Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-09-01 / 9. szám
9 “Ha van trentoni magyar, aki tevékenyen kiveszi részét ebből a nemzetrontó munkából, az személyes bosszúból, vagy sértett hiúságból teszi. Ha pedig külső erők szítják a romboló erőket és óhajtják a bomlást, a szétszakadást előidézni, azok csakis remélt előnyök elérése céljából cselekszik. Már most kérdezzük, milyen hazafiui érzelem és milyen isteni parancs sarkalja Nt. Dr. Takaró Géza urat arra, hogy egy ilyen erős magyar tábor, mint a trentoni magyar református tábor is, megbontásához eszközül adja magát, abból tevékeny részt vegyen. A két vasárnapi eredmény meggyőzhette a Nagytiszteletü Urat arról, hogy ez a mozgalom nem a nép leikéből sarjadzott, hogy ezt a mozgalmat mindenki elitéli és a trentoni magyarság fájdalommal nézi, hogy ismét akadtak emberek, sőt nagymüveltségü, intelligens emberek is, akik egy egységes magyar tábor megbontására törekszenek, minden alapvető ok nélkül, minden lélektani impulzus nélkül, csak azért, hogy valahol, valakinek, nem is magyaroknak, hízelkedjenek és kétes értékű dicsőséget nyerjenek. A Függetlenség tradicionális politikája az, hogy olvasóit az összetartásra, egymást megbecsülésre és testvéri megértésre buzdítsa. Csak természetes, hogy nem nézhetjük tétlenül, ölhetett kezekkel, hogy a református magyar tábort meg akarják bontani Trentonban. Nem erőszak lesz az, amely csirájában el fogja fojtani ezt a mozgalmat, hanem a trentoni összmagyarságnak mindent elsöprő erkölcsi pressiója, amely azt mondja — már évtizedek óta: — értsük meg egymást trentoni magyarok és vessük ki kebelünkből a széthúzást szitókat.” A második vezércikkben, amely az ajánlat visszautasításával foglalkozik, a következők olvashatók: “Nem fogadhatjuk el a hivatalos lapságot. Nem fogadhatjuk el azért, mert semilyen formában nem akarunk eszközül szolgálni egy olyan trentoni mozgalom terjesztéséhez, amely egy magyar tábor megbontását célozza, amely testvért a testvér eile bőszit, amely az atyát a fiúval meghasonlásra vezeti, amely a férj és feleség között örökös családi háborúság magvát hinti el, amely a trentoni magyar közéletben is károsan fogja éreztetni hatását, legalább is addig, amig meg nem barátkoznak a gondolattal. Szinte bántott is bennünket ez a kétes értékű megtiszteltetés, mert úgy gondoljuk, hogy ezek az emberek 50 dollárra értékelik a mi meggyőződésünket. Különös new yorki erkölcsök lehetnek azok, melyekkel csak bemennek egy szerkesztőségbe, mint akármelyik szatócs boltba, és kérnek 50 dollárért ellen-igazságot... Keserűséggel telt szívvel szemléli a magyarság, hogy a lélekvásár mily szemérmetlenül folyik és mily megátalkodottsággal tiporják lábbal a trentoni magyar érdekeket, olyan emberek, akik két téglával verik a mellüket, hogy ők ilyen meg olyan “nagy magyarok.” Magas műveltségű lelkészek, akik amerikai magyar vezéreknek játszák ki magukat, ide jönnek; magyar békétlenséget szítani... Annyi bizonyos, hogyha a három négy elégedetlenkedő trentoni háta mögé nem sorakoztak volna: Takaró Géza, new yorki ref. lelkész, Kosa András, new brunswicki lelkész és Babinszky András, so. riveri lelkész, akkor az ellen-egyház nem alakulhatott volna meg. De úgy látszik Trenton már régen ki volt szemelve arra, hogy megvessék lábukat Takaróék, csak az alkalmas pillanatra vártak. Az alkalmas pillanat most érkezett el, mert egy pár ember személyes büszkeségből: a “csak azértis, ha mindjárt az ingemért is”, elve alapján tanácsért fordult ezekhez a lelkészekhez, akik nem törődve a trentoni magyar egységgel, közéletünk nyugalmával és békeségével el látták tanáccsal őket... Mi abban látjuk hivatásunk teljes betöltését, hogy minden jóérzésü magyar
