Magyar Egyház, 1930 (9. évfolyam, 1-5. szám)
1930-05-01 / 5. szám
VAKOLÓKANÁLLAL A FALAKON. írja: Vincze Károly. MODERN FEGYVEREK. 1922-ben Daróczy Sándor barátommal sokat vitatkoztunk a princentoni szemináriumban két cseh diákkal, akiket — csak úgy mellékesen megemlítve — két felvidéki magyar fiú helyett szerkesztettek oda bizonyos jó “magyar barátok.” Olyan komolyan, olyan elszántan, olyan hévvel ment a vita, mintha az egész magyar kérdés megoldása a két cseh diák legyűrésén fordult volna meg. Szóval azonban nem lehetett őket meggyőzni. Ők is tudtak beszélni és az ő sajátosan elcsehesitett történelemtudásuknak újabb meg újabb csudabogarával állottak elő. Olyanokkal, amikre a magyar ember szive szerint már csak buzogánnyal válaszolhat. Daróczy Sándor barátom meg is mondta ezt a csehnek: Várjatok csak, majd segít még a ti értelmeteken a magyar ököl is. A kisebbik cseh erre igy válaszolt: Ti pedig ne felejtsétek el, hogy vannak más fajta fegyverek is. Modern fegyverek. Szellemi fegyverek. Mi pedig azokat fogjuk forgatni. Csaknem nyolc esztendő telt el azóta, mióta ez történt. De a jelenet élénken él emlékezetemben. Az a kis cseh diák, akit olyan nagy lelki megkönnyebbülésünkre szolgált volna egy kicsi eldöngetnünk, nagy igazságot mondott. Vannak modern fegyverek is. Szellemi fegyverek. A kimondot szónak, az Írott, nyomtatott betűnek a fegyverei. Amelyek egyformán hatalmasok, akár a jó ügynek, akár a gonosz ügynek a szolgálatában használják őket. Magyarországot nem szuronyos puskákkal, nem bömbölő ágyukkal győzték le, hanem évtizedeken át szívósan folytatott szó- és írásbeli propagandával ásták meg a sirját. Pennával, betűkkel.. Modern fegyverekkel. * * * Még cartereti lelkipásztorkodásom elején belém akadt egy litván származású gyári formán, Mr. Adams. Fehérhaju öreg ember volt. Fanatikus russzelista. Másképen, ahogy ők jobban szeretik, “bibliatanulmányozó.” Nagy célt tűzött maga elé az öreg. Fejébe vette, hogy megtérit. Természetesen ő ezt úgy értelmezte, hogy engem is russzelistává tesz. Be-beállitott hozzám pont olyankor, amikor enni is alig értem rá. És ott ült a nyakamon. Ott bizonykodott a magával hozott russzelista könyvek hol egyik, hol másik előre beszamárfülezett lapjának az igaza mellett. Végül meguntam. Azt mondtam neki, hogy most már hagyjon békét és ne is háborgasson többet, mert megharagszom. Nem ért neki semmit. Egy újabb könyvükkel egyszer ismét kopogtatott az ajtón. Be sem engedtem. Elküldtem könyvestül együtt. Az öreg lelkiismerete még mindig nem volt nyugodt. Vagy két hét múlva, amikor véletlenül Daróczy Sándor barátom is nálam volt, halljuk, hogy valaki nagy óvatosan feljön a front porch-ra, valamit betesz a levélszekrénybe és hasonló settenkedő lépésekkel elsiet. Kinéztük az ablakon. Adams bácsi volt. A könyvét mégis csak ott hagyta. Ez az ember egyik típusa volt a Anyaszentegyházunk ellen szégyen nélkül, megfáradás nélkül, az írott betűk hadseregével viaskodni próbáló és viaskodó szektáskodóknak. Ezek is tudják, hogy a tudás hatalom. A betű fegyver. És a harcuk nyomán atyáik hitétől elszakadtak bizonyítják, hogy veszedelmes fegyver. * * * A napokban New Yorkban jártam. A Union Squaren. A Népszava előtt. Ott van mellette az amerikai kommunisták főhadiszállása. Vérvörösre mázolt ablakrámákkal, ajtófelekkel és vörösalapra irt feliratokkal. A járdán egy rendőr járkál. Az épület előtt hangos csoportok tárgyalnak, vitatkoznak. És a csoportok előtt ott van a járdán öt óriási papiros-henger. Egy munkás hengergeti, süllyeszti őket alá a pincébe. Újság, meg könyv lesz belőlük. Fegyver, irgalmat nem ismerő fegyver a mai társadalmi és állami rend, a keresztyén vallás és minden Isten-hit ellen.
