Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-07-01 / 7. szám
MAGYAR EGYHÁZ SÁNDOR KÁLMÁN: AZ AMERIKAI UNOKA Ült a nagy karosszékben. Őszülő, sűrű szemöldöke fölött sárgás homloka két éles ráncba futott össze. Előrehajtott fején kissé félrecsuszott a hímzett házisapka, hosszuszáru pipája már régen kialudt, gépiesen szortyogtatta mégis beesett ajkai között. Szakálla deres volt, remegő, öreges kézzel simogatta és sóhajtozott. Csontkeretes fekete szemüveg árnyékolta szemeit. Előrehajtott fejjel ült és feszült várakozással fülelt ki az esőbe. Odakünn csöndesen szemetelt az őszi eső, idebenn a villany-lámpa hideg sárga fénye egyenletesen virrasztóit a régi bútorok politúrján. Vak öregember, őszi estén, magányosan. Várt. Várt és morfondírozó, remegő, öreges türelmetlenséggel fűzte, íüzügette a gondolatok gyöngyszemeit. — Esik az eső. Gsuf őszi eső. A konyhában csörrenve motoszol az edényekkel a cseléd. Dudol. Milyen ostoba kis nótát dudol. A vonat este nyolc órakor fut be, a nagy fali óra mar a félkilencet is elütötte. Nem jönnek. Még mindig nem jönnek. Esőcseppek koppannak az ablakon. Hol maradnak ilyen sokáig? Felesége a lányuk elé ment ki a pályaudvarra. Őszi este. Ö itthonmaradt. Vak és öreg. Este nyolckor jön meg a lányuk. A pipa kialudt. Rég nem látták a lányukat. • Most hazajön, ö nem mehet ki a pályaudvarra eléje, pedig egyenesen Amerikából jön haza. Látogatóba Milwaukeeből. Milwaukee nagy város az Egyesült Államokban. Ott él az ő lányuk már hat esztendeje. Rég nem látták. Most hazajön. A cseléd dudol a konyhában. Ö már nem fogja látni a lányukat soha többé. Esik az eső. Harmadik éve, hogy megvakult. Vakember. Hímzett házisapkája van. Nem látja majd a lányát. Csak megsimogatja. Eres, öreg kezeivel végigsimit majd az arcán. Hangját hallja. Az is nagy boldogság. Örömökben szerénynek és mértékletesnek kell lenni. A karosszék kényelmes, a pipa jól szelei, házisapkát horgolt a felesége, a nap néha melegen süt, ha az ember nem is látja. Ő kevéssel beéri. Eleinte nagyon rossz volt. Most már megszokta. Esik az eső. Megsimogatja majd a lányát. Hangját hallja. A cseléd dudol a konyhában. Nagy a drágaság. Milyen színe lehet a tengernek, mikor esik az eső? Hátradőlt a karosszékben, házisapkáját megigazította, a pipát a szék oldalához támasztotta és nagyot sóhajtott. Ült és ábrándozott. Mit is csináljon az ember őszi estén magányosan. — Hol maradnak ilyen sokáig? A lánya biztosan ajándékot is hoz. De minek már neki ajándék? Aki vak, úgysem látja az ajándékot. Milyen szine lehet a tengernek, mikor esik az eső? Igaz. A lánya nem jön egyedül. Egy kisfiút hoz messzi Amerikából. A kisfiúnak szőke haja van — Írták. Mi is az, hogy szőke? Három éve vak, szinte el is felejtette mi az, mikor valaki szőke. A kisfiú az unokájuk. Öt éves. Őt még nem látta sohasem, nem is fogja látni már többé. A kis unokáját. A cseléd dudol a konyhában. Más nagyapák biztosan kézen fogják az unokájukat és elviszik sétálni. Aki nagyapa, annak általában még jó lehet a szeme, ha gyönge is egy kicsit az öregségtől, azért sétálni
