Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ egyháztól. Olyat, amelyik mindenki mást kizárna és kiátkozna a hazai egyház szivéből. Nem is annyira .1 szeretet látszott fontosnak lenni, hanem ellentétes egyházi csoport tönkretételét célzó hóhéri szerep. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a hazai egyház ilyesmire nem vállalkozott. Az anya mindig anya minden gyermekével szemben és saját gyermekei meggyilkolására, megátkozására, halálra keseritésére, megszégyenitésére nem vállalkozhatik. Anyai természetének középponti vonásában sérti m'eg az, aki ilyesmit vár tőle. a legcsekélyebb mértékben is. Aztán a hazai egyház is egy szuverén, önkormányzó testület. Senki sem diktálhatja oda neki, hogy kit szeressen, mért szeressen, hogyan szeressen, mikor szeressen, mennyit szeressen. Senki sem ültetheti magát a földgolyóbis egyik oldaláról sem hivatalos hatóságai tetejébe és nem diktálhat és nem ítélhet felette, nem tehet szemrehányásokat és nem nagyon érzékenykedhet. Münd ezek a tapintatlanságok pedig igen nagy mértékben elkövettettek bizonyos oldalról a hazai egyházzal szemben és nem csoda, ha ezeknek tapasztalására közeledés helyett még inkább tartózkodás lett a hazai egyház álláspontja. Számolnunk kell tehát azzal, akármelyik egyháztestben legyünk is, hogy a hazai egyház érdeklődése és rokonszenve sohasem lesz egyoldalú és sohasem lesz tőlünk, amerikai magyar reformátusoktól diktálható. Mindig általános és a lehetőségig mindenkit felölelni igyekvő lesz az. Elhisszük, hogy a szélsőségesek, a türelmetlenek, a vérmesek szemében nem volt valami rokonszenves a hazai egyháznak ez a magatartása. De viszont állitjuk, hogy gondviselésszerünek bizonyulhat még az amerikai magyarság számára. Ez a magatartás megőrizte a hazai egyházat attól, hogy bármelyik párthoz is odakösse magát és először a másik félnél, azután az egész vonalon elveszítse minden rokonszenvét, minden tekintélyét. Mig most mikor már minden tekintély ledöntetett, mikor már senki sem jó, senki sem megbízható, senki sem ellenség nélkül való, akkor még mindig ott áll a szent édesanya, akkor még mindig ott van a hazai egyház, a mi számunkra az igazi és nem az örökbefogadó vagy mostoha anya, csorbítatlan tekintéllyel, mocsoktalan tisztességgel. Rágondolva még mindig reménykedünk, rátekintve még mindig bízunk az amerikai magyar reformátusság egységesebb, boldogabb jövendőjében. Csak hogy a hazai egyház számára nekünk, amerikai magyar reformátusoknak kellene könnyebbé, sőt mi több, lehetővé tenni azt, hogy édesanyái ösztöneinek megsértése és bárkivel szembeni megtagadása nélkül mindnyájunkat magához ölelhessen és egymás keblére vezessen. Mihelyt mi magunk között egy közös platformra jutunk, azonnal kész a hazai egyház áldása és azonnal melegen fog sugározni szerető lelke. Semmivel sem tudnánk nagyobb boldogságot szerezni neki, mint ezzel. Hiszen már is érdeklődik. Már is fokozottabban gondol a földön elszórt gyermekeire. A zsinat legutóbb ülése az egyház közalapjának bizonyos percentjét határozta odaáldozandónak azok lelki javáért és ennek helyességét és szükségességét nyilatkoztatta ki kétezer magyar református presbyternek most nyáron Debreczenben tartott gyűlése is. “Lelki munkást és fegyverzetet, szivet és szeretetet ad az Országos Presbiteri Szövetség” — mondja az ünnepélyes nyilatkozat. A lélek tehát kezd teljesen kész lenni odahaza a legbensőségesebb és a legvalóságosabb lelki kapcsolatra, sőt a szervezeti kapcsolat gondolatának a felvetéséig is elment már ez a felébredő nagy készség. Akármire gondoljon, akárhogyan szóljon is az óhazai egyház, az bizonyos, hogy a helyzet kulcsa a mi kezünkben, amerikai magyar reformátusok kezében van. Nálunk nélkül és ko-operálásunk nélkül nem hogy a hazai egyház nem tehet semmit értünk és velünk, de a földnek és
