Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)

1929-09-01 / 9. szám

I

24

vántak lenni semmiféle tudománnyal. — Reméljük, hogy e fogadalom ellen nem is vétettünk. Ama negyven s egynéhány papnétól pedig, akiket ezzel az üggyel kapcsolatban említettünk: alázatosan bocsánatot kérünk. Ök nem tehetnek róla, hogy tisztes címükkel az Illető Hölgy igy visszaél. Mert azt mondani sem kell, hogy az Illető Hölgyet magyarországi “missziói” ténykedésére senki közülük nem biztatta, neki senki semmiféle megbízatást nem adott, senkinek a képviseletében nem beszélhetett, senkinek jogosan semmit nem ígérhetett. Mert hiszen az Illető Hölgy csak olyan saját maga által felfújt nagyság.

Olyan nagyság, aki kérdezés nélkül túrja fel magát mindenüvé. Olyan nagyság, akiről a saját felekezetéhez tartozó egyik pap irta meg éppen mostani magyarországi dobverésével kapcsolatban, hogy az Illető Hölgy pedig nagyon okosan tenné, ha óriási képességeiről saját gyülekezetei nőegyleteivel való komoly foglalkozás révén adna már egyszer bizonyságot. Mert azokkal nem törődik. Mert abban nincs dollár, abban nem lehet dicsőséget habzsolni. Ott csendben dolgozni kellene! Olyan nagyság, akit itt Amerikában már régen mosolyognak a publicitás iránti lángoló szerelme miatt. Olyan nagyság, akit senki sem emelt senki fölé. Olyan nagyság, akinek legutóbbi manővere a mosolygást már émelygéssé torzította.

Olyan nagyság, akit illetőleg még mindig csak a jövendőtől várjuk epedve azt, hogy azért az amerikai magyarságért, melynek fogadatlan nagyköveteként tetszelgett Magyarországon, tegyen végre olyan valamit, ami az össze-vissza szavaktól el nem szédíthető szemlélő által és méltánylásban részesülhet. Mert, amit az Illető Hölgy eddig müveit az csak szó, szó, szó, melynek minél kevesebb értelme volt. És mi igazán sajnáljuk azokat, akiket az Illető Hölgy itt-ott még elszéditeni tud csak a “Jeanne D’Arc”-i cimig is.

John Dark.

VAKOLÓKANÁLLAL A FALAKON.

írja: Vincze Károly.

I. Elöljárók választásának reformja.

Egyházi életünknek egyik évről évre megismétlődő kellemetlen problémája a világi egyházfi elöljárók választása. Huzavona, sértődöttség könnyen előforduló járulékai a választásnak. Az egyházközségi közgyűlések elnéptelenedése és minden komolyabb tanácskozásra való alkalmatlanná válása pedig egyenesen a tisztujitás nehézségeivel van összefüggésben.

Ahelyett, hogy ezen akár siránkoznánk, akár bosszankodnánk, akár kárhoztató kijelentéseket tennénk, inkább nézzünk a szemébe a problémának és törjük a fejünket annak megoldásán. E sorok Írója szeret egy házépítő kérdésekkel foglalkozni. A szent Jeruzsálem falain dolgozó munkások két fegyvere közül: a kard és a vakolókanál közül jobban vonzódik a vakolókanálhoz, ámbár a gonoszság eláradása miatt a kardot is nélkülözhetetlennek tartja. De mig elleneseink kívülről újabb és újabb machináción törik ellenünk a fejüket, a karddal való hadakozás mellett mutassuk meg erőnket, ügyünk igazságába vetett bizodalmunkat és különösen komoly keresztyén mivoltunkat azzal, hogy mi éppen akkor forgatjuk a legserényebben a vakolókanalat is, amikor ellenségeink a legserényebben köszörülik kardjaikat. Hadd vesztegessék az idejüket és erejüket! Ha falunk épül, ha falaink erősek, úgy sem ér a kardjuk semmit. Sőt mentül élesebbre fenik, annál könnyebben esik csorbája. Állandó éberséggel, de' mégis nagy lelki csendességgel vegyünk hát sorra egyházi életünk problémáit. írjunk róluk, beszéljünk róluk, gondolkozzunk róluk. Rendezzünk konferenciákat és azokon tárgyaljuk meg őket. Tegyünk igy elsősorban az elöljárók választásának a kérdésével. E sorok írója előadja itt a maga véleményét. Előadja bátran és őszintén. Egyházi életünk javára néző szándékkal. Sérteni, bántani senkit sem akarva. Hallgassuk meg.