Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ mint — “főattrakció”. (Ez a Népszavának saját kifejezése.) Kár, hogy nem marad meg ez egészen “szeretet”-bazárnak. Akkor ez előtt a mozgalma előtt a Népszavának már mi is le vennénk a kalapunkat. Őszintén és tisztelettel. De ennek már igv is — mert szeretet van benne — sikert kívánunk. Mert a bálnak minden vigassága elmúlik majd és csömörré vagy főfájássá lesz, de a szeretet, mellyel valaki egy párnát hímezett és a szegényeknek adta, megmarad. És feliródik ott, ahol minden kis dolgot, amely szerétéiből támad, számon tartanak, tiszta, hófehér, angyali kezek. Az a kis hímzés, ha egy óráig tartott is: igazabb közmunka annál a táncnál, mely éjfélig tartott és még a második nemzedéket is kárpótolta a magyar kultúra termékeinek kényszerű két órás hallgatásáért. Szegényeim ugyan nekem is vannak, és a magam szegénységéből igyekszem is rajtuk segiteni, de ha már a Népszava felszólított, hogy az ő fóruma előtt is jelentkezzek, mert nincs szerencséje ismerni : azt is megteszem. Hegyi Sándor. * * * Hegyi Sándor munkatársunknak fenti írásához a magunk részéről még a következő megjegyzéseket fűzzük: A Magyar Egyház — mint az Amerikai Magyar Népszava régebbi szerkesztői és munkatársai nagyon jól tudják — mindig elismerte azt, ami a Népszava cikkei és akcióiban elismerésre méltó volt. Nem egy esetben eredményesen támogatta is. Ezt mi nem szégyelljük, ők pedig nem tagadhatják. Ezzel szemben tény az, hogy minden esetben megirtuk azt is, ha valamit nem helyeseltünk. Egy inség-akciónak bállal kezdését s hozzá épen akkor, midőn a Népszava olvasóinak zömét képező keresztyénségnek, hivatalosan, magába vonulásra szánt böjti ideje van: nem helyeselhettük. És nem helyeselnénk még akkor sem, ha ezt a felfogásunkat a Népszava valamelyik temperamentumos szerkesztője minden héten nehány vezércikkben utasítaná vissza. Mert — bár lehetnek dolgok, amihez a Népszava jobban ért nálunk — egy-egy akció erkölcsi megítélésének dolgához — ne mondjunk sokat! — van legalább annyi jussunk és “back ground”unk, mint nekik. Erről a jussunkról sem fogunk lemondani még akkor sem, ha a Népszava minden héten egy-egy újabb szaktekintélyt ültet is szerkesztőségi asztalaihoz. Jótékonysági akciójuk teljes sikerének egyébként csak örülni tudnánk. Nem olyan “fekete” az az “egyházi” vélemény, amilyenre festeni szeretnék egyesek. Borsy-Kerekes György. “Különfélék”. A Debreceni Protestáns Lap 1931 január 24-i számában szórólszóra a következőket olvastuk: “32 éves református vallásu leány vagyok, koromhoz illő vagy idősebb nőtlen vagy özvegy református tanítónak községi iskolánál állást biztosítanék vagy megválasztatnám, ha engem feleségül vesz. Egy-két gyermek nem akadály. Jelentkezhet szerkesztőségnél.” Ennek olvastán alapos zavarban vagyunk. Észrevegyük vagy ne vegyük észre?! Mert azt ugyan régen tudjuk, hogy nem is egyféle állást benősülés, protekció, pénz, sógorság-komaság alapon lehet megszerezni igen sok helyen a világon, de hogy egyházi újság — evangéliumi alapon — ekkora nyíltsággal csapjon fel érdek-házasságközvetitőnek: ezt nem akarjuk elhinni... De még is észre kell venni. Azért, hogy a szerkesztő, aki nagytekintélyű egyetemi tanár Debrecenben, ne engedjen máskor ilyen tréfát a szedőgyereknek. Ha pedig nem tréfa volna, hanem komoly dolog, akkor — engedtessék meg nekünk, hogy a véleményünket ne írjuk le. Az olvasó is, az illető szerkesztő is elképzelheti!! Szereti a Magyar Egyházat? — Ha igen: mondja el másnak.
