Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-12-01 / 12. szám
23 KISEBB CIKKEK A MÁSODIK HONFOGLALÁS. Független Amerikai Magyar Református Egyházunk alapításának a napokban múlt öt esztendeje. A kicsiny kezdet, a mustármag, terebélyes fává növekedett. Főesperesünk méltán nevezte ezt az öt évet az első honfoglalásnak, mely hadjáratszerű honfoglalás beletoborozta egyházunk testébe a felnőttek seregét s merjük mondani, hogy megnyerte számára szivük szerint az amerikai magyar reformátusság és sok tekintetben az egész magyarság helyeslését, elismerését, szivét. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy Egyházunk eme első korszakának, az első honfoglalásban kiteljesedő szelleme most már kiélte magát, vagy hogy ez a korszak most már végképen lezáródott, sőt hisszük, hogy az “arte et marté-’ folytatott hadjárat diadalmasan folyni fog tovább. Am főesperesünk látása a mindnyájunkban ébredező gondolatot és felvillódzó látást ragadta meg és foglalta össze abban a tételben, hogy az első végtelenül jelentős honfoglalás után, mely az amerikai magyar reformátusság derekas részének egyházi, vallásos jelent, magyar lelkiotthont teremtett, jönnie kell a második szent hadjáratnak is, honfoglalásnak is, — intra muros — a falakon belül, mely egyházunknak, jobban mondva az amerikai magyar reformátusság legöntudatosabb részének jövendőt ad: ifjúságán keresztül. Ifjúságunkkal eddig is törődtek Egyházunkban és állítjuk, hogy az a munka, melyet e téren végeztünk, magyar Amerikában kibírta a versenyt bármely más egyház vagy közösség e nemű munkájával. De Egyházunk, magyar református programjánál fogva, nem állhat meg az eddigi mértéknél. Ezen túl ragadja a célja s a benne lakozó lélek, mely eddig is hajtotta, sarkalta honfoglalásra. Az a munka, melyet ifjúsági köreink eddig végeztek, nem csupán az egyház anyagi támogatásából vette ki az oroszlánrészét, de mint a magyar szellem és érzés és nyelv iskolája is derekas munkát végzett. De ennél több teendő, munka vár reá a jövendő érdekében. Áll reá a prófétai szó: “Szélesítsd ki sátorod helyét,.... Nyújtsd ki köteleidet s erősítsd meg szegeidet....” A következő öt év programja — főesperesünk, de mindnyájunk látása szerint is — az kell legyen, hogy toborozzuk bele egyházunk lelki közösségébe az ifjúságot s az ezután felnövő ifjúságot (a most még gyermekeket), ifjúságunknak intenzív lelki gondozása által. Letagadhatatlan tény u. i., hogy a jórészt otthon született és ott felnőtt idősebb nemzedék és az itt felnövő, itt született és itt iskolázott nemzedék közt — akik közül ugyan már sok hűséges és odaadó egyháztagunk van — szakadék tátong. E szakadék magyarázata a különböző környezet, nevelés és szellemi-lelki légkör ténye. Azonban állítjuk, hogy e szakadék nem áthidalhatatlan. Élő példáink vannak erre. Mivel pedig lelki szakadékról van szó, csakis lelki áthidalás jöhet szóba. E cik címében úgy fejeztem ki e gondolatot, hogy ifjúságunknak lelki gondozásra van szükség. Arról van ugyanis szó, hogy meg kell velük ismertetnünk azokat az ideálokat, igazságokat, amelyek már a felnőtt nemzedék Egyházában testet öltöttek vagy jövendőjében testet ölteni hivatva vannak és azok számára meg kell nyernünk őket. Abban a hitben vagyunk u. i. — és ez lélektanilag is igazolható tény — hogy a mi ifjúságunk csak a mi Egyházunkon belül lehet keresztyén illetve református, mert ebben benne van mind az a drága érték, amiért református eleink századokon át küzdöttek, benne van részben valóságban, részben lehetőség szerint, mint a beoltott rózsaszemben a majd rajta fakadó gyönyörű rózsabimbó vagy kinyilott rózsa. Egyházunk lelke magában foglalja mindazt, ami bennünket magyar reformátusokká tesz és ha választanom kellene e két dolog között vagy csak elsőségük tekintetében, azt nem tudnám illetve tudnánk megtenni, mert bennünk,
