Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ VINCZE KAROLY: MI ÉS A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ. Az amerikai magyar református egyházi életünk Triánon-jának tekinthető tiffini egyezmény megkötése után úgy látszott, hogy a Magyarországi Református Egyház bizonyos mértékig letudottnak érzi az amerikai magyar reformátusok gondját. Maga helyett anyát keresett a nagykorúságtól visszarettenőknek és engedte szárnyukat próbálgatni a maguk erejét elégségesnek gondolókat. Nem várta ugyan és nem is szolgált örömére az a háborúság, ami magukra hagyott gyermekei közt kitört, de nem is vette tragikusan. Majd elmúlik a harc. Ha előbb nem, majd elmúlik velük együtt. Mert minden magyar keblet mélyen elszomorító könnyedséggel megállapittatott, hogy nem sokáig élnek. Nekünk fájt az a könnyedség, az a természetesség, amellyel az amerikai magyar reformátusság végéről beszéltek. Mi szivet vártunk hazulról mindig és legtöbbször csak bölcselkedést kaptunk. Minden magyar vércseppért saját vérünk és verejtékünk árán küzködésünk biztató méltánylását vártuk és .nem halál-harang kongatását. Lelkesítést szomjaztunk és nem közeli végünket jósolgató szépen faragott költői hasonlatokat. Mindezt azonban ritka magyar lélektől kaptuk meg és minket nem a mi saját sorsunk döbbentett meg, hanem az a nyugalom, az a természetesség, amellyel a magyar társadalom annyi magyarnak, a magyar reformátusság pedig annyi magyar reformátusnak a hiresztelt pusztulását fogadta. A különösebb és egyetemesebb érdeklődésnek, méltánylásnak és buzdításnak ezt a hiányát mi független amerikai magyar református papok talán a legjobban fájlaltuk, mert úgy éreztük, hogy magyarságunkért és magyar reformátusságunkért, fentartás és önös érdekek óvatos körülbástyázása és vélt biztosítása nélkül, mégis csak mi adtuk egészen oda magunkat, családunkat és egész existenciánkat. Mégis, mi nem panaszkodtunk és mi nem vádoltunk. A lelkiismereti szabadságot mind magunk, mind népünk számára a hazai egyházi körökkel szemben is igényeltük és kényszerűség esetén keményen meg is védtük volna, de a tisztelet és szeretet diktálta érzésekben sohasem szűkölködtünk. Sőt magunkban még mentségeket is találtunk arra a tapogatódzó, halogató, határozott lépésektől tartózkodó magatartásra, amellyel az ó-hazai egyház vezetői és kormányzó hatóságai kezelték az amerikai magyar reformátusság bonyadalmas ügyét. Úgy okoskodtunk ugyanis, hogy: E- lőször is nem várható semmilyen nyilatkozat, semmilyen intézkedés komoly egyháztól semmi olyan kérdésben, amiben nem lát tisztán. Azt pedig megint nem lehetett várn,i és feltételezni, hogy egy távolról szemlélődő, a harcok porfelhőjén kivül álló egyháztest az itt egymással harcban álló csoportok memorandumaiból és felterjesztéseiből alkosson magának tiszta képet az amerikai magyar református helyzetről. A helyzetek, amelyek szülték, az elfogultság gyanúja alá vetik azokat. Akár elfogultak, akár nem. Abban is csak bölcsességet láttunk, hogy néhány vezető férfiú néhány hetes látogatása sem mozgatta meg különösebben a hazai egyházat. Néhány hét alatti jövés-menéssel, mindenek ünnepi köntösben való szemlélésével ismét csak nem lehet bonyadalmas kérdéseket, helyzeteket kiismerni. Tehát sem a mi részünkről felküldött megkeresések sorsa nem nyugtalalanitott bennünket, sem pedig az ó-hazai látogatásoknak nem tulajdonítottunk a kelleténél nagyobb jelentőséget. Azon sem csodálkoztunk és nem is csodálkozhatunk, hogy a hazai egyház egyetlen amerikai frakciónak s'em adta oda magát. Becsatlakozott oldalról nagyon is erősen körülírták, hogy milyen rokonszenvet, milyen szeretetet várnának a hazai 2
