Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)

1931-03-01 / 3. szám

MAGYAR EGYHÁZ Hiányos hírszolgálat. Annak idején, amikor Tukacs György a FAMRE-ból fegyelmi vizsgálat elől a Reformed Church bősátoru missziójába menekült, hónapokon keresztül alig volt fontosabb dolga misz­­sziós laptársunknak, mint vele cikkeket íratni, természetesen a függetlenek ellen. Aztán mikor Perth Amboyban ellengyü­­lekezetet alapított s annak számára — több csinnadrattával, mint pénzzel — templomot is emeltetett, a loyális hír­szolgálat oly pontos volt, hogy az szinte a csodával határos. Ez a hirszolgálati készség most hirtelenében elapadt. Az történt ugyanis közben, hogy ugyanaz a Tukacs György immár harmadizben ke­rült a rendőrség kezére — hamis csekk miatt. Legutóbb, amikor a hetilapok tudósítása szerint, elég tekintélyes időt töltött a fogdában, a feljelentést ellene Babinszky András nevű missziós lelkész­társa tette. Az a Babinszky, akivel még nem is oly rég újságot alapított és szer­kesztett — az amerikai magyar élet meg­tisztítására. A már több Ízben megté­­velyedett fiatalembert őszintén sajnáljuk, mert ugj' látjuk, rossz társaságba keve­redett s nem érezve maga mögött ko­moly egyházi fegyelmező erőt, végképen elvesztette a talajt lába alól. Nem tu­dunk azonban elég erős minősítő szót találni annak jellemzésére, hogy a vég­zetes feljelentést egy lelkésztársa tette meg ellene a világi hatóságnál. Hát végkép nincs nekik számbavehető egyházi fórumok, mely az ilyen ügyeket elin­tézné vagy olyan szellem van közöttük mely nyomorúságos $85.00 miatt képes tönkre tenni egy fiatal életet? Ugyan mit szólnának hozzá a másik oldalon, ha most visszaidéznénk azt a közmondást, amit Tukacs György egy régebbi ügyével kapcsolatban jelenlegi egyházmegyei el­nöke, Takaró Géza tett, aki mellesleg megjegyezve azóta templomban csókoló­­zott össze vele: “Madarat tolláról, em­bert barátjáról”. Ugyan keserves lecke lehet ez bizonyos köröknek a “hódításból”. Bizony kár volt abból a “megtérésből” olyan nagy szenzációt kanyaritani, vagy pedig tessék most is vállalni a szégyent mindazoknak, akik ilyen alaposan a hóna alá nyúltak a megtévelyedett fiatalem­bernek. Herczeg Ferencnek Ocskay brigadéros cí­mű színmüvében egy helyen azt mondják az áruló Ocskaynak: — Az árulót megfizetjük, de kezet nem fogunk vele ... Amerikában ez is másként van; legalább is felekezeti vonatkozásban másként! Itt ugyanis jó erősen kezet fognak az árulókkal, de aztán — elfelejtik megfizetni . . . COMPLIMENTS OF LEECHBURG FURNITURE CO. A. Favero LEECHBURG, PENNSYLVANIA KITŰNŐ MAGYAR VENDÉGLŐ SARKADI LAJOS Tulajdonos: SS6 S. BROAD ST„ TRENTON, N. J. COMPLIMENTS OF PARKS DRUG COMPANY LEECHBURGH, PENNA. TUDJUK-É — hogy Middlesex megye legmodernebb gőz-mosodája MAGYAR MOSODA? Magyarok alapították, magyarok vezetik és magyarok szolgálják ki a közönséget is. Modern gépeinek és modem gőzmosásu rendszerének a segítségével a legjobb munkát adhatja a Fords Snow White Laundry Inc. DOUGLAS ST. — Telefon: P. A. 4040 Rogen’s Cor. Section, HOPELAWN, N. J. 6

Next

/
Thumbnails
Contents