Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-09-01 / 9. szám
11 A NYÁRI MAGYAR ISKOLÁRÓL. Csak nem rég fejeződtek be a nyári iskolák. Mintha csak most ültünk volna még ott a vizsgán, hallgatva gyermekeink feleleteit drága, zengzetes magyar nyelvünkön. S ha botlatodozott, bukdácsolt is nyelvük egy-egy ritkább, nehezebb szó kiejtésénél, olvasásánál, mégis gyönyörűség volt nekünk hallgatni. A zsoltárok, dicséretek szinte egészen közel vittek bennünket Istenhez az ő énekükön keresztül. Magyar történeti feleleteik közben szomorú szívvel gondoltunk arra, hogy “nagy volt hajdan a magyar”. Azután a szebbnél szebb irredenta, hazafias versek megvigasztaltak, meggyőztek bennünket arról, hogy Isten velünk van, hogy nem lesz ez mindig igy. Nem, Nem, Soha! Az édes-bus magyar dalokra, melyek felzendültek a kis gyermek ajkakról, érzelmekkel csordultig telt szivünk könynyekben talált enyhülést. — Szóval kisírtuk, kigyönyörködtük magunkat a vizsgán és egy igazán jól töltött délután emlékével tértünk haza ... A nyári iskola tanitója azonban biztosan nem igy érzett. Azonkívül hogy végtelenül fáradtnak érezte magát a hat—nyolc heti megfeszített munka után, gondolom, azon törte a fejét, mit is kellene tenni, hogyan is kellene csinálni, hogy jövőre ne lenne ilyen terhes, fárasztó munka a gyermekeknek a tanulás, neki a tanitás és mégis alaposabb, eredményesebb munkát végezhetne. Mikor Amerikába kijöttem, nem sokára megpróbáltam megismerni azokat a dolgokat, melyek itteni vallásos és nemzeti életünkkel szoros összefüggésben vannak. És szinte megdöbbentem azon, hogy általánosságban mennyire el van hanyagolva a magyar iskolázás, noha a magyar egyházaknak bármilyen felekezetüek legyenek is, létérdeke, hogy anyagi áldozatok árán bár, de legyenek jól felszerelt, könyvekkel, sfegédeszközökkel ellátott iskolái, ahol rendszeres, módszeres tanitás folyhatik! Nem azt mondom, hogy nincsenek buzgó, önfeláldozó tanitók. Sőt! Azonban meg kell könnyíteni az ő munkájokat. Nem mindenki született pedagógus. De még az egyenesen arra termett, arra készült tanítónak is nagy munka a speciális amerikai viszonyok szerint megválasztani, beosztani a tananyagot és megtalálni az amerikai magyar gyermek számára legmegfelelőbb, legeredményesebb módszert. Én nagyon csudálom, hogy az évek, sőt évtizedek óta itt működő tanitók — akár lelkészek, akár hivatásos tanitók — nem érezték szükségét annak, hogy tapasztalataikat megbeszéljék, kicseréljék s kimódolják legalább egy jó olvasó könyvnek a kiadását, amely az itteni viszonyoknak megfelelne. Mert, sajnos, még az sincs. Az eddig használt óhazai magyar falusi iskolák számára készitett s azoknak megfelelő abc-re, az én szerény véleményem szerint, nincs semmi szükségünk. A gyermek az angol iskolákban megismeri a betűket, tehát egyszerre olvasni kell tanítani. Szavakat, összefüggő mondatokat, amik apró olvasmányokká, mesékké majd elbeszélésekké, történetekké fejlődnek fokozatosan. Ebben nekünk alkalmazkodnunk kell az amerikai módszerhez, melyet mindnyájan ismerünk. Nem szabad halálra untatnunk a gyermeket azzal, hogy: “ur ir, ur ri...” stb. A legégetőbb szükség volna tehát egy jó olvasó könyvre. Először az elsőre, amelyikben lennének szép magyaros apró mesék — pl. a székely nép mese gyűjteményből — sok csengő-bongó rímes vers, kevés magyar monda, könnyű formában megirt bibliai történetek és rövid imák. Azután fokozatosan még két—három olvasó könyvre volna szükség, amelyekben mind több és több ismeretet nyújtanánk a magyar történelemből, földrajzból, biblia — és egyháztörténetből. Válogatott, igazi költemények, dalok tennék még kedvesebbé, élénkebbé azokat. Mindenesetre fontos
