Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-09-01 / 9. szám
18 általa megölt áldozatkészség hiánya miatt szenved. Ide, ez utóbbi egyházközségbe hivatott el a donorai kis egyház pásztora. Jött, mert úgy érezte, nem ott a helye, ahol már gond nélkül, kényelmesen élhet, de ott, ahol “az aratni való sok, de a munkás kevés”! Méltán tűnhetik fel az ellentét! Harminc családos gyülekezetben a lelkész gond nélkül élhet és áldozat számára ezt elhagyni a világvárosi gyülekezetért! Vájjon hogy lehet ez? Most ne a világvárosi gyülekezet bajaira, de a kis gyülekezet előnyeire fordítsunk néhány pillanatot. A csaknem két évi becsületes papi munka mellett a kis gyülekezet virágzó egyházzá érlelődött. Látták a tagok, hogy a papnak nem a fizetése az első, de a gyülekezet fejlődése, megerősödése. (Nem szégyeljük leírni, hogy a lelkész megelégedett havi 100 dollár fizetéssel!) Az egyház erősödése érdekében tehát boldogan dolgoztak együtt a tagok a pásztorral. Fel sem tűnt, meg sem érezte senki, amikor csak perselypénz címen évenként 1000—1200 dollár összegyűlt. Tagságidijból, havi egy dollárjával, befolyt 400—450 dollár. A Nőegvlet, az Ifjúsági kör, a Konfirmáltak köre s az Egyház által rendezett összejövetelek jelentettek 600—700 dollárt. — Jelentős tételek voltak még az Isten dicsőségére szánt adományok és más ajándékok. Évi bevétel tehát kitett 2—3000 dollárt, ami fedezte bőven az egyház összkiadását. Pontos kimutatást vezettünk minden utolsó centről, ami a gyülekezet tagjaiban a legteljesebb bizalmat keltette fel. Nem félt adakoznif nem unt bele a munkába, tudta, hogy magának, * Egyházának gyűjt. így történt aztán, hogy nem egy lelkes egyháztagunk utján évenként 100 dollár is befolyt az egyház pénztárába. Nem direkt, mint az ő készpénze, de az általa kisorsolt tárgy, vagy más utón végzett gyűjtésének eredménye. Átérezték a tagok, hogy áldozat nélkül nincs élet és minél többet áldoztak, annál kedvesebb lett nekik az egyház, annál jobban ragaszkodtak hozzá! így lett aztán, rövid két évi becsületes papi munka után, a többi független egyházak mellett, ez a kis egyház is fényes bizonysága annak, hogy miként tudja magát fenntartani itt Amerikában a magyar református gyülekezet. Hangosan hirdette, mennyire nincs itt szükség a missziós egyházak támogatására. Nem kell ide más, csak önzetlen becsületes papi munka! És mert élőbizonyság volt erre a donorai gyülekezet, tehát a pap távozásával elérkezettenk találták missziós zsoldban élő sötét lelkek a pillanatot arra, hogy bérenceik által betörjenek e kis gyülekezetbe, a tót és magyar ajkú reformátusokat egymás ellen uszítsák, szétválasszák és e kis virágzó egyházat megrontani próbálják. Meg kellett tenniök, mert vörös posztó volt ez a kis egyház az ő szemökben. Harminc család egyházat tart fennt! Ők 300 családdal sem képesek hasonló eredményt elérni! Ők utálják azt a tényt, hogy vannak egyház községek Amerikában, melyekben a hívek évi 80—100 dollárt is szívesen áldoznak egyházukra. Utálják, mert ilyet ők álmaikban sem tudnak elérni. Egyik papjuk “borzasztó” tényként állapítja meg egyházi lapjukban, hogy a donorai egyház “tagjai közül akárhány 100—150 dollárt is áldozott az egyházért évenként”. Persze, mert náluk az idegen misszió céljaira kivetett egy dollárt sem tudják híveikből kiprédikálni. Pedig, pedig! nézzünk csak bele a kérdésbe! álljunk csak meg itt egy percre. Az amerikai munkás ember évi átlag keresetét bátran lehet tenni 1000— 1500 dollárra. Vájjon elképzelhetetlen dolog lenne ebből “a tizedet”, 100 dollárt, az egyház céljaira beszolgáltatni? Nézzük csak meg a szektáskodó atyafiakat, nem ezen kezdik legelőbb? Az
