Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ A windberi “eset.” Windber városában uj független 'egyházközséget szervezett a duquesnei független egyház lelkésze. Nagy feljajdulás támadt rá becsatlakozott körökben. Sőt itt-ott még mások is fejet csóváltak. Kegyetlenséget és az ottani becsatlakozott lelkipásztor “kenyerével”, családjával és egyháza létével való nem törődést emlegettek. A mi szempontunkból ez a dolog n'em személyi és nem kenyér kérdés. Elvi kérdés ez és nagy magyar református kérdés. De ha már a másik oldal olyan megátalkodou következetességgel téveszti össze az elvi kérdéseket a személyiekkel, akkor álljunk meg egy pillanatra és ne tekintsük a windberi esetet magában álló esetként, hanem illesszük azt be az amerikai magyar református egyházi viszonyok keretébe és kérdezzük meg: Hányszor dúlták volna már fel a duquesnei gyülekezetei, hányszor vették volna már el a duquesnei lelkész és családja “kenyerét”, ha lehetett volna? Jutott-é valakinek is eszébe a másik oldalon a kicsiny donorai gyülekezet békessége és lelkészének, az ó-hazábói útra készülődő és Amerikában még senkinek nem ártó lelkészének a “kenyere”, amikor kijövetelekor már kettészakított gyülekezetét kellett találnia? Törődött-é a másik oldalon csak egy lélek is a trentoni gyülekezet békességével és lelkészével, akit először el akartak űzetni híveivel, mielőtt még állását elfoglalhatta volna és mikor ez nem sikerült, akkor bevándorlási hatóságoknál indítottak ellene hajszát? Meggondolta-é valaki, hogy a perth amboyi gyülekezettel és annak lelkipásztorával szemben minősíthetetlen méltatlanság volt olyan nagy készséggel, olyan nagy örömmel olyan nagy lelkesedéssel, olyan minden előző ismeretsége: megtagadó hévvel szitni ellenmozgalmat? A windberi eset nem egyedülálló és nem elszigetelt eset. A windberi gyülekezet és a windberi pap i.em az egyedüli, akinek az egzistenciáját veszedelemmel fenyegették az amerikai magyar református egyházi viszonyok természetéből természetesen következő események. A windberi csatlakozott egyház nem az egyedüli egyház, amelyre fejsze emeltetett. Ha a csatlakozott oldal jóindulatán mulcrtt volna, ma már se Sebestyén Endrének, se Kuthy Bélának, se Vincze Károlynak, se Béky Zoltánnak sem a többinek nem volna “kenyere”. Ha a csatlakozott jóindulaton múlott volna, ma már nem volna se duquesnei, se donorai, se perth amboyi, se trentoni, se másholi független egyházközség. Ne sírjanak, ne jajgassanak hát a másik oldalon és ne akarják saját bűneikről megfeledkezve magában álló esetként nézni a windberi uj egyház alakulását. Lássák meg, hogy az csupán egy láncszeme az amerikai magyar református egyházi viszonyok láncolatának. Lássák meg, hogy kicsinyes, szüklátókörre vall zavaros egyházi életünk minden nemszeretem eseményét személyi okokra vezetni vissza. Személyi vonatkoztatások helyett tehát azon törjük a fejünket, hogy lehetne az öszszes amerikai magyar reformátusok szervezeti egységét, a windberi és a többi hozzáhasonló és nála egy cseppel sem különb eseteket szükségtelenné, sőt lehetetlenné tevő szervezeti egységet a minden amerikai magyar reformátust magába foglaló, önnálló Amerikai Magyar Református közegyházban megvalósítani? Zilált állapotok. A new brunswicki presbiteriánus egyház lelkészének jubileumáról leadott egyházi hirben olvastuk, hogy az illető lelkész “mikor nehány évvel ezelőtt egyházát átvette, oly zilált állapotokat talált, amelyet csak egy minden izében erős jellemű ember hozhatott rendbe stb.” Nekünk ez alkalommal semmi különösebb megjegyezni valónk nem lenne sem az “iz”-ekre sem az erős jellemre, csupán azt furcsáljuk, hogy arról az egyházról mostani lelkészének odamenetele előtt untig csak azt olvastuk, hogy az ilyen minta-egyház, meg olyan mintaegyház; hogy ott ilyen gyönyörű rend van, meg olyan gyönyörű rend van s akkori lelkészpárjuk is csak azért távozott volna 8
