Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-11-01 / 11. szám
6 meg, hogy örök éltetek van és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.” Minden azon fordul meg tehát, hogy van-e idvezitő hitünk a Krisztusban és Krisztus által, aki feltámadott a halálból és minket is feltámasztott a bűn halálából, hogy örökre éljünk Ö vele. Aki elmondhatja magáról nyugodt lelkiismerettel: “Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”; az ilyen ember örök életre van kiválasztva. Nem a saját érdeméért, vagy cselekedeteiért, hanem ingyen kegyelemből a Krisztusért. Az ilyen idvességre rendelt keresztyén hitét jó cselekedetekkel igazolja, ámde a jó cselekedetek idvességének nem gyökerei, hanem gyümölcsei. Nem okok, hanem következmények Isten kegyelmi országában. Az ilyen életet adó hitet nem szabad összetéveszteni a puszta beszédben álló, elbizakodottságban és könnyelmüleg hangoztatott hittel, mert maga Krisztus mondja, hogy nem mindenki, aki ezt mondja: Uram, Uram, megy be a mennyeknek országába, hanem csak az, aki cselekszi a mennyei Atya akaratját KÉRDÉS: Honnan ered a presbyteriánus elnevezés? FELELET: A szó maga görögeredetü. A “presbyter” szó voltaképen vén-t jelent, mert erre az egyházi tisztségre rendesen öreg embereket választottak ellentétben a diakonusi hivatallal, amelynek viselői főleg az ifjakból kerültek ki, A XVI. században Angliában és Skóciában két felfogás talált követőkre. Az egyik az volt, hogy háromféle papi hivatal van: a diakonusi, presbyteri és az ezek felett álló püspöki, görögül episzkopusi. Ennek az iránynak a híveit episzkopálisoknak nevezik. A másik felfogás követői azt vallják, hogy a Krisztus egyházában csak egyféle lelkészi hivatal van: a presbyteri, és ezért presbyteriánusoknak neveztetnek. A lelkészjellegü presbyterek mellett vannak a világiakból választott, de szintén felavatott presbyterek, angolul a görög szónak megfelelőleg: elderek, vagyis vének. KÖNYVEK — LAPOK Jubileumi könyvek. A közel múltban négy amerikai magyar gyülekezet ünnepelte életének nevezetes évfordulóját. A norwalki egyház 35 éves, a toledoi és detroiti 25 éves, a mckeesporti 20 éves jubileumot tartott. Mindenik emlékkönyvet is adott ki a nevezetes évforduló alkalmával. Ezek a könyvek több kevesebb hozzáértéssel, több kevesebb történelmi tudással, de inkább kevesebb, mint több elfogulatlansággal vannak egybeszerkesztve. Valamennyien a Reformed Church kötelékébe tartozván, nem tudják megtagadni maguktól még a jubileumi hangulatban sem azt a kétes kéjt, hogy a független mozgalomról a maguk jól ismert és éppen nem kesztyűs kezű modorában megemlékezzenek. A detroiti kiadvány még azt is jubileumi dicsőségnek tartja, úgy látszik, hogy a tiffini egyezménynek a vagyon jogi kérdésre vonatkozó részét hamis fordításban teszi közé. Ezt le kell itt szögeznünk azok számára, akik tárgyilagosan szeretik nézni az amerikai reformátusság ügyeit. Azokra a kedves részekre vonatkozólag pedig, melyek itt-ott a független mozgalomról emlékezgetnek, annyi csupán a megjegyzésünk, hogy a jubiláló gyülekezetek dicsősége az elfogultságtól illatozó cikkektől semmi esetre sem lett nagyobb, a független mozgalom eszmei igazsága, tisztasága és jövendő terjeszkedési lehetősége egy szemernyit sem lett kevesebb vagy kisebb. Attól a tábortól pedig, honnan örökké a “lelki egység” szólamai zengenek azok felé, kiket ez a rezgő szivárvány gyönyörködtet, kissé különös, hogy mig ajkuk a “lelki egység”-ről zenél, addig tollúk jól belevág azokba, kiket a szivárvány hid alá csalogatni szeretnének. Más különben egész őszintén kivánunk minden jubiláló gyülekezetnek: szebb jövendőt; papjaiknak és jubileumi Íróiknak pedig: több tárgyilagosságot.
