Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-09-01 / 9. szám
30 ARANY KALÁSZOK írja: VINCZE KAROLY. Az ó-testamentomi ceremóniális törvények mezejéről. (Kilencedik közlemény) “És monda a moábita Ruth Naóminak: Hadd menjek, kérlek, a mezőre, hogy kalászokat szedegessek az után, akinek szemei előtt kedvességet találok. És az monda: Menj, édes leányom!” (Ruth 2:2.) A tanuk keze először. Az ó-testamentomi rendelkezések szerint csak két vagy több tanú vallomása alapján lehetett valakit halálra ítélni. Halálos ítélet (agyonkövezés) esetén a tanuk kezének kellett először az elitélten lenni. “A tanuk keze legyen első rajta, hogy megöléttessék és azután mind az egész nép keze.” (V. Mózes 17:17). Vájjon miért rendeltetett ez igy? A hamis-tanuzás megnehezítése miatt. így, ha a tanuknak kellett először vetni az áldozatra követ, mégis jobban magukba szálltak és nem adták magukat olyan könnyen a hamistanuzásra. Az Ur Jézus Krisztus ehez még azt adta hozzá, hogy: “aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ”. (János ev. 8:7). Az elbizakodottság büntetése. A régi népeknél, igy az izraelitáknál is, a legfőbb birák rendszerint a papok voltak, lévén ők szinte egyedüli irás- és törvényismerők az egész nép között. A papokat és a bírákat számtalan isteni törvény figyelmezteti az igazság követésére, de viszont az ítéletüket kérők is intetnek az Ítéletben való megnyugovásra. Természetesen előfordult, hogy valaki nem valami nagy megelégedéssel fogadta az ítéletet. Bármilyen oknál fogva elégedetlenkedett légyen is valaki, nem tétetik külön intézkedés ellene a megnyugovásra intő intelmen kívül. Csupán egy esetben tétetik rendkívül szigorú intézkedés az Ítélet ellen lázadók esetére. Arra az esetre, amikor valaki pusztán sértett önérzetből, gőgös, büszke lelkének az őt megalázó igazság elleni lázadozásából származik az ellenkezés. “Ha pedig elbizakodottságból azt cselekszi valaki, hogy nem hallgat a papra, aki ott áll, szolgálva az Urat, a te Istenedet, vagy a bíróra: halljon meg az ilyen ember. így tisztitsd ki a gonoszt Izráelből. És mind az egész nép hallja és féljen, hogy elbizakodottan senki ne cselekedjék többé. (V. Mózes 17:12—13). Ilyen bűn az Isten előtt az igazság ellen ágaskodó magahányás-vetés. Nemzeti király. “A te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt; nem tehetsz magad fölé idegent, aki nem atyádfia” — szól Izráelnek az isteni parancs. (V. Mózes 17:15). A benne lefektetett bölcsesség minden népnek szól, amely valamit is ad önnönmagára, valamennyire is értékeli önmagát. Szól a mi magyar népünknek is. Csakhogy századokon át hiába szólt. Sokak ma sem veszik észre és észbe. “Ami csuszik-mászik ..., utálatos legyen”. Izráel népének nem volt szabad mindent megenni. Istennek önuralomra, fefegyelmezettségre és mértékletességre nevelő akarata határt volt számukra az általuk megehető és az előlük eltiltott élőlények között. Az ehetők tisztáknak, az eltiltottak tisztátalanoknak neveztettek. Az egyik tiltó rendelet ekképen hangzott: “Mindaz is, ami csuszik-mászik a földön, utálatos legyen, meg ne egyétek.” (III. Móz. 12:41.) Vájjon mi oknál fogva tiltattak el a csuszó-mászók ilyen határozott általánosságban ? Bizonyára egyik ok volt az a természetes undorodó, visszataszitó érzés is, amelyet a csuszó-mászók keltenek fel az emberben. És ez vonatkozik nem csak az élőlényeknek csuszó-mászók nevén ismeretes osztályára, hanem vonatkozik az
