Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ NÉGYEZER DOLLÁR. Lapunk múlt évi februári számában Magyar-Amerika negyven éves egyházi élete legnagyobb eseményéről adtunk hirt. Arról, hogy özv. Nyíri Jánosné, szül. Balázs Eszter, leechburgi gyülekezetünk hűséges tagja, becsületes munkával szerzett vagyonának egy nagyon tekintélyes részét, öt házat, konzervatív becslés szerint tizenkétezer dollár értékben egy dollár névleges vételár ellenében egyházának adományozott. Most ugyanennek az istenes jóltevőnek, Isten előtt való mélységes hálaadással, egy olyan újabb cselekedetéről emlékezünk meg, amely amerikai magyar egyházi életünkben eleddig szintén példa nélkül áll. Eme bibliai kort ért jellegzetesen magyar református asszony ugyanis nemrégiben újra megemlékezett egyházáról és annak készpénzben újabb négyezer dollárt adományozott! A napokban a betegágya mellett ültem. Hetvennyolc év súlya meglátszik a törékeny testen. De nem a leiken. Teljes szellemi frisseséggel üdvözölt és beszélt erről az általa olyan természetesnek, olyan magától értetődőnek tartott cselekedetről. — Tiszteltes uram, engem senki sem beszélt rá, nekem senki sem mondta, hogy mit tegyek, vagy mit né tegyek. A lélek diktálta. Semmi nélkül jöttem e világra és semmi nélkül távozom innen el, amikor Ő szent felsége elszólit. Az én Istenem megáldott engem hosszú élettel. Megáldotta boldogult urammal kezünknek munkáját. Ő előbb elment, mint én. Egyedül maradtam. Amim van, azt úgy sem viszem magammal. Nem is az enyém, Ő adta. Tehettem volna-é mást, mint hogy odaadjam az én magyar református anyaszentegyházamnak ? Lehajtottam a fejem. Éreztem, hogy ez olyan pillanat, amikor a hatalmas Isten gyarló emberi szavakkal igazolja azt a nagy küzdelmet, amelyet Egyházunk itt a megalkuvás nélküli magyar református vallásért, a Krisztus ügyéért viv. Hallgattam. Ö folytatta: — Nem kívánom a halált, de nem is félek tőle. Mert .tudom, hogy az én Megváltóm él. . . Készen vagyok. Már mindent elrendeztem. Még a koporsómat is megvettem. Ha élek, az Unnak élek, ha meghalok, az Urnák halok meg. Legyen meg az Ő szent akarata. Megfogtam a kezét. Arcát reám emelte. Olyan csendes békesség, tökéletes nyugalom tükröződött rajta, mint amit csak nehéz, de jól végzett munka után érezhet az ember. Megáldottam, elbúcsúztam tőle. Sietnem kellett, várt a kötelesség. A mértföldeket faló gépen szótlanul ültünk. A leechburgi gondnok és én. Este volt. Havazott. Végre megszólaltam. — Látja gondnok ur, ez vagyunk mi. Még tart a tél, még esik a hó, még sötét van. De már duzzadnak a barna rügyek s a felhőfoszlányok között itt is, ott is kivillan egy-egy csillag. A tavasz erősebb, mint a tél, az élet erősebb, mint a halál. A megalkuvás nélküli magyar református vallás már kezdi legyőzni a lelki közöny telét. Duzzadnak a rügyek. Kivillant az első csillag: özv. Nyíri Jánosné. S utána jön a második, a harmadik' a századik. Csak higyjünk! Az Isten jobb, mint mi vagyunk. — Igaz. Újra elszótlanodtunk. Csak a gép búgott egyenletes bugással. A hó szűnni kezdett s egymás után tűntek elő az Isten lámpásai, a csillagok . . . Daróczy Sándor. 10 —
