Magyar Egyház, 1930 (9. évfolyam, 1-5. szám)

1930-01-01 / 1. szám

4 EGYHÁZFEGYELEM. Irta: Bodnár István, egyhk. főgondnok. Első közlemény Az egyházfegyelem az a szükséges do­log, mely nélkül nem képzelhetünk el valamirevaló egyházi életet. Az Egyház­ban az Ur Krisztus a fő. ö az ut, az igazság és az élet. Krisztus Egyházában tehát csak maga a Krisztus lehet, aki parancsol. Ő jelöli meg az utat, melyen járva eljuthatunk az életre és megismer­jük az igazságot. Az Ő Egyházában, az Ő követői között tehát rendnek, békének s főképen pedig szeretetnek kell lakozni. Ha az Egyházban rendetlenség, békétlen­ség, szeretetlenség üt tanyát, ez a kö­rülmény azt jelenti, hogy onnan szám­űzték Krisztust s helyébe az emberek próbálják saját kényöket-kedvüket érvé­nyesíteni a kormányzásban, nem Krisztus­ra és az ő örök evangéliumára nézve, ha­nem csak saját magukra és önző érdeke­ikre. Lelki vakság borul ilyenkor szét, melynek következtében a tagok az Egy­házban nem akarják, vagy nem tudják meglátni Krisztust, hanem úgy gondol­kodnak, hogy az Egyház is csak olyan intézmény, melyet kény és kedv szerint egyeztetgetni vagy alárendelni lehet világi gondolkodásnak és intézményeknek. Krisztus igaz követői nem gondol­kodhatnak igy. Azoknak tudni kell, hogy az Egyház Krisztus teste, Krisztus meny­asszonya. Tudniok kell és tudják is, hogy az Egyházban engedelmeskedni tartoznak Krisztusnak. Ez az engedelmesség ki kell hogy terjedjen pásztorokra és nyájra egy formán. A lelkipásztor, mint lelkivezér, vezet és tanít a Krisztus szellemében. Ennek a vezetésnek és tanításnak tehát az Egyház tagjai hűségesen engedelmes­kedni tartoznak. Azt mondottam fentebb, hogy a lel­kipásztor, mint vezér és tanító: előljár. Kell tehát, hogy vezérkedése és tanítása igazságban és hűségben történjék. Nem­csak szóban, hanem egyéni és családi életében is példát kell adnia másoknak, híveinek és környezetének. Az olyan lel­kipásztor tehát, aki a hűségben megtán­­torodik, a tanításban megtéved: nem fe­lel meg hivatásának, mint lelkivezér és igazság szerint rettenetes terhet és ki­mondhatatlan kárt jelent az Egyházra. A mi különleges amerikai magyar vi­szonyaink között még az átlagosnál is nagyobb súllyal kellene latba esnie en­nek a szempontnak s mindent el kellene követni az egész vonalon az Egyháznak a hűtlen pásztoroktól való megtisztitásá­­ban. Nagyon jól látta meg ezt a helyzetet az elmúlt nyáron közöttük járt Ft. Dr. Kovács J. István és elég bátor volt meg­állapítani, hogy amerikai magyar refor­­mátusságunk szétszakadozottságának leg­főbb oka az egyházfegyelem hiányában keresendő. A Magyar Egyházban is le­közölt kitűnő karcolataiban meg is mondja, hogy amire első sorban szükség, égető szükség van itt: az egyházfegyelem. Egyházfegyelem első sorban a lelkészek számára. Minden Egyházat szerető lelkész és rendes egyháztag tudja és érzi, hogy ez a megállapítás helyes. Fegyelem, tö­kéletes fegyelem szükséges elsősorban a lelkipásztorok számára, mert ha azok kö­zött nincs meg, akkor a hivek befegyel­­mezése megoldhatatlan. Fegyelmet gyakorolni azonban csak ott lehet, ahol meg van az annak gyakor­lásához végrehajtó hatalommal biró egy­séges egyházi szervezet, helyesebben: szervezeti egység. Egyházi fegyelmet a mi amerikai helyzetünkben ugy-ahogy ad­dig lehetett gyakorolni és érvényesíteni, amig a magyarországi református Egyház fennhatósága alá tartoztunk. Amióta az óhazai Egyház levette rólunk kezét, azóta erről — leszámítva a Független Amerikai Magyar Református Egyháznak saját kö­rén belül következetesen érvényesített fe­gyelmét — általánosságban szó sem le­hetett. Sőt azt kell látnunk, hogy bizo­nyos nimbuszt próbálnak egyes csoportok vonni azon lelkészek köré, akik egyik cső­

Next

/
Thumbnails
Contents