Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1931-10-01 / 10. szám

MAGYAR EGYHÁZ VINCZE KAROLY: MI ÉS A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ. Az amerikai magyar református egy­házi életünk Triánon-jának tekinthető tif­­fini egyezmény megkötése után úgy lát­szott, hogy a Magyarországi Református Egyház bizonyos mértékig letudottnak érzi az amerikai magyar reformátusok gondját. Maga helyett anyát keresett a nagykorú­ságtól visszarettenőknek és engedte szár­nyukat próbálgatni a maguk erejét elégsé­gesnek gondolókat. Nem várta ugyan és nem is szolgált örömére az a háborúság, ami magukra hagyott gyermekei közt ki­tört, de nem is vette tragikusan. Majd el­múlik a harc. Ha előbb nem, majd el­múlik velük együtt. Mert minden magyar keblet mélyen elszomorító könnyedséggel megállapittatott, hogy nem sokáig élnek. Nekünk fájt az a könnyedség, az a természetesség, amellyel az amerikai ma­gyar reformátusság végéről beszéltek. Mi szivet vártunk hazulról mindig és leg­többször csak bölcselkedést kaptunk. Min­den magyar vércseppért saját vérünk és verejtékünk árán küzködésünk biztató méltánylását vártuk és .nem halál-harang kongatását. Lelkesítést szomjaztunk és nem közeli végünket jósolgató szépen faragott költői hasonlatokat. Mindezt azonban ritka magyar lélektől kaptuk meg és minket nem a mi saját sorsunk döbbentett meg, ha­nem az a nyugalom, az a természetesség, amellyel a magyar társadalom annyi ma­gyarnak, a magyar reformátusság pedig annyi magyar reformátusnak a hiresztelt pusztulását fogadta. A különösebb és egyetemesebb érdek­lődésnek, méltánylásnak és buzdításnak ezt a hiányát mi független amerikai ma­gyar református papok talán a legjobban fájlaltuk, mert úgy éreztük, hogy magyar­ságunkért és magyar reformátusságunkért, fentartás és önös érdekek óvatos körül­bástyázása és vélt biztosítása nélkül, mé­gis csak mi adtuk egészen oda magunkat, családunkat és egész existenciánkat. Mégis, mi nem panaszkodtunk és mi nem vádoltunk. A lelkiismereti szabadsá­got mind magunk, mind népünk számára a hazai egyházi körökkel szemben is igé­nyeltük és kényszerűség esetén keményen meg is védtük volna, de a tisztelet és szeretet diktálta érzésekben sohasem szű­kölködtünk. Sőt magunkban még mentsé­geket is találtunk arra a tapogatódzó, ha­logató, határozott lépésektől tartózkodó magatartásra, amellyel az ó-hazai egyház vezetői és kormányzó hatóságai kezelték az amerikai magyar reformátusság bonya­­dalmas ügyét. Úgy okoskodtunk ugyanis, hogy: E- lőször is nem várható semmilyen nyilat­kozat, semmilyen intézkedés komoly egy­háztól semmi olyan kérdésben, amiben nem lát tisztán. Azt pedig megint nem lehetett várn,i és feltételezni, hogy egy távolról szemlélődő, a harcok porfelhőjén kivül álló egyháztest az itt egymással harcban álló csoportok memorandumaiból és felterjesz­téseiből alkosson magának tiszta képet az amerikai magyar református helyzetről. A helyzetek, amelyek szülték, az elfogultság gyanúja alá vetik azokat. Akár elfogultak, akár nem. Abban is csak bölcsességet lát­tunk, hogy néhány vezető férfiú néhány hetes látogatása sem mozgatta meg külö­nösebben a hazai egyházat. Néhány hét alatti jövés-menéssel, mindenek ünnepi kön­tösben való szemlélésével ismét csak nem lehet bonyadalmas kérdéseket, helyzeteket kiismerni. Tehát sem a mi részünkről fel­küldött megkeresések sorsa nem nyugta­­lalanitott bennünket, sem pedig az ó-hazai látogatásoknak nem tulajdonítottunk a kelleténél nagyobb jelentőséget. Azon sem csodálkoztunk és nem is csodálkozhatunk, hogy a hazai egyház e­­gyetlen amerikai frakciónak s'em adta oda magát. Becsatlakozott oldalról nagyon is erősen körülírták, hogy milyen rokonszen­­vet, milyen szeretetet várnának a hazai 2

Next

/
Thumbnails
Contents