Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1931-03-01 / 3. szám

MAGYAR EGYHÁZ Amerikai mozaik. Ez alatt a cim alatt egy budapesti egyházi lap Írja, hogy Uray Sándor Amerikát-járt debreceni moderátor-lelkész egy előadásában a kö­vetkezőket mondotta: “A szépség Amerikában igazán a templomokban található. A lelké­szek féláru vasúti jegyet kapnak. A hívek rendszerint újévre meglepik a lelkipásztort egy autóval, amit öt­­évenkint ki is cserélnek ujjal. A lelkészeknek nagy befolyásuk van a közéletre. Uj eszmék mind a temp­lom mellől indulnak ki. A vasárnapot nagyon szigorúan megtartják. A Ford gyárban 7—8 dollárt kapnak naponta a munkások . . . stb. stb.” Nos, ez igy, ahogy van, valóságos színtiszta igazság. De ha már ennyire benne vagyunk az igazságban, egészítsük még ki ,a moderátor-lelkész élesszemü megállapításait a következőkkel: Ameriká­ban a bankok mind rozzant fenyő-desz­kákból vannak építve. A bronzot, termés­követ, rezet, vasat, acélt, palát, ezüstöt, aranyat és márványt mind felhasználták a bevándorlók templomainak felépítéséhez. A bankárok mind szűk sikátorokban szo­ronganak, mert a levegős, egészséges he­lyeket a papok foglalták el. Ez utóbbiak nemcsakhogy minden január elsején déli 12 órakor megkapják a maguk Rolls- Royce kocsiját, de családjuk minden egyes tagja is kap egy-egy motorcsolnakot, re­pülő gépet, yachtot, hadihajót, esetleg toronyórát. Lánccal vagy anélkül. Már melyik hogy kívánja. Ezenkívül féláru vasúti jegyet is kaphatnának, de azt kacagva utasítják vissza. Egyrészt mert, mint fentebb mondottuk, mindeniknek van saját autója, soffőrje, toronyórája és fiat tire-ja, másrészt mert igen kellemetlen volna nekik minden egyes vasúti állo­máson fogadni a város polgármesterét, ki fehér ruhás lányok élén fogadni kö­teles őket. A tavaszt és az őszt (mig okosabbat ki nem találnak) a papok egye­lőre parókiáikon töltik, mely a legpaza­­rabb keleti (nyugati, közép és Magyar Sión) kényelemmel van berendezve. A nyarat viszont csaknem kivétel nélkül Basement Cityben élvezik át, hova rakéta­repülő gépeken járnak utánuk a tanít­ványok magyarul tanulni. A telet aztán Cellar Townban húzzák ki, ahol kedvenc játékuk a furnace hevitgetése. Utókurákra a Stepps Expressen mennek magasabb régiókba, Upstairs viliágéba. Hatásuk a közéletre óriási. Innen van az, hogy ál­lamuk 120 millió lakója közül már csak vagy 50 millió a megkereszteletlen, s mint tudjuk, A1 Capone is 150,000 dol­lárt adott legutóbb belmissziói célokra. A vasárnapot különösen a gyárak tart­ják meg szigorúan. Ekkor ugyanis mind­össze 24 órát vannak üzemben, ha munka akad. Ha nem akad, akkor csak nappal. Ford annyit fizet a munkásoknak, ameny­­nyit csak akarnak. Ha keveset akarnak, akkor többet. Mert mit álljon az a pénz a ládafiában? Nem igaz?... Hiába, már ez itt igy van. Színtiszta igazság. Olyan, mint aminőket otthon Uray nagytiszteletü ur mondott. Vágy még annál is igazabb. Ilyen körülmények között aztán tessék csak elképzelni, hogy micsoda erkölcsi és anyagi sikert arathat itt egy külföldi papvendég. Ah! Valóban jobb erről nem is beszélni. . . (Moderans). 9 —

Next

/
Thumbnails
Contents