Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)

1929-09-01 / 9. szám

10 reformátust serkentsünk annak az egy­háznak a támogatására, mely 30 éve sziklavárként őrzi a magyar református vallás igazságait, terjeszti a magyar kul­túrát és őrködik a magyar szellem felett. Dolgozzanak továbbra is magyaros meg­értéssel, testvéri szeretettel a közjó ér­dekében, igyekezzenek elsimitani az el­lentéteket, ápolják a megértés, a sze­retett érzését. Haladjanak a kitűzött nagy célok felé tántorithatatlanul. A közelgő harmincéves jubileum legyen egy hatalmas tüntetés minden ellen, ami a trentoni református magyar egység megbontását célozza. Legyen a jelsza­vuk: Együttes erővel a közös cél érde­kében!” A Független Amerikai Magyar Re­formátus Egyház táborának rengeteget kellett szenvedni azok miatt a piszkálódá­­sok miatt, amelyek teljesen méltatlanul és illetéktelenül bizonyos amerikai magyar lapok részéről érték. Azoknak, akiknek ezekben részük volt, be kell lássák, hogy a mi Egyházunk a gonoszért gonosszal sohasem fizetett. A piszkálódásukat eltűr­tük, bosszút sohasem állottunk és nem is fogünk állani. Meg kell azonban mondjuk mindenkinek akit illet, hogy a legtisztes­ségesebb fegyverekkel ugyan, de harcolni fogunk utolsó lehelletünkig azokért a szent igazságokért, amelyeket maga az élő Is­ten rekesztett keblünkbe. Ha a tanítás, amit az amerikai magyar szerkesztő urak­hoz itt kibocsátunk, keserű pilulaként fo­­gadtatik, a kárhoztatás azt és azokat érje, akik a reánk szórt rengeteg sok méltatlan­ságért felelősek. Ami pedig az “áldott béke” napját illeti, erről annyit, hogy az Isten ad ál­dott béke napját annak a népnek, amelyik féli az Ő nevét, és megharcolja a hitnek szép harcát úgy, ahogy az a Krisztus vi­tézeihez illik. Az idő talán el fog jönni, amikor az amerikai magyarság, előhozva a lelkében lévő jókat, s ezeknek felséges erejével diadalmat véve az őt megkörnyé­kező minden bűnön és gonoszságon, meg­találja saját magát, s ebben a megtalá­lásban megnyeri az életet. Amilyen bizo­nyos az, hogy a Független Amerikai Ma­gyar Ref. Egyháznak óriási része volt a lelkek azon ébredésének előhozásában, a­­mely nélkül nemzetgyűlés nem lehetett volna, s buffalói meggazdagodásunk elma­radt volna: épen olyan bizonyos az is, hogy ez az Egyház hü szolgája lesz mindig a nagy ügynek, amelyet a nemzetgyűlés mint minden magyarnak, úgy nekünk is gondjainkba bízott. Mi tökéletesen tisztá­ban vagyunk azzal, hogy ez a szolgálat mit jelent és mire kötelez. Az úttal is tisztában vagyunk: Arte et marté dimi­­candum! Mulatságokra, lakodalmakra a legjobb hely Duquesneben — LINCOLNHALL LINCOLN HALL &A. K. McRAE. OLIVER HOTELJunior THE POSEY SHOPPE 522 SINCLAIR STREET McKeesport, pa. 88 N. FIRST STREET DUQUESNE, PA.

Next

/
Thumbnails
Contents