Magyar Egyház, 1930 (9. évfolyam, 1-5. szám)
1930-05-01 / 5. szám
KÉT TEMETÉS ÉS EGY NÉV-ESTE DONORÁN* — A dühöngő “lelki egység” legújabb kórtünete — Közli: MARTON SÁNDOR new yorki lelkész 7 A mindnyájunkkal szabadon rendelkező Isten, rövid két hónap alatt, kettős gyásszal látogatta meg a Donorán lakó Acsay és Komár családot. Március 9-én meghalt Acsay István testvérünk 52 éves korában, április 26-án pedig elszólitotta az Ur kedvesei köréből a sógornőjét, Komár Györgynét. E két család nőtagjai, a két egytestvér feleség s a velők lakó édes anyjuk kedves halottjuk végtisztességtételének magadására a csaknem egy évvel ezelőtt New Yorkba távozó volt papjukat hívták el. A még nem is oly rég örömben és bánatban összeforrt és megbolygathatatlannak hitt kis gyülekezet szive régi papjuk megjelenésével, minden közéjük dobott átkos visszavonás ellenére, e rájuk szakadt közös gyászban nagy és őszinte részvéttel dobbant össze. Csupán két megfeledkezett tag nem mert szemébe nézni volt papjának. Pedig dehogy is volt eszeágában is ennek a papnak e fájdalmas gyász alkalmával szemrehányásokkal illetni a félrevezetett és a “ki ád többet érte” csúnya elvvel megtévesztett lelkeket. Mindenkihez egyformán szives, egyformán a régi volt, mint rég nem látott kedves ismerősöket egyforma szeretettel üdvözölte, szóbaállt velük, a család tagok, gyermekek iránt érdeklődött és Istennek áldását mindnyájukra egy szivvel kérte. Az eltántorodók talán nem ezt várták! Talán harcot, talán erős szóvitát?! Nem! Először is nincs mi fölött vitázni! Másodszor nincs kikkel vitázni! És harmadszor kegyeletsértés lett volna e szomorú alkalmat ilyesmire ezek ellenére is felhasználni!... Éppen azért talán csalódtak a “csatlakozottak”? Nem tudjuk!... Múlik az idő. A tavalyi nagy betegségéből látszólag felépülő Komár Györgyné e temetés után súlyos beteg lesz. S alig telik el 7 hét, rövid szűkszavú telegram az ő utolsó óhaját hozza: “Feleségem meghalt, temetése kedden délután 2 órakor. Az ő óhajtása volt, hogy Ön temesse, kérem jöjjön. — Komár György.” Lelkész minden további gondolkozás és halogatás nélkül ismét megjelent régi gyülekezetében, Donorán. De már mily nagy változás! Kitűnő oktatásban részesülhettek az előbb emlitett temetés óta a csatlakozottak. Egyenesen sérelmet láttak benne, hogy a “független pap” jön temetni régi hivét. Az igazság kedvéért meg kell említenünk, hogy Komár György az elhunyt asszony férje, egy incidens miatt jelenleg távol van a független egyháztól, de felesége utolsó percig ragaszkodott az egyházhoz. Amit igazol az is, hogy a Független Egyházat Segélyező Nőegyletnek haláláig ő volt az elnöknője és pl. a karácsonykor ott járt ünnepi legátus részére ő is adakozott. És azt is kijelentette, hogy ha az egyház az uj lelkész megérkezésével rendes állandó lelkész! kiszolgálásban részesül, akkor a férje is ott lesz, ahol ő. Ámde Komár Györgynének a Független egyházhoz kimutatott ez az állhatatossága sem volt elég ahoz, hogy a csatlakozottak beszolgáló lelkészüket — aki a Reformed Church szolgálatában * A tájékozatlanabb olvasó számára szükségesnek tartj,uk megjegyezni, hogy Donbrán a Független Amerikai Magyar Református Egyháznak van egy kb. 30 családos gyülekezete, mely hosszú évekein keresztül csodálatos hűséggel és kitartással végezte a maga dolgát Isten országának építésében. Egy évvel ezelőtt papjának a new yorki egyházközség élére való távozása idejét a Reformed Church egyik egyházmegyéjét “vezető lelkész” jónak látta felhasználni arra, hogy a kis gyülekezet egységét megbontsa s “ingyen papot” ígérve nekik 5—6 megtévesztett emberrel filiolát alakítson s ezt mint nagy vívmányt kürtölje szét a napi sajtó utján. A FAMRE vezetősége aninak idején nem nagy jelentőséget tulajdonított a dolognak, mert hiszen az illető “vezető lelkész” egész munkásságát ilyen és ehez hasonló tevékenységek jellemzik s fölösleges időpazarlás volna erre nagyobb figyelmet fordítani. Most azonban ez a “tevékenység” olyan “áldásokban” gyümölcsözik elő, hogy érdekesnek tartjuk azt az olvasó elé tárni, mint jellemző példát azok működésére, kiknek szájából egyébként ki nem fogy a “lelki egység” szólama. (Szerk.)
