Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-11-01 / 11. szám
5 VILÁGÍTÓ torony Rovatvezető: NÁNÁSSY LAJOS. KÉRDÉS: Helyes dolog-e, hogy a magyarországi református egyház megtartotta a püspöki hivatalt, amit az európai kontinens ref. egyházai (a franciaországi, svájci, holland, németországi) és az amerikai református felekezetek feladtak? FELELET: A magyarországi ref. egyházban a püspöki hivatal kérdése nem idézett elő olyan vihart, aminőt a nagybrittániai reformátusoknál látunk, ahol e miatt két nagy táborra szakadt a reformált keresztyén ség: püspöki és presbyteriánus egyházra. A magyarországi ref. egyházban a kormányzó fők kezdettől fogva használták a “püspök”, a görög “episzkopusz” és az ezzel teljesen azonos latin “szuperintendens” elnevezést. A magyarországi ref. egyháznak a reformáció századában finom történelmi érzéke volt, mert megtartotta és megbecsülte azt a püspöki intézményt, amelynek létezését a II. századtól kezdve még a nem-püspöki rendszert követő keresztyének is egyhangúlag elismerik. A jelen pedig mindennél jobban igazolja, hogy ebben a kérdésben a magyarországi ref. egyház helyezkedett a helyes állspontra. Cooper, a skóciai presbyteriánus államegyház (Church of Scotland) volt moderátora mondotta és irta meg: “Nekünk el kell fogadnunk a történelmi püspökséget”, amiben az is benne foglaltatik, hogy nem pusztán a püspökség intézményét, hanem az annak eredetéről szóló elméletet és a hivatalnak történelmi átszármaztatását is. Az amerikai presbyteriánus egyháznak egyik vezérembere, Vance írja, hogy nincs semmi akadálya többé annak, hogy a presbyteriánus egyházmegyék (presbytery) elnöklő moderátorai ne alkotmányos formák között kormányzó püspökök legyenek. A Reformed Church Messenger f. évi október 25-ik száma egy episzkopális lelkész tollából származó elméletet közöl a püspöki hivatalra vonatkozólag és hozzá teszi, hogy azt a Reformed Church in the U. S, egyházban még azok is elfogadhatják, akik ebben az egyházban a püspöki hivatal felállításának ellenzői. Az idő haladtával a keresztyén közösségek rájönnek a mulasztásokra; az egykor vitás és egyoldalulag magyarázott kérdésekről tisztább fogalmakat alkotnak és önként, minden kényszerítés nélkül készek elfogadni azt a hivatalt, ami ellen az ősök vérök ontásával késhegyig harcoltak. KÉRDÉS: Nem elbizakodottságra valló nyilatkozat ez egy református ember szájából, mikor azt mondja, hogy ő tudja, hogy idvezülni fog? FELELET: Az idvezités jogát Isten a maga számára tartotta fent, mindamellett tudomására adja annak, akivel idvezitő kegyelmét közölte, hogy az Ő kiválasztottja. Az örök élet olyan ajándék, amit vagy elfogadunk, vagy eldobunk magunktól. Olvassa el János ev. 3:16-ot: “Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Vegye hozzá ehez ugyanezen evangéliumból az 5. rész 24-ik versét: “Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott : örök élete van, és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” Az isteni ige iránti engedelmeskedés és az élő hit tehát a jele annak, hogy örök életre vagyunk kiválasztva. Nagy vigasztalás van Pál apostolnak eme szavaiban is: “Ha a te száddal vallást teszel az Ur Jézus Krisztusról és szivedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatok” (Róm. 10:9.) Vagy megnyugtathatja magát a János apostol szavaival: “Ezeket irtani néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok
