mily felséges tüköré isteni erődnek és bölcseségednek a világ roppant alkotmánya! Teremtő Lelkednek alkotásai némán is csodálatos dolgokat beszélnek felőled és az értelmes lélek előtt fennen hirdetik dicsőségedet. Meghajlok Előtted én is és minden lelki erőmet összeszedem, hogy rendezett szép világodba beilleszkedő s dicsőségedet nyilvánvalóbbá tevő legyen az én szerény, kicsiny életem is. A Te Szent Lelkeddel segits erre engem. Ámen. HETEDIK HÉT. III. Az ember teremtetése. Ének: XC. Zs. 1. Olv.: I. Móz. 1:26-11:25. Imádság. Isten az ember teremtésével fejezte be az Ő teremtői munkásságát. Vájjon miért hagyta utoljára az embert? Talán azért mert nem szerette? Nem, nem azért, mert nem szerette, de sőt épen azért, mert szerette. Létezését, megélhetését lehetővé tevő világba hozta be. Mint madár kicsinyeinek a fészket, úgy készítette elő Isten a világot az embernek. Az ember összekötő kapocs a föld és az ég között, az anyagi (material) világ és a szellemi (spiritual) világ között. Teste a földnek porából vétetett, lelket Isten lehet belé és úgy lett élő lénnyé. (II. Móz. 2:7.) Csodálatos lény, csak kevéssel kisebb az angyaloknál. (Zsolt. 8:6.) Lényének lelki vonatkozásaiban Istenre emlékeztető, hiszen “Isten képére és hasonlatosságára” teremtetett. (1:27.) Isten az első embert, Ádámot, egy olyan kertbe helyezte, ahol a boldog földi élet minden materiális feltétele megvolt. Azzal a megbízatással helyezte oda, “hogy mivelje és őrizze azt”. (2:15.) Isten tehát kezdettől fogva munkára szánta az embert. Azonban pihenésről is gondoskodott számára a hetedik napban, amelyet a nyugalom (Sabbath) napjául szentelt el. A teremtett világ felé uralomra, Teremtője felé azonban engedelmességre hívta Isten az embert. “Úrrá tetted őt kezed munkáin, mindent lábai alá vetettél.” (Zsolt. 8:7.) “Hajtsátok birodalmatok alá” .. .“és uralkodjatok.” (1:28.) De viszont tilalmat is szabott eléje, határát szabta hatalmának és engedelmességet követelt meg tőle. (2:16-17.) Az embert nem magános életre szánta az Isten. “Nem jó az embernek egyedül lenni.” (2:18.) Hogy tehát kezdettől fogva társa lehessen az embernek, mindjárt páros lényekké, férfiúvá és asszonnyá teremtette őket (1:27.) A valóban egész ember a férfiú és a nő együttesen. A kettőnek természete, tulajdonságai kiegészítik, kiegyensúlyozzák egymást. A férfinak és a nőnek szoros együvétartozását fejezi ki a Szentirás úgy 1:27-ben, mint 2:21-24-ben. Azt, amit mind a ketten kölcsönösen elmondhatnak egymásról: “Ez csontomból való csont és testemből való test.” Az egy férfinak és egy nőnek a házasságát, az Ő beleegyezésével és áldásával való együttélését tehát maga Isten szerzetté és az azok közé a kevés dolgok közé tartozik, amiket az ember a paradicsom kertből magával mentett. Az Ur Jézus a házasság isteni eredetének, szentségének és fel nem bontogatható voltának bizonyításánál többször hivatkozott az itteni szentirási helyekre. (Máté 19:1-9.) Egy érdekes és szép régi magyarázat szerint az asszony teremtésének a módjában Isten már a férfi és a nő egymáshoz való viszonyát is meghatározta, így szól a régi magyarázat: Isten Évát azért nem vette Ádámnak a fejéből, hogy a feje tetejére ne nőhessen Ádámnak, azaz ne uralkodhasson rajta; a lábából viszont azért nem, hogy lába alá ne taposhassa, rabszolgájának ne tekintse őt; hanem az oldalából vette, hogy vele egyenlő legyen; a karja alól, hogy védelmezze és a szivétől közel, hogy szeresse. Ádám és Éva körül az állatok is ott éltek az Éden kertjében. Akkor még ismeretlen volt az állatok között az a vérengző kegyetlenség, amellyel ma pusztítják egymást. A Szentirás visszavárja és velünk is remélteti annak az időnek az eljövetelét, amelyben “lakozik a farkas a báránnyal és a párduc a kecskefiuval fekszik, a borjú és az oroszlánkölyök és a kövér barom együtt lesznek és egy kis gyermek őrzi azokat.” (Ézsaiás 11:6.) Kérdések: 1. Minek a bizonysága az, hogy Isten utoljára teremtette az embert? 2. Természeténél fogva milyen két világhoz tartozik az ember? — 15 —
