Magyar Egyház, 1930 (9. évfolyam, 1-5. szám)

1930-05-01 / 5. szám

10 Ezek is tudják, hogy a betű harci eszköz. És használják. Bámulatos szorga­lommal, öntudatossággal és áldozatkész­séggel. És főhadiszállásukon ott van a nyomda, a szerkesztőség, a kiadóhivatal, mellette a könyvkereskedés és a kölcsön­­könyvtár. * * * Most megelevenedik előttem az egy­háztörténelem nehány korszaka. Az ős ótestamentomi egyház. Amelyik írásba foglalta, féltő gonddal megőrizte az ó­­testamentomi kijelentéseket és olvasásukat istentiszteleti alkatrésszé tette. Az apos­toli és őskeresztyéni egyház. Amelyik írásba foglalta az Ur Jézus Krisztusban nyert isteni kijelentést és az ótestmentomi egyházhoz hasonlóképen istentiszteleti al­katrésszé tette annak olvasását és hirde­tését. Majd pedig az apostoli atyák, apo­­logéták (hitvédők) s egyházi atyák írá­saiban hősies védelmére kelt a keresztyén hitigazságoknak a korbeli pogány bölcse­lettel szemben. S megelevenedik előttem a reformáció, közelebbről a magyar refor­máció korszaka. Amikor 29 magyar nyom­dából 28 a reformáció szolgálatában állott. Amikor 1527-től 1600-ig megjelent 275 val­lásos tárgyú irásmü közül 244 protes­táns, jórészt református agynak és szív­nek a mukája volt. Amikor üldözött, ved­lett prédikátorok egy személyben irók, nyomdászok, kiadók és könyvterjesztők voltak. Amikor nemes urak, istenes úrnők egy-egy könyv egész kiadási költségét magukra vállaták. Amikor külföldi iskolá­kat járt tudós iskolamesterek világi kin­csek keresése helyett magyar jobbágyok gyermekeit tanították az irás-olvasás is­meretére. Mindezek a korszakok és jelenségek azt bizonyítják, hogy a betű fegyver, ame­lyet az Isten ügyének a szolgálatába is be lehet és be kell állítani. És hősiesen, hűségesen, áldozatosan használni. * * * És most magyar református népünk­ről mondok egy-két szót. A reformáció né­pe, hitében az ős-keresztyének világában, az Isten írott kijelentésének az uralma alá visszakivánkozók származéka nagyban és egészben elfeledkezett arról, hogy a tu­dás hatalom, hogy a könyv, a betű fegy­ver, minden korszakban, de különösen a maiban harci eszköz, amelyet használni kell, amelyet nélkülözni végzetes követ­kezmények nélkül nem lehet, amelyet el­rozsdásodni hagyni épen ezért nem szabad. Az egyházi irodalmat, a jó könyvet, az atyái vallásának a szolgálatába beállított újságot nem értékeli, nem becsüli, nem támogatja kellően, nem olvassa elég szor­galmasan. Fényűzésnek, mellőzhetőnek, feleslegesnek látszik tekinteni az egész vo­nalon mindenütt. Egyebekre könnyen jut­nak dollárok, ezekre centek is nehezen. Nem jól van ez igy. Mert “elvész a nép, mely tudomány nélkül való.” És amely népet meg akar verni a Teremtő, abból kiveszejti a prófétai szót. Kövessük hát az előbb felsorolt példákat és le­gyünk az egészséges tudománynak, az Isten ügyének, Egyházunk és vallásunk érdekének szolgálatába állított betűnek megbecsülői, áldozatos pártfogói. A lét küzdelem. Nem csak az egyén, hanem kö­zösségek, szellemi igazságok számára is. Egyházunk és szent vallásunk számára is. És a győzelemnek egyik kelléke és feltéte­le az, hogy minden kor számára megta­lálja a kornak leghatásosabb fegyverét. A modern kornak egyik leghatásosabb fegyvere a betű. Nélkülözhetetlen fegy­vere. Forgassuk ezt a fegyvert mi is. A független Egyház a betű fontossá­gát ismerő és a pennát forgatni tudó lelki­pásztori karral rendelkezik. Papjaiban megvan számára annak a lehetősége, hogy sok elismerésre méltó érdem mellett ő vigye el az amerikai magyar református egyházi irodalom teremtésének az érde­mét is. Csak a mellé a lelkipásztori kar mellé, amelynek csaknem minden egyes tagjának egy-egy, sőt talán több kész könyv várja az Íróasztal fiókjából az ol­vasók asztalára jutást, szükségesek az ol­vasó hívek is. Az írott betűt akár egyházi újságunkban, akár papjaink könyveiben megbecsülő és szívesen támogató gyüle­kezetek.

Next

/
Thumbnails
Contents