Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ látta, hanem a megpróbáltatást, ami felett győzni kell a lélek erejének és hatalmának. Az elhivatottságot érezte meg tehát először magában. Ez az elhivatottság először csak abban állott, hogy ilyen szegényen, árván és tudatlanul névtelenül egyszerű nemesi sorsból vállalkozzék arra, hogy elveszett birtokát visszaszerezze. De ez az elhivatottság hozza életébe a bátorságot, a nagy tervekért való lelkesülést. Hogy ehhez a feladathoz ereje is volt, nem állott meg a félúton, hogy ezt a feladatát mindig teljességre tudta juttatni, mutatja, hogy Istenben való erős hite adott táplálékot minden törekvésének. Ennek az elhivatottságnak a fejlődését látjuk akkor is, amikor már nemcsak családi birtokáért, de nemzete jólétéért száll sikra és megkísérli a lehetetlent is. Mindennek a bátorságnak a csirája itt az árvaságban bontakozik ki lelkében. Minél inkább szélesedett feladata, minél nagyobb volt a czél, amelyért küzdött, annál inkább szüksége volt megfogni Isten kezét, amelyikben egyedül bizhatott, annál inkább szüksége volt lelkének oda fordulni Isten igéjéhez, a Bibliához, hogy abból naponként erőt és világosságot nyerjen Ez az elhivatottság-érzet és hit növekedik benne a török fogságban, ez ad neki reménységet arra, hogy a törökországi emigránsok körében vezető szerephez jutva, hazáját szolgálja, amikor valósággal ő tartja a lelket a menekültekben, ő táplálja bennük a reménységet hazájok jobb sorsa iránt. Ez állítja Báthory Gábor fejedelem oldala mellé, mert reméli, hogy ott erős befolyásával résztvehet hazájának a szolgálatában. Bátorsága és vallásos meggyőződése már annyira fejlett, hogy van bátorsága kivonni magát a fejedelem kicsapongó dáridóiból, van ereje remélni Erdélynek a jobb korát, van ereje szembeszállni a fejedelemmel is, amikor látja, hogy annak az uralkodása végveszélybe sodorja az országot. Ez a bátorság és elhivatottság-érzet kifejleszti benne a prófétai vonást is. A legridegebb és legmostohább körülmények között is megnyílt szemekkel látja a jövőt, amely felé törekedni kell, mig maga körül csak tökéletlen jelent lát, amelyből szabadulni kell neki is, nemzetének is. így bontakozik ki lassanként az árva gyermek hitéből az az erős tántoríthatatlan hit, amely akkor is nagyot akar, amikor más már meg volna elégedve az elért eredménnyel. Gyermekkorában felébred benne a nagy dolgok, lelki dolgok felé való törekvés és a tökéletesség vágya, hiszen neki gondtalan ifjúsága soha sem volt. Tökéletesség utáni törekvéséről maga mondja: “Noha én akkor igen ifjú legén voltam, de mégis az tökéletességről tudtam gondolkozni.” Ez a tökéletesség vágya nem hagy neki nyugodni sohasem, nem engedi, hogy keresztyénsége tétlenséggé változzék, de nem is teszi ábrándozóvá, hanem ideálizmussal párosulva hatalmas és mély emberismeretével erős reálizmusával megteremti benne a magyar kálvinizmus egyik legerősebb és legmunkásabb személyiségét. Kortársai közül egyébként nem sokan voltak hatással vallásos fejlődésére. Szüleitől nem sok egyéni nevelést és hatást kapott, hiszen éppen azokban az években, amikor fogékony ifjú lelke fejlődött volna, az ő legnagyobb nevelője az árvaság volt. Nagybátyja Lázár András részéről is csak negatív hatások érhették a lelkét. Megtanulhatta, hogy milyennek nem kell lenni a keresztyénségében. Lázár Andrásnak nem volt szív ügye a vallás, csak külső dolgot látott abban és igen sokszor vallási türelmetlenségre ragadtatta magát. Itt meganulhatta Bethlen, hogy az igazi keresztyénnek soha sem szabad türelmetlennek lenni a más vallásunkkal szemben. A “durva és műveletlen vadember” azonban ilyen erős magyar és hűséges hazafi volt. Bethlen későbbi fejlődése megmutatta, hogy lehet valaki jó hazafi, de Istennel szemben alázatos és engedelmes is, más vallásunkkal szemben pedig türelmes. Székely Mózes, akinek a pártjára ál— 18 —
