Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-09-01 / 9. szám
25 1. Első sorban helyesnek tartanám azt, hogy a lelkészi jelentést, pénztári jelentést és az egyház javát szolgáló indítványok tárgyálást felölelő gyűlés külön tartassék a választó gyűléstől. így talán elérhetnők azt, hogy olyanok is részt vennének ezen a gyűlésen, akiket a választó gyűlésre már kötéllel sem lehetne elhúzni, így talán elérhetnénk azt, hogy a közgyűlések határozatainak komolyan vétele alól nem próbálnának azzal kibújni “hogy csak egy páran voltak ott.” És ezzel együtt elkerülhetnénk talán valamelyes mértékben azt is, hogy a választás miatt a közgyűlésen részt venni nem akarók azután a közgyűlésen kívül, a gyárakban meg nem tudom én, hol akarják kitanácskozni magukat, illetéktelen helyekre és más vallásuak elébe vive egyházunk belügyeit, amit még egy egyszerű egylet sem vesz jó néven a tagjaitól. Mondom, ha a választást elválasztanék a közgyűlés más tárgyaitól : talán sokkal jobb volna. Lenne meg először ez, és ezután, egy másik gyűlésen a választás. 2. Nem tartom a legszerencsésebb dolognak azt, hogy ezek a gyülésezések és választások épen az egyik nagy ünnepkörünkbe : a karácsonyi ünnepkörbe esnek. Egész adventben áhitatoskodunk, karácsonykor seregestül megyünk a templomba, járulunk az Ur asztala elé, és közben, ha van, egész idő alatt hamu alatt lappang a tűz, készülnek egymás ellen az ellentétek és egy héttel szent karácsony után már olyan messze van a karácsonyi hangulat, hogy szinte álomnak képzeli az ember. Gyorsan tovatűnő, sokszor szomorúan nélkülözött álomnak. Világos, hogy ez a beosztás kárára van az egyház lelki világának. Én nem tudom, hogy nincsen-é igaza annak a régebben szinte általánosan gyakorlatban volt rendszernek, amely szerint az egyház minden dolgában az egyházi évhez szabta magát. Az egyházi év pedig advent első vasárnapjával kezdődik. Mennyivel több lelki hasznot húzhatnánk az egész karácsonyi ünnepkörből, ha ekkorra már minden gyülésezésen és választáson túl lehetnénk?! Gondolkozzunk hát ebben az irányban is. 3. Közelebb jőve a részletkérdésekhez a következőket ajánlanám meggondolásra. a) A hivatalban levő világi egyházi elöljárók az egyházi év lezárása előtt legalább egy hónappal egyháztanácsi gyűlésen jelentsék be, hogy hajlandók-é a következő évre is hivatalt vállalni vagy nem. Mikor még a cseléd is tartozik felmondási időt adni gazdaasszonyának, hogy annak alkalma és ideje lehessen más cseléd után nézni, akkor egyenesen tűrhetetlen állapot az, hogy elöljáróink közül többen egész a választás pillanatáig szent titok gyanánt őrzik elhatározásukat és ráadásul szentül meg vannak győződve, hogy jogosan és jó renddel járnak el, midőn igy cselekesznek. Ennek az eljárásnak aztán hátrányos következményei vannak. Többek között az, hogy a gyülekezet meglepődik, tanácstalan s vagy az egyház méltóságához nem illő módon szinte könyörög a lemondottaknak, hogy maradjanak vissza, vagy választ meggyőződése ellenére is abból, ami éppen kéznél van, vagy vasárnapról-vasárnapra húzódik a választás, ami nagyon rossz hatást tesz a gyülekezetre és szinte megzsibbasztja az egyház vérkeringését. Ezeket az okvetlenül bekövetkező következményeket elkerülendő: szabállyá kellene tenni, hogy ki-ki az egyházi év lezárta előtt egy hónappal egyháztanácsi gyűlésen tudassa a jövő évre vonatkozó elhatározását. b) Hogy a hivataluk további viselésére készek elfogadtassanak-é hivatalos jelöltekül, a felől titkos szavazással kellene, hogy döntsön az egyháztanács. Titkos szavazással, mert személyi kérdésről volna szó, és ebben az esetben az egyházi törvények gyakran ajánlják a titkos szavazást. Az elfogadottak hivatalos jelölteknek nyilváníttatnának. A lemondottak és el nem fogadottak helye pedig megüresedettnek nyilváníttatnék és — itt jön nekem egy uj gondolatom — erről a gyülekezet templomi hirdetés utján értesittetne és önkéntesen jelentkező jelölteket kérnénk ezekre a tisztségekre. Két hét időt adnánk arra, hogy tisztséget viselni, i
