Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-09-01 / 9. szám
16 pok meggyőződését már is a Független Egyházra kedvező módon érleli. A mi életünk, munkánk, céljaink kezdettől fogva nyitott könyvek. Alkalmat adunk mindenkinek arra, hogy azokban lapozva saját szemével és értelmével győződjék meg igazunk vagy tévedéseink felől. Az óvatosságban még odáig sem megyünk el, hogy — mint azt nem egy más alakulat teszi — gyülekezeteink erkölcsi és anyagi állapotára vonatkozó statisztikáinkat gondosan elzárjuk a nagy nyilvánosság elől. Tessék jönni és látni. Mi biztosak vagyunk a magunk dolgában. Nem jelenti ez a mostani passzivitásunk azonban azt, hogy az amerikai magyar reformátusságot végzetesen érintő és érdeklő kérdések tárgyalását egyszer s mindenkorra levettük volna napirendről. Egyáltalában nem. Azokra igenis még nagyon sokszor vissza fogunk térni. Ott és annyiszor, ahol és ahányszor azt jónak látjuk. A mi pedig a fenti cikkben érintett ama kérdést illeti, hogy a “Tájékoztató” szerint önfenntartásunkkal nincs mit dicsekedni, mivel ez csak a lelkészek önfeláldozása és kényszerű szüksége következtétben lehetséges: engedtessék meg nekünk, hogy ezt a megállapitást a bennünket érhető legnagyobb dicséretnek könyveljük el. Sőt kijelentsük, hogy ha mozgalmunknak további sikerét csak az biztosíthatná is, hogy nekünk, lelkészeknek önfeláldozóknak és szükséget látóknak kell lennünk: mi ezt a “csak”-ot készséggel vállaljuk és egész lélekkel valljuk mi is, hogy “inkább legyenek a föld kerekségen bárhol élő lelkészeink koldusszegények, minthogy az elnemzetlenités és a kálvinista meggyőződésük megtagadásának mérhetetlen értékét adják oda anyagi előnyök biztosításáért.” Hálásan köszönjük a megszállott területen levő zilahi újságnak, hogy erre az igazságra és elvre ma már nemcsupán nekünk kell itt hivatkozgatnunk, de hazulról is hangzik már a bátor szó, mely az itt-ott elszunnyadott magyar református papi lelkiismeretet ébresztgeti. Borsy-Kerekes György A7 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET A LEGNAGYOBB ÉS LEGRÉGIBB MAGYAR REFORMÁTUS INTÉZMÉNY Az Egyesült Államok Congressusa által hozott külön törvény alapján kiadott Chartere feljogositja az Egyesült Államok minden Államában való működésre. Ma tíz állam felügyelete alatt működő, biztos alapokra épített intézmény. Tagjairól minden körülmények között gondoskodik, sőt tagjai árváinak is gondos nevelést ad Ligonier, Pa.-ban levő árvaházában, ami az egyedüli szeretet intézménye az amerikai magyarságnak. Életbiztosító okmányainak KILÉPÉSI KEDVEZMÉNYEI VANNAK. Ha a tag nem akarja tovább fizetni illetékeit, tartalékát két évi tagság után kiveheti akár készpénzben, akár életbiztosításban. Önmagával és szeretteivel tesz jót, ha ezen, minden körülmények között biztos és mindenkor magyar intézménynek a tagjává lesz. További felvilágosítást szivesen ad MOLNÁR ISTVÁN TITKÁR, 306 PAINE AVE., TOLEDO, OHIO, vagy lakóhelyén működő osztályunk titkára. GONDOLJA MEG A DOLGOT ÉS NE VÁRJON AMÍG ELKÉSIK!